archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2018. március 6.
Ezúttal bronzérem
A hétvégén befejeződtek a magyar curling bajnokság küzdelmei, amelyben két ferencvárosi csapat is érdekelt volt.

A Kamaraerdei Curling Clubban megrendezett csapatbajnoki döntőn két ferencvárosi együttesnek szurkolhattunk. Az uraknál az alapszakaszban az FTC Share On Stone a második, az FTC Jaguars pedig a negyedik helyen zárt, így bekerültek a rájátszásba, míg az FTC Fradi a nyolcadik helyen zárt. Az előző szezonban bronzérmes Jaguars a negyeddöntőben kikapott a Vasas SC Titánoktól, az FTC Share On Stone pedig az elődöntőben az UTE Férfi 1.-től.

A lebonyolításnak köszönhetően a Share On Stone-nak még volt esélye döntőbe kerülni, azonban a Vasas SC Titánok 7-4-re győzött, így a két ferencvárosi csapat egymással küzdött meg a bronzmérkőzésen, amelyet végül a Share On Stone nyert meg 7-4-re.

A hölgyeknél az FTC-End Hunters öt meccsen két pontot szerzett az alapszakasz során, amely a hatodik helyre volt elég.

„Az Európa-bajnokság után néhány változást eszközöltünk a csapat felállásában, emiatt viszont a nevünket is meg kellett változtatnunk. Sajnos a hétvégi rájátszásban az új összeállításban nem sikerült döntőbe jutnunk. A harmadik helyért vívott mérkőzésen viszont legyőztük a másik ferencvárosi csapatot, a Jaguarst. Bár éremmel fejeztük be a csapatbajnokságot, ez némi visszalépés a tavalyi bajnoki címünkhöz képest” – mondta Fóti Balázs, az FTC Share On Stone játékosa.

EREDMÉNYEK
CURLING, ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG
FÉRFI

3. FTC Share On Stone, 4. FTC Jaguars, 8. FTC Fradi
NŐI
6. FTC-End Hunters


Cikkajánló

Megvolt az FTC Kids első nemzetközi versenye

Curling szakosztályunk legfiatalabb tagjai is pályára léptek az Olympic Hopes Budapest 2024 versenyen.

Címvédés a curling vegyes-csapat OB-n

Szakosztályunk fennállása során először tudta megvédeni bajnoki címét ebben a szakágban.

Az FTC 10 éves tehetsége már a felnőtteknél játszik

A curlinges Kassai Andort apukája kérte fel, hogy szerepeljen a felnőttek között. Bevált az ötlet - VIDEÓ!

Tízévesen a felnőttek közt lett ezüstérmes curlingesünk

Kassai Andor a második helyet szerezte meg csapatával a curling férfi Országos Csapat Bajnokságon.

Bronzérmet szereztünk a Winter World Mastersen

A magyar vegyes curling-válogatott Kanada első, és az USA második csapata mögött zárt harmadikként.

Ezüstérem Dániából

Férfi curlingcsapatunk, az FTC Jaguars második lett a rangos dániai nemzetközi kupán.

Fantasztikus siker a vegyes-páros A-ligában

Az FTC párosa képviselheti majd hazánkat a decemberi, olimpiai kvalifikációs vb-n.

22. helyen zártunk a curling csapat vb-n

A magyar vegyes curling-válogatott csoportjában a hatodik helyet szerezte meg.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin