2024. december 17.
Curling: bemutatóval zártuk az évet
Az FTC curling szakosztálya számára kiemelten fontos a sportág népszerűsítése és az utánpótlás-nevelés.

A 2024-es év méltó lezárásaként egy iskolásoknak szóló curlingbemutatót szervezett klubunk szakosztálya, amelyen 24 lelkes fiatal ismerkedhetett meg a sportág alapjaival. Célunk nemcsak az új tehetségek felfedezése, hanem az is, hogy a curlinget közelebb hozzuk a következő generációhoz és megszerettessük velük ezt az izgalmas és különleges téli sportot.

Az iskolai program balesetvédelmi és rövid elméleti oktatással indult, majd ezt követően a gyerekeket négy csapatra osztottuk. Minden együttessel egy-egy instruktor foglalkozott, aki bemutatta a játék alapvető technikáit, és segített a gyerekeknek elsajátítani a szükséges mozdulatokat a jégen. A bemutató zárásaként a fiatalok egy izgalmas játék során próbálhatták ki az addig tanultakat. Megtapasztalhatták a csapatmunka örömét, a stratégiai gondolkodás fontosságát és azt is, hogy mennyi élményt nyújt ez a sport.

Természetesen a nap végén senki sem ment haza üres kézzel: minden résztvevő egy kis Fradi-ajándékot kapott, amely örök emlékül szolgálhat erről a különleges élményről. Bízunk benne, hogy sokan kedvet kaptak ahhoz, hogy hosszabb távon is foglalkozzanak a curlinggel, és talán egy nap majd a Fradi színeiben versenyezzenek.

Cikkajánló

A téli olimpia népszerű sportját űzik, speciális módon

Az FTC kerekesszékes vb-ezüstérmes curlingpárosa nem akármilyen helyről váltott a téli sportra - VIDEÓ!

Harmadszor is bajnok az FTC curlingcsapata

Az FTC Hammer Time csapata ismét bizonyított a hazai mezőnyben és 2026-ban is megszerezte a bajnoki címet.

Negyedik lett az FTC párosa Lettországban

A Sárai Rita, Beke Viktor curlingpárosunk újabb értékes helyezést ért el nemzetközi versenyen.

Szoros meccsekkel 5. helyen zárt párosunk Tallinban

A Sárai Rita, Beke Viktor vegyes páros remekelt a nemzetközi kerekesszékes curling versenyen.

Sportösztöndíjat kapott két fiatal curlinges tehetség

Két versenyzőnk, Dudás Máté és Dudás Vince nyerte el Papp Lászlóról elnevezett sportösztöndíjat.

Bonzérem a Vegyespáros OB „A” ligájában

A Szabó Enikő – Fóti Balázs curling-páros remek szerepléssel a harmadik helyen végzett a bajnokságban.

Az FTC Curling a parasportban is jégre lép

Sárai Rita és Beke Viktor mostantól a Fradi kerekesszékes curlingesei.

Győzelemmel felérő ezüst a nagyok között

U13-as curlingcsapatunk az U18-as korosztály ellen szerzett ezüstérmet a döntőben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin