Kevesebb, min 24 órája volt a magyar válogatottnak, hogy felkészüljön a következő elit világbajnokságbeli meccsére, miután a címvédő cseh válogatottal találkoztak csütörtök este. A pénteki mérkőzést a házigazda dánok ellen játszották a mieink.
Lendületesen kezdődött a mérkőzés, alig 10 másodperccel a korongbedobást követően előnybe is kerültek a magyarok, egy dán szabálytalanságnak köszönhetően. A lehetőséget villámgyorsan gólra váltotta a magyar válogatott, a csehek ellen gólpasszt jegyző Vincze Péter ütőjéről vágódott a hálóba a pakk (1-0). A gólt követően mintha még nagyobb elánnal állt volna bele a magyar válogatott a meccsbe, és még a 10. perc előtt tovább növelte az előnyt, Mihalik András közelről belőtte a másodikat (2-0). Ezután kapust cserélt ellenfelünk. Egy védekezés során szabálytalan volt Nagy Krisztián, az előnyét pedig gólra váltotta a dán nemzeti csapat, Mikkel Aagaard szépített (2-1). Ahogyan arra számítani lehetett, élesebben jött ki a második harmadra a házigazda Dánia. A 27. percben Markus Lauridsen lövésével egyenlítettek (2-2). Ez láthatóan feltüzelte a dánokat, előbb Jesper Jensen Aabo köszönt be (2-3), majd alig 20 másodperccel később Patrick Russell növelte tovább a házigazdák előnyét (2-4). A negyedik dán gólt követően a magyarok is kapust cseréltek, Bálizs helyét Vay vette át. Azonban hiába a kapuscsere, a folytatás sem nekünk kedvezett. A harmadik játékrész elején Mikkel Aagaard avatta fel Vayt a kapuban (2-5). Nem sokkal később Mathias Bau megszerezte a dánok hatodik gólját (2-6), majd Aagaard duplázott (2-7). Hiába az egyre nagyobb gólkülönbség, a dánok nem vettek vissza és gólra váltottak egy emberelőnyt, Markus Lauridsen lőtte meg önmaga harmadik, csapata nyolcadik gólját (2-8). Végül több gól már nem született a találkozón, így 8-2-re megnyerték a dánok a mérkőzést.
Az első harmad közepére láthatóan elfáradt a magyar válogatott, hiszen míg a dánok egy pihenőnapot követően érkeztek erre a meccsre, a mieinknek - ahogyan azt korábban is említettünk – kevesebb, mint 24 órája volt felkészülni a házigazdák ellen, egy rendkívül intenzív találkozót követően. Legközelebb viszont majd csak vasárnap lépnek jégre a mieink a svájciak ellen, így lesz idejük regenerálódni.
Férfi jégkorong, Elit világbajnokság
Magyarország – Dánia 2-8 (2-1, 0-3, 0-4)
Magyarország: Bálizs (Vay) – Nilsson, Horváth M., Hári, Galló, Erdély – Garát, Szathmary, Szongoth, Terbócs, Horváth B. – Szabó, Ortenszky, Nagy K., Papp, Ambrus – Tornyai, Mihály, Mihalik, Németh, Vincze, Vezetőedző: Majoross Gergely
Dánia: Dahm (Dichow) – Jensen Aabo, Bruggisser, Jensen, Russell, Olesen – O. Lauridsen, Koch, Moelgaard, Aagaard, Blichfeld – Lassen, M. Lauridsen, True, Poulsen, Bau – Scheel, Wejse, From, Meyer, Vezetőedző: Mikael Gath
Gólok: Vincze (00:33 EE, Hári, Nilsson), Mihalik (06:23, Szabó, Ortenszky), illetve Aagaard (13:22 EE, Olesen, M. Lauridsen), M. Lauridsen (27:37), Jensen Aabo (34:23, Bau, Bruggisser), Russell (34:49, Olesen, Lassen), Aagaard (43:41, Moelgaard, Blichfeld),
Férfi jégkorongcsapatunk első ICEHL-es szezonjában kanadai csatárunk viselte a „C”-t.
Visszatért a Fradiba Szuper Levente, aki válogatott jégkorongozóinknak tartott extra edzést - VIDEÓ!
Férfi jégkorongcsapatunknak nem sikerült a mini-playoffba jutás az ICEHL-ben.
Az ICEHL-ben egy rendes játékidős győzelemmel jégkorongcsapatunk bebiztosíthatná helyét a mini-playoffban.
Nem bírtunk a Linzzel az ICEHL alapszakaszának utolsó előtti körében.
Jön az alapszakasz utolsó két mérkőzése az ICEHL-ben, ahol csapatunknak újra saját kezében a sorsa.
Újabb lépéssel közelebb kerültünk az ICEHL rájátszás-kvalifikációjához.
ICEHL-es csapatunk ma közelebb kerülhet a rájátszás-kvalifikációhoz.