2023. szeptember 29.
Döntetlen az odavágón
Az FTC-Telekom Waterpolo női csapata egyenlő állásról várhatja az Eger elleni MK-negyeddöntő visszavágóját.

A héten kétszer is összesorsoltak minket az Eger csapatával, először a Magyar Kupa-negyeddöntőben kaptuk meg a hevesieket, majd a Bajnokok Ligája csoportkörében is előkerült Sike József csapata a kalapból a mieink mellett. A találkozó egy Magyar Szuperkupa-döntőnek is beillett volna, hiszen a tavalyi bajnokkal csapott össze az MK-címvédő Ferencváros.

Nálunk volt a meccsrutin előnye, mivel négy találkozót már lejátszottunk a BL-selejtezőben, az Eger viszont itt kiemelt volt, ezért első éles mérkőzését játszotta a megújult alakulat az idényben. Mégis nekünk kellett futni az eredmény után, ezt 2-2-ig sikerült is Tóth-Csabai Dóra és Bonca Vivien góljával, de ezután a mérkőzésen először lépett el ellenfelünk kettővel (4-2), amit a negyed végén Dömsödi Dalma egy centerakcióval kozmetikázott 4-3-ra.

Vályi Vanda egalizálni is tudott, de a továbbiakban inkább a regnáló bajnok volt sikeresebb és hárommal léptek meg tőlünk (7-4). Hiába talált be Vályi, majd Kurucz-Gurisatti is, mindkét gól után érkezett a válasz a hazaiaktól, így már 10-6-ra ellépett az Eger. Innen még sikerült közelebb zárkózni még a nagyszünet előtt, Vályi nagy átlövésből szerzett találatával 10-8 volt az állás. Végeredménynek is beillő gólszám, a folyatásra azonban összekapták magukat a védelmek.

 

Szerencsére sikerült gyorsan felkapaszkodnunk döntetlenre Dömsödi és Tóth-Csabai újabb góljával (10-10), de a vezetést csak nem tudtuk átvenni. 11-10 után Kurucz-Gurisatti egyenlített, majd ismét rezgett a léc, hiszen 13-11-re lépett el a hazai csapat. Nem hagyta ezt annyiban a Fradi, amely Kuna Szonja, valamint Kurucz-Gurisatti góljaival egyenlített a hajrában. Mindkét csapatnak volt lehetősége megszerezni a győzelmet, de maradt a 13-13, így a döntés a népligeti mérkőzésre maradt. A feladat adott, Gerendás György tanítványainak győzni kell a Magyar Kupa-elődöntőbe jutásért a párharc második felvonásán, melyet szombaton 18:30-tól rendeznek az FTC-MVM Sportközpontban.

BENU NŐI MAGYAR KUPA

Negyeddöntő, 1. mérkőzés – 2023. szeptember 29., péntek 19:00

Eger, Bárány Uszoda

TIGRA-ZF-EGER - FTC-TELEKOM WATERPOLO 13-13 (4-3, 6-5, 3-4, 0-1)

Gólszerzőink: Kurucz-Gurisatti 4, Vályi 3, Tóth-Csabai 2, Dömsödi 2, Bonca, Kuna 1-1

"
"
Cikkajánló

Horváth: „Minden évben nemzetközi szinten játszhatok”

Fiatal pólósunk az U20-as Eb-arany után értékelt, és tekintett előre az első FTC-s szezonjára.

Horváth Zsófi U20-as Eb-győztes a női pólóválogatottal

A magyar csapat a döntőben ötméteresekkel verte a csapat a spanyolokat.

Petrovics: „Jó úton jár a Fradi női utánpótlása!”

Az U16-os vb negyedik helye és az FTC fiataljainak fejlődése is igazolja az elvégzett munkát.

Hosszú távra tervezünk női pólócsapatunkkal

Kilenc magyar játékosunk hosszabbított szerződést, így a női csapat magja az olimpiáig biztosan együtt marad.

Negyedik lett az U16-os lányválogatott a vb-n

A Petrovics Mátyás vezette pólóválogatott ötméteresek után veszítette el a bronzcsatát Hollandia ellen.

Vb-bronzért küzdhet az U16-os lánypólócsapat

Nem tudták legyőzni az U16-os világbajnokság elődöntőjében a görögöket a magyar lányok.

Hetedik helyen végeztünk a Világkupa-Szuperdöntőn

A magyar női pólóválogatott 12-8-as Kína elleni győzelemmel zárta a Sydneyben rendezett tornát.

Ötméteresekkel maradtunk alul az Európa-bajnokok ellen

A helyosztók első mérkőzésén 11-11 után a hatodik párban buktuk el a szétlövést Hollandia ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin