2024. október 7.
16 éves tehetségünk bemutatkozott a felnőttek között
Bencze Sebestyén az UTE ellen éppen 16. születésnapján mutatkozott be Erste Ligás férfi jégkorongcsapatunkban.

Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk az idei Erste Liga-szezonra több fiatal magyar tehetséggel is bővítette keretét a nyári átigazolási időszakban. Nem csak friss igazolásaink között találunk azonban húsz év körüli, vagy annál is fiatalabb játékost férfi jégkorongozóinknál, hanem üde színfoltként egyre többször tűnnek fel a felnőtt csapat edzésein és meccskereteiben az FTC-Telekom Jégkorong saját utánpótlásából érkező hokisok. Jó példa erre az elmúlt néhány évben kapustriónk stabil tagjává váló, még mindig az U21-es csapatban is szereplő Földes László, vagy az előző idényben a mezőnyjátékosok között többször is szóhoz jutó Kocsis Botond.

Az UTE elleni vasárnapi mérkőzésen a sérülések és betegségek miatt egy minden eddiginél fiatalabb játékost dobott be a mélyvízbe Fodor Szabolcs vezetőedző. U18-as együttesünk tehetsége, Bencze Sebestyén éppen 16. születésnapján, és éppen egy idegenbeli derbin kapott először jégidőt felnőtt Erste Liga-mérkőzésen.

A felnőtt csapatba való bekerüléséről és első élményeiről is kérdeztük kicsit a mérkőzés után a fiatal játékost.

- Azt a lehetőséget, hogy a felnőtt csapattal edzhessek, Farkas Simon skills edző közbenjárására kaptam meg, aki eljött megnézni az egyik edzésünkön, és utána beszéltünk. Akkor mondta, hogy Fodor Szabolcs vezetőedző is szeretné megismerni a játékomat. Amikor ez elhangzott, bevallom, nagyon izgatott lettem, és kicsit meg is lepődtem, mert szerintem ez egy hatalmas lépés bárki számára. Persze mindezek mellett nagyon örültem is a lehetőségnek – számolt be élményeiről a fiatal tehetség.

Bencze a néhány héttel ezelőtti, BJA HC elleni idegenbeli mérkőzésen egyszer már volt a felnőtt meccskeret tagja, akkor azonban a mérkőzésen végül nem lépett jégre egyetlen cserében sem, ezúttal viszont megkapta a lehetőséget.

- Nagyon izgultam, mivel hirtelen, úgymond, bedobtak a mélyvízbe, a nagyok közé. Nagyon jó érzés volt a pályán lenni, együtt a többiekkel. Remélem, a későbbiekben is kapok még lehetőséget és ismét felküldenek a pályára – fogalmazott szűkszavúan, talán még egy kicsit az események hatása alatt álló, a születésnapján a felnőtt csapatban egy derbin debütáló Bencze Sebestyén.

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin