2024. október 17.
A litvánok ellen kezdjük a Kontinentális Kupát
Férfi jégkorongozóink pénteken megkezdik idei nemzetközi kupaszereplésüket - VIDEÓ!

Az elmúlt években magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk számára az október nem csak az Erste Ligáról, hanem az IIHF Kontinentális Kupáról is szólt. Idén sincs ez másképp, az újabb magyar bajnoki cím elhódításával csapatunk ezúttal is jogot szerzett arra, hogy kilépjen a nemzetközi porondra. Ebben az évben október 18-a és 20-a között rendezik a kupasorozat második fordulóját, ezúttal hokisaink egy már jól ismert helyszínre, Brassóba utaztak, hogy megmérkőzzenek a lett ligában szereplő Litván Energija Elektrenaj és a lett bajnok HK Mogo mellett tavalyi Erste Liga-döntős ellenfelünkkel, a házigazda Corona Brassóval a legjobb nyolcközé jutást jelentő csoportelsőségért.

Csapatunk szerda késő este indult útnak busszal Budapestről, így a csütörtöki nap délelőttjét regenerációval tölthette a keret. Egy gyors ebéd után pedig a játékosok birtokba vették a következő négy napra az öltözőjüket és megejtették az első jeges edzést a brassói Olimpiai Jégpályán. Az edzés után csapatunk vezetőedzője, Fodor Szabolcs és az idei szezon elején a csapat által megválasztott új csapatkapitány, Adam Brady nyilatkozott a FradiMédia stábjának a hétvége első ellenfelével, a litván együttessel kapcsolatban.

Férfi jégkorong, IIHF Kontinentális Kupa
Második kör, D csoport, 2024. október 18-20., Brassó, Olimpiai Jégpálya

FTC-Telekom – Energija Elektrenai (litván)
Október 18., péntek 13.30 (magyarországi idő szerint)

Jegyek: https://bit.ly/3YrnuSZ
Online közvetítés: 
https://bit.ly/3UdbyBY

Cikkajánló

Idén harmadjára: Pustertal Wölfe

Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.

Parádés győzelem a Salzburg ellen

A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.

Érkezik a Red Bull Salzburg

Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.

Egy pontot szereztek hokisaink

Döntetlen után hazai siker.

A sárkány otthonába utazunk

A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.

Vereség a Volán ellen

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.

Következik az első teltházas derbink az ICEHL-ben

Péntek este férfi hokisaink visszavágót játszanak a Volán ellen.

Legyőztük a sereghajtót

Hibátlan hétvégét zártak hokisaink.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin