2025. február 15.
Jön a negyeddöntő első összecsapása
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk hazai pályán, derbivel kezdi az új rendszerű OB I rájátszást.

Mint ismert, szerdán legyőztük rendes játékidőben a FEHA19 csapatát a szezon utolsó alapszakasz-mérkőzésén. Ugyan a pályaelőny nem lett meg sem az Erste Liga, sem az OB I rájátszásában, szerdai ellenfelünket sikerült megelőzni a magyar bajnokság tabelláján, így nem mással kerültünk össze a negyeddöntőben, mint az UTE csapatával.

Titkon talán mindenki remélte, hogy az új lebonyolítású magyar bajnoki playoffban ismét találkozik a két csapat, hiszen egy derbi mindig tartogat meglepetéseket. A szezon elején rögtön kétszer is találkoztunk velük két hét alatt, akkor még érezhető volt csapatunkon, hogy nincs meg a teljes összhang, a Tüskecsarnokból és az Újpesti Jégcsarnokból is a lila-fehérek gyűjtötték be a három pontot. A négy találkozóból viszont csak kettőt nyert az UTE, hiszen a második hazai derbit novemberben már magabiztosabb játékkal húzta be a Fradi. Majd a 2024-es naptári év lezárásaként megrendezték az utolsó alapszakasz-derbit Újpesten, ami egyben a Vígh Balázs Vándorkupa is volt. A mérkőzést egészen büntetőpárbajig vitték a felek, a kapuban kezdő Nagy Kristóf és Rajna Miklós is parádézott, végül a mieink jöttek ki győztesen a párbajból, ezzel pedig zsinórban harmadjára nyertük meg a Vándorkupát.

Menet közben mindkét csapat keretében voltak változások, tőlünk távozott Dominci Vidoli, míg náluk a csapatkapitány, Kyle Just igazolt át a Dunaújvárosi Acélbikákhoz. De ahogyan távoztak emberek, úgy érkeztek is, ha számba vesszük, akkor látható, hogy a Fradihoz egész sokan érkeztek a szezon közben, Michael Keränen, Molnár Dávid, Leo Ring, David Booth, Josef Hrabal, Janis Kalnins és legutóbb Ted Nichol. A hat érkezőből hárman már játszottak idén az UTE ellen, Hrabalnak pedig nem ismeretlen a két csapat közötti rivalizálás, ám a január elején érkező Janis Kalninsnak, a komoly NHL-es múlttal rendelkező, az alapszakaszban nyolc meccsen 17 pontot szerzett David Booth-nak és a februári válogatott szünet alatt érkezett Ted Nichol-nak még nem volt alkalma találkozni a lila-fehér együttessel. Az UTE is igyekezett egy kicsit felrázni csapatát, novemberben érkezett hozzájuk Michael Pelech, James Shearer, a szezon elején a BJA HC-nál is megforduló Vértes Nátán, valamint január elején bejelentették Patrik Luza érkezését is, igaz, Shearer mondhatni csak egy gyors látogatást tett az Erste Ligában, két mérkőzés után már távozott is a kanadai védő.

A két csapat között mindig parázs meccsek alakultak ki az alapszakasz során, rájátszásban viszont a 2019/2020-as szezon óta nem találkoztak a felek. Akkor az Erste Liga elődöntőjében, 2020 március elején kerültünk össze az UTE csapatával, azonban akkor két lejátszott elődöntő-mérkőzést követően a berobbanó covid járvány miatt véget ért a bajnokság, és csapatunk a Csíkszeredával osztozva az első helyen végzett a bajnokságban. Azt azonban minden csapat tudja, hogy a playoff minden esetben már egy más kávéház, ahogy szokták mondani, minden csapat ez eddigieknél magasabb fokozatra kapcsol, a játékvezetés pedig szabadabban engedi folyni a meccs alakulását.

Minden bizonnyal tehát egy pörgős és rendkívül szoros negyeddöntő-nyitányra számíthatunk vasárnap a Tüskecsarnokban az UTE ellen. A két csapat közötti rivalizálás talán már önmagában is elegendő lehetne egy negyeddöntőben, itt azonban a magyar bajnoki címhez való közelebb jutás lesz a tét, az pedig bizonyos, hogy mindkét csapat mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy győztesen kerüljön ki a párharcból. Mindenképpen érdemes lesz tehát  kilátogatni vasárnap kora délután a Tüskecsarnokba, a meccs után pedig szurkolóink kényelmes át tudnak érni a Groupama Arénába férfi labdarúgóink Paks elleni mérkőzésére, hiszen szakosztályunk úgy időzítette a meccs kezdetét, hogy szurkolóinknak ne kelljen választani, és mindkét csapatot a helyszínen tudják buzdítani.

Férfi Jégkorong, OB I, negyeddöntő

FTC-Telekom – UTE
2025. február 16., vasárnap 14.30, Tüskecsarnok

Jegyek: ITT
Élő közvetítés:  ITT

Cikkajánló

Fradi-játékos a válogatott bő keretében

Csapatunk fiatal csatára, Mattyasovszky Gergely is ott van a jégkorongválogatott vb-re készülő első keretében.

Vereség Brassóban, búcsúztunk az Erste Ligától

Férfi jégkorongozóink 4-2-re kikaptak a negyeddöntő ötödik meccsén, a címvédő jutott az elődöntőbe.

A versenyben maradás a tét Brassóban.

Hatodik meccs, vagy vége a szezonnak - ez a kérdés férfi jégkorongozóink számára.

Vereség a negyeddöntő negyedik meccsén is

Férfi jégkorongozóink 6-2-re kikaptak a Corona Brassótól a második hazai negyeddöntős meccsen.

Hazai vereséggel folytattuk az Erste Liga-negyeddöntőt

Férfi jégkorongcsapatunk 5-2-re kikapott hazai pályán a címvédő Corona Brassótól.

Hazai pályán folytatódik a címvédő elleni párharc

Férfi jégkorongozóink egy-egy győzelemmel és vereséggel a hátuk mögött folytatják az Erste Liga-negyeddöntőt.

Hosszabbításban győzött a Brassó

Férfi hoksiaink hosszabbításban 5-4-re kikaptak a címvédő Corona Brassótól a negyeddöntő második meccsén.

Győzelem az Erste Liga-negyeddöntő első meccsén

Férfi hokisaink 6-2-re legyőzték a tavalyi bajnok Corona Brassót a negyeddöntő első találkozóján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin