archív anyag
Honlapunk 2019. február 25-én megújult, de nem hagyjuk veszni a korábbi cikkeinket! Az itt látható anyag archív írás, ezért előfordulhat, hogy a benne található képek, illetve tartalmi beágyazások az új cikkektől eltérően jelennek meg.
2017. november 20.
Megtörtük az átkot
A Ferencváros curlingcsapata, a Jégmadarak egy győzelemmel és két vereséggel áll a svájci Európa-bajnokságon.

Mint ismert, az FTC férficsapata, a Jégmadarak magyar bajnokként kivívta a jogot, hogy magyar válogatottként szerepelhessen a november 18-25-ig a svájci St. Gallenben rendezendő Európa-bajnokságon.

A mieink a B-divízióban Anglia ellen kezdtek a kontinenstornán. A Fóti Balázs, Riesz Gábor, Varga Balázs, Ézsöl Gábor, Kalocsay Ottó Dániel összeállítású Jégmadarak három játékrész után 4-1-re vezettek és bár az angolok felzárkóztak, a mérkőzés felénél a magyar csapat 4-3-as előnyben volt. A hatodik end után ismét hárommal, 6-3-ra vezettünk, sőt, a nyolcadik játékrészben nagy lehetőségünk volt eldönteni a meccset, de Anglia az újradobott kövével ismét közelebb került. Egyenlíteni viszont már nem sikerült, így a magyar válogatott a 2007-es, a 2010-es és a 2014-es Európa-bajnokságokon elszenvedett vereségek után megtörte az átkot és nyert Anglia ellen.

Második mérkőzésünkön Lettország következett. Rendkívül kiegyenlített harcot hozott az első négy end, amely után 3-3-as döntetlen állt az eredményjelzőn. A szünet előtti utolsó játék azonban a letteké lett és mivel a Jégmadarak skip kövei rövidek lettek, ellenfelünk hárompontos előnnyel várhatta a folytatást. Sajnos ez a hátrány már soknak bizonyult és bár 7-6-ra még felzárkóztunk a kilencedik endben, a lettek megőrizték az előnyüket és 9-6-os győzelmet arattak.

Hétfőn az Eb-n eddig két meccséből kettőt megnyerő Spanyolország várt a mieinkre. Jól kezdtünk, 2-1-es előnyünket azonban gyorsan kiengedtük a kezünkből, miután a spanyolok egymás után három endben is egy-egy pontot szereztek. A hetedik endben a magyar csapat három ponttal javított, de Spanyolország a nyolcadik és a kilencedik játékrészben összesen négy pontot szerzett, így hiába késztettük nagy csatára őket, 8-6-ra nyertek.

A magyar válogatott három fordulót követően egy győzelemmel és két vereséggel jelenleg a csoport ötödik helyén áll Angliával együtt. Következő mérkőzését hétfőn este 20 órától játssza Finnország ellen, majd kedd reggel nyolc órakor Észtország, szerdán szintén ugyanebben az időpontban Izrael, csütörtökön délben pedig Belgium vár a Jégmadarakra.

CURLING EURÓPA-BAJNOKSÁG, ST. GALLEN, SVÁJC
B-DIVÍZIÓ

1. mérkőzés
Magyarország-Anglia 9-6
2. mérkőzés
Magyarország-Lettország 6-9
3. Mérkőzés
Spanyolország-Magyarország 8-6


Cikkajánló

Ezüstérem a férfi curling A-ligában

Az FTC Fatherock curlingcsapata a második helyen végzett az országos csapatbajnokság A-ligájában.

Megvolt az FTC Kids első nemzetközi versenye

Curling szakosztályunk legfiatalabb tagjai is pályára léptek az Olympic Hopes Budapest 2024 versenyen.

Címvédés a curling vegyes-csapat OB-n

Szakosztályunk fennállása során először tudta megvédeni bajnoki címét ebben a szakágban.

Az FTC 10 éves tehetsége már a felnőtteknél játszik

A curlinges Kassai Andort apukája kérte fel, hogy szerepeljen a felnőttek között. Bevált az ötlet - VIDEÓ!

Tízévesen a felnőttek közt lett ezüstérmes curlingesünk

Kassai Andor a második helyet szerezte meg csapatával a curling férfi Országos Csapat Bajnokságon.

Bronzérmet szereztünk a Winter World Mastersen

A magyar vegyes curling-válogatott Kanada első, és az USA második csapata mögött zárt harmadikként.

Ezüstérem Dániából

Férfi curlingcsapatunk, az FTC Jaguars második lett a rangos dániai nemzetközi kupán.

Fantasztikus siker a vegyes-páros A-ligában

Az FTC párosa képviselheti majd hazánkat a decemberi, olimpiai kvalifikációs vb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin