2021. szeptember 11.
Parázs hangulatú meccsen fontos győzelem Kispesten
Bajnoki címvédő férfi labdarúgóink 1-0-ra nyertek a Honvéd vendégeként.

A labdarúgó NBI 6. fordulójában szombat délután Kispesten, a megújult Bozsik Arénában vendégeskedett a Fradi. Az idény első idegenbeli bajnokiján Peter Stöger a Dibusz – Botka, Blazic, S. Mmaee, Civic – Zachariassen, Laidouni, Vécsei, Zubkov – R. Mmaee, Tokmac kezdő tizenegyet küldte pályára.

I. félidő

Az első tíz perc eseménytelenül telt, majd Tokmac lépett ki középen, de lövése mellé szállt. Nem úgy a 16. percben, amikor is a tizenhatoson belül félfordulatból bevette Szappanos kapuját, megszerezve ezzel szezonbeli első bajnoki találatát. A 23. percben tíz emberre fogyatkoztunk, miután Botka büntetőterület előtti szabálytalanságát követően Karakó játékvezető kiállította válogatott védőnket. Peter Stöger rögtön cserélt: Zubkov helyére Wingo állt be. A 43. percben egy ferencvárosi szöglet után a kipattanót Zachariassen bombázta rá mintegy 18 méterről, de Szappanos hatalmas bravúrral hárítani tudott. 

II. félidő

A szünet után rákapcsolt a hazai együttes, de komoly helyzete egészen az 54. percig nem akadt, ekkor az előrehúzódó Tamás lőtt mellé. A 66. percben a csereként beállt Eppel fejelt szintén mellé egy balról érkező beadást. A 76. percben Ryan Mmaee ugrott ki ziccerben, de emelése a felsőlécről kifelé pattant. A túloldalon ismét Eppel veszélyeztetett, de újra mellé bólintott. A 81. percben egy mesteri Fradi-támadás végén Wingo puskázott el újabb ziccert. Két perccel később Dibusz védett óriásit, a csereként beállt Balogh Norbert a tizenhatosról tüzelt, de csapatkapitányunk eszén nem járt túl. Újabb két perc elteltével Vécsei mintegy 40 méterről próbálta meg átemelni kint álló Szappanost, de a lövés nem talált célt. Ha bemegy, biztosan ez a forduló gólja, de nem ment be, miként Nono lökete sem. A hajrában az eredmény már nem változott, a Fradi egy parázs hangulatú mérkőzésen hetven percet emberhátrányban játszva elhozta a három pontot Kispestről. 

Férfi labdarúgás, NB I, 6. forduló
Budapest Honvéd-FTC 0-1 (0-1)
Budapest, Bozsik Aréna, 4046 néző. Játékvezető: Karakó Ferenc

Bp. Honvéd: Szappanos - Lovric, Klemenz, Batik, Tamás (Balogh N. 72.) - Hidi (Eppel 61.), Pantelic (Nono - a szünetben), Zsótér (Talys 84.) - Bőle (Machach 72.), Lukic, Nagy D. . Vezetőedző: Horváth Ferenc

FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee, Blazic, Civic – Laidouni, Vécsei – Zubkov (Wingo 26.), Tokmac (Somalia 65.), Zachariassen (Uzuni 65.) – R. Mmaee. Vezetőedző: Peter Stöger

Gólok: Tokmac (16.)

Sárga lapok: Pantelic (26.), Horváth F. (34.), Zsótér (48.), Klemenz (58.), ill. R. Mmaee (31.), S. Mmaee (85.)

Piros lap: Botka (23.)

Cikkajánló

Vereséggel kezdtük a Nemzetek Ligáját

A Ferencváros játékosa, Osváth Attila nem lépett pályára a botrányos körülmények között véget érő meccsen.

Bérletesek Napja: óriási kedvezmények a Fradi Shopban!

Bérleteseink 30 százalék kedvezménnyel vásárolhatnak üzletünkben, illetve online felületünkön.

Matús Bero: „Remélem, rengeteg közös emléket szerzünk”

Úton-útfélen rovatunkban ezúttal szlovák játékosunk mesélt első Fradi-útjáról és meccsnapi szokásairól – VIDEÓ

„Szerintem megmutattuk mindenkinek”

Belga védőnk, Toon Raemaekers hazai környezetben töltődik fel a szezon októberi folytatása előtt – INTERJÚ.

Osváth és Raemaekers az előző idény álomcsapatában

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete díjazta az NB I-es idény legjobbjait. Tóth Alexnek is jutott elismerés.

Változott a Honvéd elleni bajnoki pótlásának időpontja

Az augusztus 22-ére kisorsolt OTP Bank Liga-mérkőzésünket december 3-án pótoljuk a Groupama Arénában.

Megvan a Bicske elleni MK-meccsünk kezdési időpontja

Október 28-án lépünk pályára a MOL Magyar Kupa 4. fordulójában, ahol a tét a legjobb 16 közé jutás.

Megvan a következő derbi pontos időpontja

Az MLSZ közzétette a 11-18. forduló pontos időpontjait, így megvan az ETO elleni meccsünk kezdési ideje is.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin