2026. január 16.
A következő megálló: Bolzano
Férfi hokisaink az olasz topcsapat ellen térnének vissza a győztes útra.

Tapossuk hárommeccses idegenbeli túránkat, egy nap szünet után újra komoly megmérettetés vár csapatunkra: este 19:45-től az egészen monumentális Stadthalléban fogadnak minket a bolzanói Rókák. Mindkét együttesnek kifejezetten fontos lenne a három pont, hisz a hazaiak egy esetleges győzelemmel akár harmadikok is lehetnek, míg csapatunk valamelyest megvetné a lábát a rájátszás-kvalifikációs helyek vonalai között.

A Bolzano TOP6-os csapathoz képest az elmúlt fordulókban kissé hullámzó teljesítményt nyújtott. Idén még nem nyertek hazai pályán, legutóbb december 30-án jött össze nekik a hazai siker a Pioneers Vorarlberg ellen (5–0). Azóta a lejátszott négy forduló mindegyikén szereztek pontot, mégis kissé savanykás lehet az olasz szőlő, hisz hazai pályán büntetőkkel kaptak ki a Red Bull Salzburg ellen (1–2), majd a Graz vendégeként a hirtelen halál okozta a vesztüket (3–2), majd megint botlottak hazai pályán a Villach ellen: a túlórában Scherbak találatával a „másik” sasos brigád örülhetett a második pontnak. Ezen eredmények tudatában utaztak két nappal ezelőtt Székesfehérvárra, ahol kétszer is vezettek, ám a dráma az utolsó harmad utolsó percében jött: Gersich találatával 4–3-ra húzták be a mérkőzést, majd távoztak mind a három ponttal.

Mi az elmúlt öt összecsapásunkból pusztán két mérkőzést tudtunk behúzni. A 2026-os esztendő első hazai meccsén még rövid paddal 6–3-as vereséget könyvelhettünk el a Volán ellen, majd két napra rá a HK Olimpija aratott magabiztos sikert ellenünk. Múlt héten két nagyon fontos hazai meccsünk volt a Vorarlberg és az Innsbruck ellen, az elvárható hat pontból sikerült az összeset bezsebelni, továbbá extra öröm volt Laskawy, Kestilä és Sofron visszatérése is. A legutóbbi fordulóban a Linz fogadott minket, sajnos elég sima, 5–1-es vereséget szenvedtünk, csekély pozitívum volt azonban az utolsó harmadban mutatott játékunk, valamint Gordie Green gólja. A két csapat az alapszakaszban már háromszor találkozott egymással: szeptember végén játszottunk a Rókák otthonában először, ahol kétgólos vereséget szenvedtünk. Finn légiósunk, Topi Rönni kétszer is kapuvasat ütött azon a találkozón, összességében egy jó iramú, látványos összecsapás volt. A második és harmadik meccsünket a Tüskecsarnokban vívtuk ellenük, előbbit büntetők után (4–5), utóbbit rendes játékidőben (1–3) veszítettük el.

A Bolzano elleni meccs előtt Molnár Dávidot kérdeztük a legutóbbi, Linz elleni összecsapásról, továbbá a mai, olaszok elleni mérkőzésről:

„Azt gondolom, hogy a Linz sokkal élesebb volt. Bizonyára nem segített rajtunk a hosszabb utazás sem, de már sokszor bebizonyítottuk, hogy még akkor is, ha az ellenfél 3–0-ra ellép, vissza tudunk jönni a mérkőzésbe, sőt akár meg is tudjuk fordítani az eredményt, vagy legalább döntetlent tudunk kiharcolni. Amikor megszereztük az első gólt, azt gondoltuk, ismét lehet esélyünk egy ilyen bravúros győzelemre, de sajnos rosszkor kaptuk a negyedik gólt, és véleményem szerint ez megpecsételte a tegnapi mérkőzés sorsát. Úgy gondolom, hogy a Bolzano elleni második mérkőzésünkön a Tüskében sokkal inkább partiban voltunk velük. Ismét egy topcsapat ellen lépünk pályára, minden pont rendkívül sokat számít, és mindenképpen a három pontért fogunk játszani holnap.”

 

Cikkajánló

Két vereséggel zártuk az oslói tornát

Ausztria ellen is sok volt a kiállítás, második mérkőzését is elveszítette a magyar jégkorong-válogatott.

Következik az ICEHL alapszakasz legfontosabb hétvégéje

Ismét minibérlettel kedveskedünk a Tüskecsarnokba készülő szurkolóinknak.

Hosszabbításban maradtunk alul a házigazdák ellen

A magyar jégkorong-válogatott hét FTC-játékossal a meccskeretben, nagyot küzdve kapott ki Norvégiától.

Sofron István: „Bízom benne, megmutatkozik a különbség”

Nyolc FTC-játékossal a keretben folytatja a Nemzetek Európa Kupáját a magyar férfi jégkorong-válogatott.

Sofron István: „Beírtuk magunkat a történelemkönyvekbe”

Címvédés a jégkorong Magyar Kupában, a Fehérvár legyőzésével nyerte meg a Final Fourt az FTC-Telekom.

Megvédtük a Magyar Kupát!

Hokicsapatunk kétgólos hátrányból fordított, majd megnyerte a
mérkőzést.

Irány az MK-döntő

Férfi hokisaink magabiztos játékkal verték a DVTK csapatát a Magyar Kupa elődöntőjében.

Címvédőként várjuk a Magyar Kupa hétvégét

Férfi jégkorongozóink a DVTK ellen kezdik a négyesdöntőt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin