2021. május 10.
A férfiaknál és a nőknél is elődöntős a Fradi
Kialakult a curling Országos Csapatbajnokság A ligájában az egyenes kieséses szakasz mezőnye.

Amint arról korábban beszámoltunk, ha a korábbiaktól eltérő, kissé rendhagyó lebonyolítással és rendkívül szigorú járványügyi előírások mellett is, de április 15-én végül elrajtoltak az országos csapatbajnokságok a Kamaraerdei Curling Clubban. A Ferencvárost az A ligában a férfiaknál az FTC Dream Team és az FTC Jaguár, míg a hölgyek mezőnyében az FTC Girl Jam csapata képviseli. A bajnokság első három hétvégéjének eredményeiről szóló beszámolók ITT, ITT és ITT olvashatóak vissza.

A Csapatbajnokság negyedik hétvégéjén lezárult az alapszakasz, és kialakult a helyosztók mezőnye. Az első három mérkőzését három győzelemmel abszolváló FTC Dream Team együttesének még két mérkőzése volt hátra az alapszakaszból. Május 7-én pénteken folytatódott a jó szereplés, csapatunk 8-7-re megnyerte az UTE Férfi 1. csapat elleni rangadót. Az elődöntős szereplés ezzel már biztossá vált, így még az is belefért, hogy a csapat másnap 7-3-as vereséget szenvedett a Vasas G-Force ellen az alapszakasz utolsó mérkőzésén. Az FTC Dream Team így négy győzelemmel és egy vereséggel a második helyen zárta a hatcsapatos alapszakaszt, és továbbjutott a legjobb négy közé. Az FTC Jaguár szintén szombaton játszott a Team Tatár ellen, a vége pedig 13-1-es vereség lett, ezzel másik csapatunk bár nem játszotta le az UTE Four Four elleni elmaradt mérkőzését, négy meccs alatt nulla pontot gyűjtött és már biztosan nem juthat tovább az elődöntőbe.

A nőknél az FTC Girl Jamnek egyetlen mérkőzése volt hátra az alapszakaszból. A lányok vasárnap a Vasassal találkoztak, és szenvedtek 11-2-es vereséget. Így csapatunk három győzelemmel és két vereséggel harmadikként zárta az alapszakaszt, és az FTC Dream Teamhez hasonlóan ott lesz az elődöntőben.

Május 13-a és 16-a között a Csapatbajnokság ötödik hétvégéjén az elődöntőket és a bronzmérkőzéseket, valamint az első kiesési mérkőzéseket rendezik. Mindkét nemnél lesz Derbi a legjobb négy között, a férfiaknál az FTC Dream Team az UTE Férfi 1. csapatával, míg a hölgyeknél az FTC Girl Jam az UTE Team Palancsával találkozik. A kiesés elkerüléséért vívott csatában pedig az FTC Jaguár az UTE Four Fourral mérkőzik majd meg.

A részletes eredmények és az élő eredménykövetés IDE KATTINTVA érhető el, míg a mérkőzések élőben is követhetőek a Magyar Curling Szövetség Youtube csatornáján ITT.

Curling, Országos Csapat Bajnokság A liga, 4. hét
Az FTC csapatainak eredményei

Nők
Vasas Nők - FTC Girl Jam 11-2

Férfiak
FTC Dream Team - UTE Férfi 1. 8-7
Vasas G-Force - FTC Dream Team 7-3
FTC Jaguár - Team Tatár 1-13

Cikkajánló

Ézsöl Gábor: „Éreztem, hogy itt most nyerni fogunk"

Bajnok férfi curlingcsapatunk kapitánya szerint, a nagy összeszokottságnak is köszönhető az aranyérem.

Curling csapatbajnokság: váratlan arany és drámai ezüst

Ritkán látható forgatókönyv szerint zajlott a curling Csapatbajnokság mindent eldöntő utolsó hétvégéje.

Döntőbe jutottak a Csapatbajnokságon női curlingeseink!

Az FTC Girl Jam csapata a Vasas Nők együttesével csap össze az aranyéremért május 22-én.

Csapatbajnokság: gyengébb teljesítmény a harmadik héten

Két meccsen két vereség curlingeseink harmadik heti mérlege a Csapatbajnokságban, de így sem állunk rosszul.

Újabb két győzelem, mindkét nemnél listavezető a Fradi

Az FTC curlingesei folytatták remek szereplésüket az Országos Csapatbajnokság második hétvégéjén.

Remekül kezdték a csapatbajnokságot az FTC curlingesei

Győzelmekkel indították csapataink az április 15-én elkezdődött hathetes Országos Csapatbajnokságot.

Bronzérem a Vegyes-Csapat Országos Bajnokságról

Az FTC Hammer Time curlingcsapata nagy csatában húzta be a harmadik helyet az ob-n.

Az FTC Jaguars ezüstérmes lett a felkészülési tornán

Curlingcsapatunk mellett Bíró Bernadett éppen lemaradt párjával a dobogóról a Vegyes-Páros OB-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most