2023. február 15.
Felkészülési verseny Belgiumban
A tornán való részvétel a magyar bajnokságra történő felkészülést segítette.

2021-es évi bajnokcsapatunk, az FTC-Fatherock, WCT-100-as tornán vett részt Belgiumban, ahol kifejezetten erős mezőnyben a 7.helyet érte el. A mezőnyben megtalálható volt a VB-résztvevő török és dél-koreai válogatott, a holland és az olasz junior válogatott, a belga első és második csapat, valamint a lengyel és az angol második számú felnőtt csapat is.

A felkészülési tornán az elsődleges célkitűzés a magyar bajnokságra való felkészülés volt: Deák György több éves kihagyás után tér vissza a jégre idén, az ő helyének – és ezzel együtt a pályán felálló leghatékonyabb négyesfogat – megtalálása volt a cél. Szerencsére ez sikerült is, a különböző variációk kipróbálása közben győzelmeket is arattunk.

A versenyen öregbítettük a Ferencváros hírnevét, meghívást kaptunk a májusi versenyre is, valamint a 2024-es WCT tornára is, egyben sikerült olyan technikákat is ellesni a vb-résztvevő csapatoktól, amelyet sikerrel lehet adaptálni a magyar bajnokságban is.

Cikkajánló

Aranyérmes az FTC csapata Lengyelországban

Az FTC Fatherock férfi curlingcsapata minden mérkőzését megnyerte a lódzi tornán.

Fantasztikus győzelem fiataljainktól

U13-as csapatunk veretlenül nyerte meg az U15-ös tornát.

Curling: bemutatóval zártuk az évet

Az FTC curling szakosztálya számára kiemelten fontos a sportág népszerűsítése és az utánpótlás-nevelés.

Remek bronzérem az idősebbek között

U11-es curlingeseink az U15-ös Mikulás Kupán érték fel a dobogóra.

Negyedik hely a curling Magyar Kupában

Az FTC Fatherock együttese bejutott a négyes döntőbe, ahol végül két vereséggel zárt.

Néhány centiméteren múlt a rájátszás a világbajnokságon

A 39 ország részvételével zajló curling tornán hazánkat az FTC HammerTime csapata képviselte.

A Fradi párosa nyerte a Vegyespáros Országos Bajokságot

Szabó Enikő és Fóti Balázs a B-Liga megnyerése után az A-Ligában folytathatja.

Az FTC Kids Szlovéniában kezdte a szezont

Fiatal sportolóink déli szomszédunk híres síugró központjában edzőtáborozhattak.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin