2022. december 5.
A Gyergyóval találkozunk Mikulás napján
A Tüskecsarnokban fejezi be magyarországi túráját a tabellán jelenleg első Gyergyói Hoki Klub.

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk egy hete tért vissza első erdélyi túrájáról, ahol utolsó mérkőzését a Csíkszeredai Sportklub ellen megnyerte, így a Brassótól elhozott egy ponttal együtt négy pontot sikerült Erdélyben gyűjteni. Ezt követően két nap pihenés után újra munkába álltak a zöld-fehérek, hiszen pénteken már folytatódott is az Erste Liga. Az elmúlt hónapban sokszor látott FEHA19 csapatával találkoztunk ismételten hazai pályán. Legutóbb a kiutazás előtt csaptak össze a felek a Magyar Kupa-párharc második mérkőzésén ugyancsak a Tüskecsarnokban, akkor a fehérváriak tudtak győzni. Ezúttal azonban erősen belekezdtek a mieink a meccsbe, és már az első szünetre ferencvárosi előnnyel mehettek el, amit a második és harmadik harmadban is kíméletlenül továbbnöveltek. Végül nagyarányú, 7-1-es győzelemmel sikerült otthon tartania csapatunknak a 3 pontot.

Következő ellenfelünkkel még csak kétszer találkoztunk a szezonban, egy-egy hazai és idegenbeli meccsen vagyunk túl a Gyergyói Hoki Klub ellen. Az októberi mérkőzésen egyértelműen a piros-fehérek domináltak, azonban a november végi meccsen már sokkal szorosabb küzdelem volt látható a jégen, és csak egy kicsin múlott, hogy nem a hosszabbításban fejeződött be.

A Gyergyói HK harmadik magyarországi túráját kezdte el december 2-án Miskolcon, ahonnan győzelemmel tudtak tovább menni Újpestre. A lila-fehérek otthonában azonban nem várt meglepetés érte őket, a hazaiaknak sikerült otthon tartani mindhárom pontot. Így egy győzelemmel és egy vereséggel a hátuk mögött érkeznek utolsó állomásukhoz a Tüskecsarnokba.

A jelenlegi tabella-első érkezik tehát az FTC-Telekomhoz, akik ellen a szezonban még nem sikerült győzelmet aratni. Hogy ezúttal sikerül-e Szilassy Zoltán csapatát legyőznünk, az a kedden, 18.30-kor kezdődő Erste Liga-mérkőzésen eldől!

Jegyeket online elővételben az Eventim hálózatában lehet vásárolni ITT, illetve meccsnapon, amennyiben marad belépő. A hazai szurkolóknak helyszíni jegyértékesítés is lesz a Tüskecsarnok 1-es, hazai bejáratánál. Felhívjuk a vendégszurkolók figyelmét, hogy vendégbelépőket nem értékesítünk a helyszínen, azok kizárólag online elővételben vásárolhatók meg!

Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges, az első harmadszünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor. A hazai és vendégjegyekre vonatkozó minden fontos információ IDE KATTINTVA érhető el.

A mérkőzésen Mikulás-napi extra programokkal is várjuk a szurkolókat, amelyekről ITT olvashat bővebben!

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom–Gyergyói Hoki Klub
2022. december 06., kedd 18:30, Tüskecsarnok
Jegyek: ITT
Élő közvetítés: ersteligatv.hu

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin