2024. január 21.
Bronzérmet szereztünk a Winter World Mastersen
A magyar vegyes curling-válogatott Kanada első, és az USA második csapata mögött zárt harmadikként.

Január 21-én, szombaton a negyedöntökkel indult a rájátszás a Winter World Masters Gamesen, ahol Magyarország a  Szabó Enikő, Miklós Nándor, Patonai Ágnes, Fóti Balázs összeállítású vegyessel szállt harcba. Az USA1 csapatával kezdtük a versenyt, ahol 11-3-ra győztünk, majd a második csapatuk következett, ezúttal 10-8-ra kikaptunk.

A döntőben végül Kanada első és az USA második csapata játszott, a juharlevelesek egy ponttal, 6-5-ra nyertek. A mieink a bronzmeccsen voltak érdekeltek, Indiát verték 5-3-ra, így bronzérmet szereztek.

Cikkajánló

Címvédés a curling vegyes-csapat OB-n

Szakosztályunk fennállása során először tudta megvédeni bajnoki címét ebben a szakágban.

Az FTC 10 éves tehetsége már a felnőtteknél játszik

A curlinges Kassai Andort apukája kérte fel, hogy szerepeljen a felnőttek között. Bevált az ötlet - VIDEÓ!

Tízévesen a felnőttek közt lett ezüstérmes curlingesünk

Kassai Andor a második helyet szerezte meg csapatával a curling férfi Országos Csapat Bajnokságon.

Ezüstérem Dániából

Férfi curlingcsapatunk, az FTC Jaguars második lett a rangos dániai nemzetközi kupán.

Fantasztikus siker a vegyes-páros A-ligában

Az FTC párosa képviselheti majd hazánkat a decemberi, olimpiai kvalifikációs vb-n.

22. helyen zártunk a curling csapat vb-n

A magyar vegyes curling-válogatott csoportjában a hatodik helyet szerezte meg.

Az FTC nyerte meg a szenior ob-t

A harmadik mérkőzés döntött a Vasas elleni fináléban.

Elindul az FTC Junior Curling program

Az FTC Curling szakosztály Junior programja kiváló lehetőséget kínál a fiataloknak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin