2023. október 19.
A FEHA19 csapata érkezik a Tüskecsarnokba
Magyar bajnok hokisaink a belgrádi túra után hazai pályán a székesfehérváriak ellen folytatják az Erste Ligát.

Az elmúlt héten az FTC-Telekom jégkorongcsapata kimaradt az Erste Liga-küzdelmekből, hiszen a belgrádi IIHF Kontinentális Kupa második fordulóján szerepelt. A csapat háromból három meccset megnyert, és magabiztosan jutott tovább a következő körbe, azonban ezen a héten visszatérnek játékosaink az Erste Liga-meccsekhez.

Hazai mérkőzéssel kezdünk a héten, méghozzá a FEHA19 csapatát fogadjuk majd a Tüskecsarnokban. A tabellán jelenleg hetedikként elhelyezkedő együttes a szezont talán nem úgy kezdte, ahogy szerette volna, azonban nem szabad félvállról venni őket, hiszen az első két mérkőzés után rendre szoros meccseket játszanak ellenfeleikkel. A tavalyi Erste Liga-győztes Gyergyói HK szétlövésben tudta megszerezni a győzelmet, az elmúlt években komoly erőket felvonultató Corona Brassót pedig magabiztosan tudták megverni hazai pályán a fehérváriak.

Természetesen náluk is volt mozgás a nyáron, és több ponterős játékos, köztük Ugnius Cizas és Kamil Mingazov is eligazolt, azonban a csapat magja maradt, és több magyar játékossal is tudtak erősíteni, mint például Falus Ádám vagy Szita Donát. Azt is érdemes megemlíteni, hogy a tavalyi playoff kvalifikáció során söpréssel továbbjutó, majd az alapszakasz elsőt megszorongató csapatot továbbra is Anatoli Bogdanov irányítja, akit Arany Máté segít. Akikre pedig érdemes lehet odafigyelni, az az elmúlt idényben a DVTK Jegesmedvéket erősítő Ján Blasko, aki két góllal és egy asszisztal jegyez három pontot, valamint a szintén két gólt szerző Ambrus Csongor.

Mondhatjuk, hogy meccsek és eredmények szempontjából jól indult a csapat szezonja, hiszen az eddigi mérkőzéseket sorra sikerült behúzniuk, legyen szó az Erste Ligáról, vagy a Kontinentális Kupáról. Hogy a FEHA19 ellen is győzni tudunk-e, vagy megszakad a jó széria, és felülkerekednek a székesfehérváriak, az pénteken a 18.30-kor kezdődő Erste Liga-mérkőzésen kiderül.

Jegyeket online elővételben az Eventim hálózatában lehet vásárolni ITT, illetve meccsnapon, amennyiben marad belépő. A hazai szurkolóknak helyszíni jegyértékesítés is lesz a Tüskecsarnok 1-es, hazai bejáratánál. Felhívjuk a vendégszurkolók figyelmét, hogy vendégbelépőket nem értékesítünk a helyszínen, azok kizárólag online elővételben vásárolhatóak meg!

Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges az első harmadszünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor. A hazai és vendégjegyekre vonatkozó minden fontos információ IDE KATTINTVA érhető el.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – FEHA19
2023. október 20., péntek 18.30 Tüskecsarnok
Jegyek: ITT
Élő közvetítés: Erste Liga TV

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin