2020. december 8.
A Vígh Balázs Vándorkupa a tét a Hokiderbin
Kiemelt jelentőségű presztízscsata vár címvédő férfi hokisainkra az Erste Ligában az Újpest vendégeként.

Magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk a kaotikus 2020/21-es idény második Derbijére készül, a két ősi rivális először csap össze egymással Újpesten. Viszonylag rég mérkőztek meg a felek utoljára újpesti pályaválasztással, a Megyeri úton utoljára közel egy éve, 2020. január 8-án találkozott a két csapat. Akkor a lila-fehérek szoros csatában 2-1-es győzelmet arattak – ne feledjük, az alapszakasz végén jártunk, a mieink számára már nem volt tétje a találkozónak, biztos volt a felsőházi rájátszás. Később, a márciusi egymás elleni bajnoki döntőben, egyben Erste Liga-elődöntőben az első két hazai meccsen ferencvárosi siker született, majd a koronavírus-járvány kirobbanása miatt életbe lépő rendkívüli veszélyhelyzetben az újpesti meccsek, bár a csapatok zárt kapuk mögött lejátszhatták volna, és a Fradi jelezte is, készen áll kiállni, a rivális visszalépése miatt elmaradtak. Így a mieinket hirdették ki bajnoknak – tegyük hozzá, a fentiek tükrében teljesen megérdemelten, még ha nem is ilyen győzelemről álmodtak a Fradi háza táján az Újpest ellen.

A presztízs azonban, ahogy minden Derbin, a januári újpesti meccsen is épp elég nagy volt, bár tegyük hozzá, az elmúlt tizenöt egymás elleni tétmérkőzésen, vagyis amióta Fodor Szabolcs a Fradi vezetőedzője, ez mindössze a második újpesti siker volt, idegenben pedig utoljára 2015 decemberében örülhettek a lilák – idén már egyszer legyőztük őket a Tüskecsarnokban. Ezúttal viszont Újpesten lesz a találkozó, így épp itt az ideje, hogy az ősi rivális otthonában is újrakezdje a győzelmi sorozat építését a Ferencváros.

Annál is inkább, mert a találkozónak ezúttal extra jelentősége is lesz. 2017 januárja, a tragikus veronai buszbaleset óta minden év decemberében az egyik Derbi tétje a Vígh Balázs Vándorkupa, amelyet a tragédia hokis áldozata, a pályafutása során mindkét csapatban megfordult Vígh Balázs emlékére ajánlottak fel a szülők. Az első két évben a trófeát Vígh György és felesége együtt adták át, ám sajnos 2019-ben hosszan tartó súlyos betegség után a baleset során a túlélőket az égő buszból saját élete kockáztatásával mentő testnevelő tanár is elhunyt, így tavaly Erika asszony egyedül adta át a trófeát az akkori győztes, a Ferencváros csapatkapitányának, Nagy Gergőnek. Ami a kupa teljes történetét illeti, 2017-ben Újpesten az újpestiek emelhették a magasba a vándorkupát, majd 2018-ban és 2019-ben a Ferencváros tette vitrinjébe az emlékezés serlegét.

A cél természetesen idén is a trófea otthon tartásával tisztelegni az áldozatok emléke előtt, de a győzelemért járó pontokra a tabellán is szükség van. Zsinórban hat győztes mérkőzés után ugyanis az elmúlt három meccsből kettőn vereséget szenvedett a Ferencváros, és mivel idén rendkívül szoros az élmezőny az Erste Ligában, jelenleg mindössze a negyedik helyről várjuk a folytatást. Az újpestiek a november 15-ei egymás elleni meccs óta vereség-győzelem sormintát hoznak, ám erejüket az ellenünk mutatott játékuk mellett az is jelzi, le tudták győzni a legutóbb a Tüskecsarnokban ellenünk diadalmaskodó DEAC-ot, és idegenben a Brassót is, képesek tehát bravúrokra.

A cél egyértelmű: arra kényszeríteni az Újpestet, folytassák a sormintát. Eszerint ugyanis most vereség következik számukra a sorban… Hogy ez sikerül-e, kiderül 17.30-tól az Újpesti Jégcsarnokban. A mérkőzés az aktuális járványügyi helyzet miatt zárt kapuk mögött zajlik majd, az M4 Sport élőben közvetíti a Derbit.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
UTE - FTC-Telekom
2020. december 8., kedd 17.30
Újpesti jégcsarnok, zárt kapuk mögött
TV: M4 Sport, élő

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin