2021. február 21.
A második kiemelés megvan, az első még meglehet
Férfi hokisaink a tabella élén álló Brassó otthonában zárják a négymeccses erdélyi túrát és az alapszakaszt.

Amolyan vérbeli ébresztőóra-csörgésként hatott magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk tagjai számára a szerdai, csíkszeredai 6-4-es vereség. Azon a mérkőzésen a több mint egy hetet játék nélkül töltő Ferencváros, bár a mezőnyben játékban egyáltalán nem maradt alul, az első két harmadot helyzetkihasználásban átaludta, így végül hiába a záró húsz percben jött feltámadás, már nem sikerült egyenlíteni. Csütörtökön a második Sportklub elleni rangadón, valamint szombaton Szilassy Zoltán Gyergyója ellen azonban már megvillantotta a Ferencváros, amit a 2021-es naptári évet nyitó tízmeccses győzelmi sorozat idején már láttunk az együttestől. Láthattuk, amikor a legjobban kell, milyen játékra képes a csapat, ez pedig két rendkívül értékes hárompontos győzelmet eredményezett.

Hogy miért is olyan értékes ez a két siker, azt talán nem is szükséges külön ecsetelni. Ezzel ugyanis a Fradi bebiztosította második helyét a tabellán az alapszakasz végére, ami idén bajnoki középszakasz híján egyben második kiemelést biztosít a rájátszásra. Ezáltal csapatunk az első két körben, ha eljut odáig, biztosan pályaelőnyben szerepelhet, sőt, a negyeddöntőre másodikként választhat ellenfelet. Az elmúlt két szezonban már láthattuk, mekkora szerepe is lehet egy rájátszásos menetelésben a jó kiemelési pozíciónak, így a végelszámolásnál még sokat érhet, hogy a második, és nem a harmadik kiemelést visszük magunkkal.

Sőt, a matematikai esély még akár az első hely megszerzésére is megmaradt. Ehhez azonban már nem a saját kezünkben van a sorsunk. Amit mi tehetünk, hogy az öt nap alatt négy mérkőzést tartalmazó erdélyi túrát, és vele az alapszakaszunkat megpróbáljuk győzelemmel zárni a Brassó otthonában vasárnap koraeste. Ha ez összejön, úgy pontszámban épp eggyel a brassóiak elé ugranánk, nekik azonban még van három mérkőzésük a Gyergyóval. Ahogy a Fradi elleni szombati meccs utáni interjújában Szilassy Zoltán, a gyergyóiak vezetőedzője is mondta, nagyon fontosnak tekintik ezt a három találkozót a playoffra való felkészülés szempontjából, és ameddig él a matematikai esélyük az első négybe kerülésre, addig nem adják fel, így mindenképpen éles meccseket fognak játszani a Coronával, arra azonban azért kicsi az esély, hogy mindhármat a rendes játékidőben meg is nyerjék. Nekünk viszont most ezzel még egyáltalán nem kell foglalkoznunk, elég arra koncentrálnunk, hogy mi jól teljesítsünk a vasárnapi alapszakasz-zárón.

A Csík elleni első meccs utolsó harmadától látottakra abszolút lehet építkezni, sőt, az említett „kettő és egyharmad” meccsen a remek, fontos pillanatokban jött helyzetkihasználáson túl olyan erényeket is csillogtattunk, ami az egész szezonban nem ment olyan jól. A Gyergyó ellen például összesen közel 12 percet töltött emberelőnyben az ellenfél, a speciális egységeink mégis kapott gól nélkül hozták le ezeket, a hajrában viszont sikerült előnyből betalálni. Emellett a kisebb sérülése után a rájátszásra pihenő Arany Gergelyt helyettesítő, mindössze második felnőtt szezonját taposó 21 éves Nagy Kristóf is nagyon felnőtt a feladathoz. Már Csíkszeredában csütörtökön is perceken múlott a hibátlan mérkőzése, Gyergyóban viszont néha hatalmas bravúrokat is bemutatva, 36 lövést hárítva lett meg a shutoutja, így a jó helyzetkihasználáson túl a speciális játékra és a kapusteljesítményre is bátran alapozhatunk.

Szükség is lesz rá, hiszen korábban a szezonban már láthattuk, ez a Brassó a rutinos kiváló Dave MacQueen vezetőedző keze alatt talán minden eddiginél minőségibb légiósokkal minden korábbinál veszélyesebb és jobb játékot produkál, nem véletlenül állnak nagyon közel ahhoz, hogy megnyerjék az alapszakaszt.

Hogy sikerül-e őket átmenetileg megállítani ezen céljuk elérésében, kiderül magyarországi idő szerint vasárnap 17.30-tól, a brassói Olimpiai Műjégpályán, a járványhelyzet miatt zárt kapuk mögött. A találkozó élő közvetítése IDE KATTINTVA érhető el.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
Corona Brassó – FTC-Telekom
2021. február 21. vasárnap 17.30
Brassó, Olimpiai Műjégpálya, zárt kapuk mögött
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: ITT

Cikkajánló

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

Vereség az Erste Liga-döntő második meccsén is

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-0-ra kaptak ki a Brassótól, rendkívül nehéz helyzetből folytatják a finálét.

Hazai vereség az Erste Liga-döntő első meccsén

Férfi hokisaink 5-3-ra kaptak ki a Brassótól a négy győzelemig tartó széria első meccsén a Tüskecsarnokban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin