2020. január 23.
A Brassó vendégeként kezdjük a középszakaszt
Férfi jégkorongozóink a Brassó vendégeként lépnek jégre a középszakasz első mérkőzésén.

Férfi jégkorongcsapatunk fantasztikus bravúrt mutatott be a legutóbbi hétvégén: a szlovák Tipsport Ligás MAC Újbudát és az osztrák bázisú EBEL-ben szereplő Hydro Fehérvár AV19-et is sikerült legyőzni az Expert-Borsod Agroker Magyar Kupa miskolci négyes döntőjében, így 25 év után ismét a Ferencváros emelhette magasba a Magyar Kupa trófeáját!

A történelmi tett után sincs megállás Fodor Szabolcs csapata számára, ugyanis az alapszakasz zárultával most jönnek a szezon legnagyobb izgalmai az Erste Ligában is, ahol szintén címvédő az FTC-Telekom. A Ferencváros a nagy rivális Csíkszereda mögött a második helyen zárta az alapszakaszt, így három bónuszpontot vitt tovább magával arra a középszakaszra, amelyet Erdélyben, a Brassó és a Csíkszereda vendégeként indít csütörtökön és pénteken. De egyelőre maradjunk az előbbinél.

A rájátszás szempontjából nagyon fontos, pályaelőnyt és az első ellenfélválasztás jogát is biztosító kiemelésekről döntő középszakasz első meccsén ahhoz a Brassóhoz látogatunk, amely már megkezdte a szereplést a felsőházban, ráadásul rögtön hatalmas skalpot sikerült begyűjteniük, ugyanis a Csíkszereda vendégeként hozták el a három pontot a Vákár Lajos Műjégpályáról. Ezzel a győzelemmel a Corona egy pontra megközelítette a listavezetőt, valamint ideiglenesen fellépett a felsőházi tabella második helyére. Nem utolsó sorban pedig esélyt adott a Fradinak arra, hogy már egy kör után behozza a Sportklubbal szembeni hárompontos hátrányát. Ehhez azonban éppen a Sportklub-verő Brassót kellene legyőzni, ráadásul saját csarnokukban...

A két csapat legutóbb csaknem pontosan két héttel ezelőtt találkozott, ugyancsak a brassói Olimpiai Jégpályán. Az a mérkőzés számunkra már tét nélküli volt, hiszen akkorra már bebiztosítottuk a második helyünket az alapszakasz tabelláján. Ennek ellenére hatalmas küzdelmet mutatott be mindkét gárda, és a közönséget is sikerült kiszolgálniuk, a hétgólos mérkőzés végén pedig a mieink örülhettek.

Ami az aktualitásokat illeti, mindkét fél remek hangulatban várja a csütörtöki mérkőzést, hiszen míg a brassóiak egy hosszú rossz szériát adtak át a múltnak a Csíkszereda bravúros legyőzésével, addig a mieink, ahogy korábban említettük, törtélnelmet írva 25 év után újra megnyerték a Magyar Kupát. Továbbá, mind a két csapatnak kulcsfontosságú lenne a győzelem és a vele járó három pont megszerzése. A Corona egy győzelemmel átvenné a vezetést a tabellán, míg a mieink a tökéletes rajtra, valamint a nagy rivális Csíkszeredával szembeni hátrány ledolgozására törekednek, hogy pontazonossággal várhassák a pénteki, egymás elleni csúcsrangadót.

A Ferencváros a Magyar Kupa megnyerése után megkezdi tehát a szereplést az Erste Liga középszakaszában is. Csütörtökön 17.30-tól (magyarországi idő szerint) jön a Corona Brassó - FTC-Telekom összecsapás a brassói Olimpiai Műjégpályán.

Férfi jégkorong, Erste Liga, középszakasz, 1. forduló
Corona Brassó – FTC-Telekom
2020. január 23. csütörtök, 17.30 (magyarországi idő szerint), Brassó, Olimpiai Műjégpálya

Cikkajánló

Ezúttal nem volt kérdés, magabiztos győzelem!

Férfi hokisaink magabiztos, 8-1-es győzelmet arattak a Titánok ellen a negyeddöntő második mérkőzésén.

A feladat adott: kell az első győzelem a playoffban!

Címvédő férfi hokisaink az Erste Liga negyeddöntőjében tegnap elszenvedett vereség után már ma visszavágnának.

Harcos meccsen vereség a Titánok ellen

Férfi hokisaink hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedtek az Erste Liga negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Indul a címvédő hadjárat, a Titánokat fogadjuk

Férfi hokisaink az Erste Liga negyeddöntőjének első meccsén a Fehérvári Titánokat fogadják Pesterzsébeten.

Erste Liga: a Fehérvári Titánok a negyeddöntős ellenfél

Címvédő férfi hokisaink a fehérváriakkal csapnak össze a hétfőn kezdődő Erste Liga-rájátszás negyeddöntőjében.

Hajós jubilált, győzelemmel zártuk a középszakaszt!

Férfi jégkorongozóink a középszakasz utolsó mérkőzésén a DEAC csapatát fogadták a Pesterzsébet Jégcsarnokban.

Gyász: elhunyt korábbi vb-bronzérmes jégkorongozónk

Elhunyt Vladimír Svitek, jégkorongcsapatunk korábbi játékosa.

Biztos elsőként, hazai jégen zárjuk a középszakaszt

Férfi hokisaink már biztos középszakasz-elsőként, így számunkra tét nélküli meccsen fogadják a DEAC-ot.

close
Facebook Youtube Instagram Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most