archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2017. április 4.
Bajnokcsapat!
Véget ért az idei curling országos bajnokság, szakosztályunk pedig fényes sikereket ért el. A férfiaknál kettő, a nőknél egy csapatunk állhatott dobogóra.

Végéhez érkezett a curling országos bajnokság versenysorozata. A férfiak mezőnyében a Ferencváros curling szakosztályának csapatai rendkívül eredményesen szerepeltek. A fradista kötődésű Jégmadarak bejutott a fináléba, ahol a Vasas SC Titánokkal találkozott. A két győzelemig tartó párharc első mérkőzését a Riesz Gábor által vezetett Jégmadarak nyerte 8-2-re, a második találkozón azonban a Vasas 7-6-ra győzött, és egyenlített. A mindent eldöntő meccsen azonban újra a Jégmadarak diadalmaskodtak 10-4-re, és ezzel megszerezték a szakosztály történetének első országos bajnoki címét.

A Jégmadarak ezzel a sikerrel kivívta a jogot, hogy magyar válogatottként szerepelhessen a novemberi Európa-bajnokságon.

A dobogóra egy másik ferencvárosi csapat is felállhatott, az FTC Jaguars ugyanis a harmadik helyen végzett a bajnokságban.

A nők mezőnyében a Ferencvárost képviselő End Hunters végül a bajnokság második helyén végzett.


Cikkajánló

Ezüstérem a férfi curling A-ligában

Az FTC Fatherock curlingcsapata a második helyen végzett az országos csapatbajnokság A-ligájában.

Megvolt az FTC Kids első nemzetközi versenye

Curling szakosztályunk legfiatalabb tagjai is pályára léptek az Olympic Hopes Budapest 2024 versenyen.

Címvédés a curling vegyes-csapat OB-n

Szakosztályunk fennállása során először tudta megvédeni bajnoki címét ebben a szakágban.

Az FTC 10 éves tehetsége már a felnőtteknél játszik

A curlinges Kassai Andort apukája kérte fel, hogy szerepeljen a felnőttek között. Bevált az ötlet - VIDEÓ!

Tízévesen a felnőttek közt lett ezüstérmes curlingesünk

Kassai Andor a második helyet szerezte meg csapatával a curling férfi Országos Csapat Bajnokságon.

Bronzérmet szereztünk a Winter World Mastersen

A magyar vegyes curling-válogatott Kanada első, és az USA második csapata mögött zárt harmadikként.

Ezüstérem Dániából

Férfi curlingcsapatunk, az FTC Jaguars második lett a rangos dániai nemzetközi kupán.

Fantasztikus siker a vegyes-páros A-ligában

Az FTC párosa képviselheti majd hazánkat a decemberi, olimpiai kvalifikációs vb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin