2021. április 26.
Újabb két győzelem, mindkét nemnél listavezető a Fradi
Az FTC curlingesei folytatták remek szereplésüket az Országos Csapatbajnokság második hétvégéjén.

Amint arról korábban ITT beszámoltunk, ha a korábbiaktól eltérő, kissé rendhagyó lebonyolítással, és rendkívül szigorú járványügyi előírások mellett is, de április 15-én végül elrajtoltak az országos csapatbajnokságok a Kamaraerdei Curling Clubban. A Ferencvárost az A ligában a férfiaknál az FTC Dream Team és az FTC Jaguár, míg a hölgyek mezőnyében az FTC Girl Jam csapata képviseli.

Női együttesünk az első héten remek rajtot vett, háromból három mérkőzéssel a tabella élére állt. Az április 22-e és 25-e között megrendezett második fordulóban az FTC Girl Jam nem játszott mérkőzést, de így is vezeti a mezőnyt két mérkőzéssel az alapszakasz vége előtt, hiszen bár a Vasas pontszámban utolérte együttesünket, a mieink egy meccsel kevesebben léptek eddig pályára. Az FTC Girl Jam legközelebb a harmadik hétvégén, május 2-án vasárnap 8:55-ös kezdettel játszik mérkőzést, méghozzá az UTE Team Palancsa elleni rangadót.

A férfiaknál az FTC Dream Team az első heti győzelem után folytatta jó szereplését, 7-4-re legyőzte az UTE Four Four csapatát, az FTC Jaguár elleni házi rangadón pedig 11-5-ös győzelmet aratott. Az FTC Dream Team ezzel két hétvége és három mérkőzés után vezeti a férfiak mezőnyének tabelláját, míg az FTC Jaguár két meccs után még pont nélkül áll. A harmadik héten mindkét együttesünk pályára lép majd, a pontos időrend ITT érhető el.

Folytatás április 30-a és május 2-a között az alapszakasz harmadik hétvégéjével. A nevezett csapatok teljes listája, a részletes eredmények és az élő eredménykövetés IDE KATTINTVA érhető el, míg a mérkőzések élőben is követhetőek a Magyar Curling Szövetség Youtube csatornáján ITT.

Curling, Országos Csapat Bajnokság A liga, 2. hét
Az FTC csapatainak eredményei

Férfiak
UTE Four Four - FTC Dream Team 4-7
FTC Dream Team - FTC Jaguár 11-5

 

Cikkajánló

Csapatbajnokság: gyengébb teljesítmény a harmadik héten

Két meccsen két vereség curlingeseink harmadik heti mérlege a Csapatbajnokságban, de így sem állunk rosszul.

Remekül kezdték a csapatbajnokságot az FTC curlingesei

Győzelmekkel indították csapataink az április 15-én elkezdődött hathetes Országos Csapatbajnokságot.

Bronzérem a Vegyes-Csapat Országos Bajnokságról

Az FTC Hammer Time curlingcsapata nagy csatában húzta be a harmadik helyet az ob-n.

Az FTC Jaguars ezüstérmes lett a felkészülési tornán

Curlingcsapatunk mellett Bíró Bernadett éppen lemaradt párjával a dobogóról a Vegyes-Páros OB-n.

Bronzérem a Magyar Kupában

Az FTC Girl Jam curlingcsapata 9-2-re nyert az SSC Nők ellen a sorozat bronzmérkőzésén.

Fradista bronzérem a vegyes páros ob-n

Egy harmadik és egy negyedik helyezéssel zártak a curlingeseink a Vegyes Páros Országos Bajnokságon.

Bajnoki ezüstérem fél év szünet után

A járványhelyzet okozta kényszerszünet miatt hathónapos csúszással fejezték be a curling országos bajnokságot.

Bajnok az FTC csapata és indulhat a világbajnokságon!

Az FTC Hammer Time a második helyen végzett az alapszakaszban, a rájátszásban pedig megállíthatatlan volt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most