2022. december 4.
Kilencedik helyen végeztek női curlingeseink
A magyar női curling válogatott, a Ferencváros Girl Jam hazaérkezett Svédországból – INTERJÚ!

A Ferencváros Girl Jam, vagyis a magyar női curling válogatott a 9. helyet szerezte meg az Európa-bajnokságon. Együttesünk szerepléséről csapatunk edzőjével, Fóti Balázzsal beszélgettünk.

- Mikor érkeztetek?
- 28-án, hétfőn hajnalban. Fárasztó, de jó hangulatú utunk volt Budapest felé.

- Egy győzelmet szereztetek a csoportban, ezzel a 9. helyezést szereztétek meg az A-csoportban. Ezzel az eredménnyel beállítottátok a magyar női válogatott 2012-es, eddigi legjobb helyezését. Az EB előtti beszélgetésünkben sok minden részletet elárultál a felkészülésetekből. Elégedett vagy, esetleg maradt benned hiányérzet?
- Mindkettő igaz, elégedett is vagyok, és maradt hiányérzet is bennem. Hiányérzet annyiból van, hogy ez első 8 meccsen nem sikerült a csapatnak azt a tudást a pályára vinni, amit tud.

- Amikor a tudásszintet említed, itt játéktechnikai elemekre gondolsz, vagy inkább csapatdinamikai elemekre?
- Technikailag értem, a dobásszázalékok elmaradtak attól, amit tudnak a lányok, ez csak a lettek ellen volt megfelelő, a többi meccsen azonban nem nyújtottunk kellően kiegyensúlyozott teljesítményt. Ezen a szinten ez nagy különbségű vereségeket eredményez, mert az ellenfeleink a világ legjobbjai közül kerülnek ki. Egy példával tudom ezt megmutatni: az első meccsen a norvégok ellen két end után 0-6 volt, a 2. félidőben viszont 80% felett dobtunk. Volt dobásunk az egyik ednben a három pontért, azzal egy szorosabb meccs lehetett volna, ha nem 0-6-nál állunk a meccs elején. A Svájc, Svédország és Lettország elleni meccsek azok, ahol ebből a szempontból elégedett tudok lenni, a többinél a dobásszázalékok alacsonyabbak voltak, mint amit egyébként tudunk. Az egy győzelemnek nagyon örülök, a 8. helyhez négy győzelemre lett volna szükség, amely ebben a mezőnyben nem jelentett volna reális elvárást a lányok felé. Itt két amatőr csapat volt, Lettország és mi, a többiek profi, vagy félprofi csapatok voltak.

- Mit jelent ez a különbség a curlingben?
- A profi a curlingből él, fizetést kap azért, hogy játszik, a félprofi pedig azt, hogy minden költségét állják, a ruházattól a konditermen át a pályabérletig, egyetlen fillért sem kell áldoznia arra, hogy curlingezik, de félprofiból is csak egy vagy két csapat volt, a többiek profik. Az ő felkészülésük, curlingre fordított idejük nem összemérhető az amatőr csapatokéval, amilyenek mi, vagy a lettek vagyunk.

- Mi a legjobb emléked, amelyikre a legszívesebben gondolsz vissza?
- A minket körbevevő közeg elfogadását és befogadását volt számomra és a lányok számára is legjobb megélni. A sportágunkban sztáredzőkkel és sztárjátékosokkal öltöztünk, játszottunk együtt, és annak ellenére, hogy mindenki arra számított, hogy ez nekünk valószínűleg egy egyalkalmas kirándulás az elitligában, ezt egy pillanatig sem éreztették, teljesen egyenértékűként kezeltek minket. Sok alkalom volt kulisszatitkokat, tippeket ellesni tőlük, ez az én személyes, edzői fejlődésemben is sokat segített.

- Mikor voltál a legbüszkébb az EB alatt?
- Egyértelműen a lettek elleni győzelem után. A párhuzamosan futó mérkőzések hamarabb véget értek, így az egész aréna a mi meccsünk befejezését figyelte. Amikor megnyertük a mérkőzést, mindenki minket ünnepelt, és ez nagyon büszkévé tett minket.

- Mit jelent a Ferencvárosnak ez az EB részvétel, mit profitálhat ebből klubunk?
- Az, hogy Magyarországot képviselhettük, mindenképpen sokat tett a csapat összetartozás-érzéséért, és azzal, hogy egy 10 éve nem látott eredményt hoztunk haza, abból az látszik, hogy ha a klubbal irányítottan teszünk a megfelelő utánpótlási minőségért, akkor a bajnoki címek és az Eb-részvételek ezen a szinten hozhatnak a Ferencvárosnak hazai és nemzetközi szinten is kimagasló eredményeket.

- Bízzunk benne, hogy így lesz! Értékeljünk egy kicsit, milyen volt edzői szemszögből a csapat, mit láttál, mit látsz visszafele?
- Először is szeretném kiemelni a sportpszichológusunk szerepét, hathatós segítséget kaptam tőle, minden „jóslata” bevált, és ezzel segített a döntésem meghozásában. A két leadünk (az első köveket eldobó játékos) magasan kompetitív hozzáállását jól mérte fel, és – bár én tartottam ennek ellenkezőjétől – a versenyen visszaigazolódott a meglátása, ők kiegyensúlyozottan teljesítettek. Azoknál a játékosoknál, akik a felkészülésbe sokat fektettek, megjelentek olyan hullámvölgyek, amelyek lehetőségére felhívta a figyelmemet. Sok tényező jelent meg együttesen: a család hiánya, a kiélezett versenyhelyzet, a környezeti nyomás, az elvárásoknak való megfelelés – mindenkinek ki kellett lépnie a komfortzónájából, és ez mindenkinél más módon hatott a lányok esetében.

- Kik segítettek a felkészülésben?
- Először is klubunk anyagi támogatását kell megköszönöm, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a felkészülési tervünket végre tudjuk hajtani. Sportpszichológusunk, Harasztiné Dr. Sárosi Ilona hozzáadott értékéről az előbb beszéltem, emellett fontos kiemelnem Tóth Péter szerepét, aki a Ferencváros oldaláról a fizikai felkészülésben nyújtott segítséget, az ő támogatásának köszönhettük többek között, hogy a hosszú és fárasztó torna utolsó, győztes mérkőzésén erőnlétileg is az ellenfelünk fölé kerekedhettünk.

- Végezetül két kérdés: mi volt a legönfeledtebb, legvidámabb pillanat a csapatnak, és mi volt az a pillanat, amikor tudtad, hogy onnan már csak felfele vezethet az út?
- A legönfeledtebb az volt, amikor még a torna kezdete előtt bejártuk a helyszínt, megpillantottuk az arénát, és talán ott jelent meg az a színtiszta öröm, hogy az A-ligában fogunk játszani. Ott még a mérkőzések előtt voltunk, nem néztünk még szembe semmilyen nehézséggel. A legnehezebb pillanatunk pedig az volt, amikor hoztam egy olyan döntést a csapat összeállíásáról, amelyet egyedül hoztam meg. Ezzel tudatosan szembementem a terveinkkel, felvállalva azt, hogy az adott mérkőzésen nem fogunk jól teljesíteni. A következő mérkőzéstől kezdődően azonban a dobásszázalékunk javulni kezdett, ott indultunk el azon az úton, amelynek a végén győzelemmel tudtunk elbúcsúzni az Európa-bajnokságtól.

Cikkajánló

Ezüstérem a férfi curling A-ligában

Az FTC Fatherock curlingcsapata a második helyen végzett az országos csapatbajnokság A-ligájában.

Megvolt az FTC Kids első nemzetközi versenye

Curling szakosztályunk legfiatalabb tagjai is pályára léptek az Olympic Hopes Budapest 2024 versenyen.

Címvédés a curling vegyes-csapat OB-n

Szakosztályunk fennállása során először tudta megvédeni bajnoki címét ebben a szakágban.

Az FTC 10 éves tehetsége már a felnőtteknél játszik

A curlinges Kassai Andort apukája kérte fel, hogy szerepeljen a felnőttek között. Bevált az ötlet - VIDEÓ!

Tízévesen a felnőttek közt lett ezüstérmes curlingesünk

Kassai Andor a második helyet szerezte meg csapatával a curling férfi Országos Csapat Bajnokságon.

Bronzérmet szereztünk a Winter World Mastersen

A magyar vegyes curling-válogatott Kanada első, és az USA második csapata mögött zárt harmadikként.

Ezüstérem Dániából

Férfi curlingcsapatunk, az FTC Jaguars második lett a rangos dániai nemzetközi kupán.

Fantasztikus siker a vegyes-páros A-ligában

Az FTC párosa képviselheti majd hazánkat a decemberi, olimpiai kvalifikációs vb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin