2021. augusztus 21.
„A végeredmény ellenére nincs ok csalódottságra”
A távol lévő Fodor Szabolcsot helyettesítő Yul Hennelly nyilatkozott a Jesenice elleni mérkőzés után.

Amint arról korábban beszámoltunk, az augusztus végi olimpiai selejtezőre készülő két válogatott játékosát, valamint Fodor Szabolcs vezetőedzőt nélkülöző, a felkészülési időszak első mérkőzésén jégre lépő magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk 7-0-s vereséget szenvedett a szlovén Jesenice vendégeként. A találkozót követően a megbízott vezetőedzői teendőket ellátó Yul Hennelly másodedző nyilatkozott a FradiMédiának.

„Nagyon jó csapattal találkoztunk, akiknek ráadásul már volt néhány felkészülési meccs a lábukban. Lehetett rá számítani, hogy nem a szezon legjobb játékával rukkolunk elő, hiszen rendkívül hosszú idő után most játszottunk először meccskörülmények között, és kevesebb mint két hétnyi jeges felkészülés van mögöttünk. Azt hiszem, a végeredmény nem tükrözi hűen azt, ahogy játszottunk. Keményen odatettük magunkat, és lépésről lépésre haladunk a szezon kezdete felé. Egyáltalán nem gyakoroltuk még a speciális játékhelyzeteket és nagyon sok taktikai elemet sem. Semmilyen módon nem szabad az eredményből kiindulni, rengeteg pozitív dolgot láttam, és azok az elemek, amikre koncentráltunk, működtek. Úgyhogy még egyszer mondom, a végeredmény ellenére nincs ok a csalódottságra, megyünk, építkezünk tovább” – mondta Yul Hennelly.

Cikkajánló

Finn csatárunk a következő idényben bizonyíthat

Topi Rönni jégkorongcsapatunkban folytatja, az előző szezon nagy részének kihagyása után.

Ötödik Fradi-szezonjára készül finn légiósunk

Aku Kestilä a következő szezonban is az ICEHL-ben szerepelő jégkorongcsapatunkat erősíti.

A következő szezonban is Fradi-színekben toplégiósunk

Jussi Tammela a Fradi második ICEHL-szezonjában is felnőtt jégkorongcsapatunk tagja lesz.

Szuper Levente: „A Fradinak nem mondanék nemet!”

A Ferencváros egykori bajnok jégkorongozója ma is büszkén őrzi első, 1985-ös igazolását.

Régi-új játékos csatlakozik keretünkhöz

Két mérkőzés után a teljes szezonra csatlakozik jégkorongcsapatunkhoz a válogatott Schlekmann Márk

Válogatott csatárunk második ICEHL-szezonjára készül

Laskawy Ferenc a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunkat erősíti.

Komoly változásokkal készülünk az új szezonra

Öt magyar és hat légiós távozik az ICEHL-ben szereplő jégkorongcsapatunktól, megkezdődött a keret átalakítása.

Eltemették legendás jégkorongozónkat, Dr. Bikár Pétert

Klubunk és a magyar válogatott egykori kiválósága a sportági Hírességek Csarnokába is bekerült.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin