2024. március 21.
„A bajnoki cím az egész éves kemény munkánkat dicséri”
Hokisaink szakmai igazgatóját és vezetőedzőjét kérdeztük a 31. magyar bajnoki cím megszerzése után.

Amint arról beszámoltunk, miután férfi jégkorongcsapatunk március 16-án a DEAC negyedszeri legyőzésével bejutott az Erste Liga 2023/24-es rájátszásának elődöntőjébe, még hosszú napokig kérdéses volt, hogy ki lesz a mieink ellenfele a legjobb négy között. Hétfőn a DVTK Jegesmedvék elbúcsúzott a Corona Brassóval szemben, így kettőre szűkült lehetséges ellenfeleink száma, majd szerda este végletekig kiélezett csatában a Csíkszeredai Sportklub egy idegenbeli győzelemmel lezárta a BJA HC elleni párharcát. Ezzel pedig nem csak az dőlt el, hogy a csíkiakkal csap össze a Ferencváros a playoff következő körében, hanem az is, hogy csapatunk egyetlen, még talpon lévő magyarországi együttesként megszerezte zsinórban a hatodik, története 31. magyar bajnoki címét.

Talán sokan abban bíztak, hogy a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is vívhatunk egy magyar bajnoki döntőt, ezúttal viszont úgy alakultak az események, hogy végül nem egy jégen vívott párharccal dőlt el a magyar bajnoki cím sorsa. Ez persze nem kisebbíti sem az értékét, sem csapatunk érdemeit, hiszen az alapszakaszban és a rájátszásban is sikeresen kellett szerepelnünk ahhoz, hogy a Ferencváros legyen az utolsó versenyben maradó anyaországi csapat.

A 31. bajnoki cím megszerzéséről és a szezon további kihívásairól is kérdeztük vezetőedzőnket, Fodor Szabolcsot és szakmai igazgatónkat, Hudák Gábort.

„Mindkét változat jó érzés, mindegy, hogy végül hogyan lesz magyar bajnok a csapat” – kezdte a telefonban vezetőedzőnk. „Persze, talán még különlegesebb tud lenni, ha a jégen dől el közvetlenül a bajnoki cím sorsa, de azt gondolom, szerencsések vagyunk, hogy tavaly a 30. bajnoki címet és az azzal járó harmadik csillagot a címerünk fölé egy szoros csata végén, hetedik meccsen szereztük meg. Sokszor elmondtuk már, hogy ilyen a kiírás, ha így, egy elődöntőbe vagy döntőbe jutással leszünk magyar bajnokok, akkor ennek is ugyanúgy örülünk. Minden csapatnak ebben a kiírásban kell versenyeznie, nem csak nekünk, ha esetleg egy másik magyarországi csapat tud tovább eljutni, mint mi, akkor ők a magyar bajnokok. Mindenki számára nyitva áll a lehetőség, hogy alapszakasz-elsőként végezzenek, vagy ők legyenek az egyetlen magyarországi csapat a legjobb négy között. De ez nekünk sikerült, ami az egész éves kemény munka dicsérete. A csapat erősségét mutatja, hogy ez megint összejött, hiszen a ligában résztvevő mind a hét magyarországi csapat úgy vág neki a szezonnak, hogy ez az elsődleges célja. Rendkívüli öröm, hogy amióta itt dolgozom a stábbal, már zsinórban a hatodik bajnoki címet nyertük meg” – zárta gondolatait Fodor Szabolcs.

„Úgy gondolom, hogy ameddig a közös magyar-erdélyi Erste Liga működik, addig nincs más megoldás a magyar bajnoki cím eldöntésére. Természetesen nagyobbat szól a jégen, pláne egy szoros párharc során megszerezni a címet, úgy, ahogy tavaly tettük, de idén ez így alakult a többi ellenfélnek köszönhetően, úgyhogy ettől függetlenül nagyon boldogok vagyunk. Zsinórban hat bajnoki címet szerezni bármelyik sportágban, bármelyik bajnokságban komoly fegyvertény, és erre nagyon büszkék vagyunk. Innen pedig már nincs más választásunk, meg kell nyerni az Erste Ligát is!” – mondta Hudák Gábor szakmai igazgató.

Fodor Szabolcs természetesen szót ejtett soron következő Erste Liga-ellenfelünkről is.

„A rájátszásban egyetlen könnyű meccs sincs, már a negyeddöntőben sem, ez látszódott a DEAC ellen is. Egy elődöntőben meg pláne nem! Nagyon kiélezett meccsekre számítunk, és már fókuszálunk a péntek 18:30-as első meccsre, és arra, hogy azon a mérkőzésen mindent ki tudjunk adni magunkból és győzelemmel indítsuk a párharcot.”

 

Férfi Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, elődöntő
Menetrend

FTC-Telekom - SC Csíkszereda
2024. március 22., péntek 18:30

FTC-Telekom - SC Csíkszereda
2024. március 23., szombat 14:05

SC Csíkszereda - FTC-Telekom
2024. március 26., kedd 17:30

SC Csíkszereda - FTC-Telekom
2024. március 27., szerda 17:30

FTC-Telekom - SC Csíkszereda
2024. március 29., péntek 18:30 (ha szükséges)

SC Csíkszereda - FTC-Telekom
2024. március 31., vasárnap (ha szükséges)

FTC-Telekom - SC Csíkszereda
2024. április 2., kedd (ha szükséges)

Jegyek: ITT

Cikkajánló

„Egy erős, stabil, fiatal magyar mag kialakítása a cél”

Hudák Gábor szakmai igazgató értékelte jégkorongozóink előző szezonját, és a jövőről is szót ejtett – INTERJÚ!

Marad a Ferencvárosnál a fiatal támadó

Jégkorong szakosztályunk mindenben megegyezett Galajda Zsomborral, aki újabb egy évig lesz zöld-fehérben.

„Csodálatos hat év volt, köszönöm, hogy megélhettem!”

Búcsúinterjú a Ferencvárost hat éven át csapatkapitányként szolgáló Nagy Gergővel.

Nagy Gergő távozik a Ferencvárostól

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk kapitánya hat év után búcsúzik.

Házi pontkirályunk újabb egy évig a Fradinál

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a tavaly nyáron érkezett Adam Bradyvel.

Marad a Ferencvárosnál a rutinos hátvéd

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a csapatunkat már hat éve segítő finn Lauri Kärmeniemivel.

Szerződést hosszabbított Arany Gergely

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott csapatunk kapusával, aki újabb két évre írt alá a Fradival.

Galajda Zsomboré a szezon Fradi-gólja

A tavaly nyáron érkezett fiatal játékos elődöntős találatát szavazták meg a szurkolóink az év legjobbjának.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin