2020. január 2.
A világbajnok országából igazoltunk támadót
Férfi jégkorongcsapatunk a szlovák ligából érkező finn támadóval erősített, ismét teljes a légióskontingens.

Az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály vezetése bejelentette, hogy szerződést kötött a finn Aki Juuselával.

Aki Juusela 28 éves, 1991. június 28-án született a finnországi Raumában. A 188 centiméter magas, 94 kilogrammos balszélső az élvonalbeli Lukko utánpótlásában nevelkedett, négy mérkőzés erejéig a finn U18-as válogatottban is jégre léphetett. A 2011-12-es idényben, 20 évesen mutatkozott be a kontinens egyik legerősebb bajnokságában, a finn ligában, az Ässät színeiben, amellyel a rájátszásban is jégre léphetett. Ezzel párhuzamosan a junioroknál is szerepelt, ahol övé volt a legtöbb meccsgyőztes gól az idényben, beválogatták az All-Star csapatba, és volt a hónap játékosa is. 2013-ban már komolyabb szerepet kapott a felnőtt együttesben, volt gólja a rájátszásban is, az idény végén pedig finn ligagyőzelmet ünnepelhetett. A következő években felváltva játszott finn másodosztályú és élvonalbeli csapatokban, 2015-ben és 2018-ban ezüstérmes lett a második vonalban (Mestis), valamint utóbbi évben finn kupát nyert a TUTO csapatával. 2019-ben légiósnak állt, a szlovák Tipsport Ligában szereplő Nagymihály játékosaként 24 meccsen 4+7 pontig jutott, szerzett gólt többek között a DVTK Jegesmedvék ellen is.

Aki Juusela az idény végéig kötött szerződést a Ferencvárossal, érkezésével újra teljes lett a Myles Fitzgerald távozásával megüresedett hatfős légióskontingens, és már öt finn játékosa van így a Fradinak. Juusela a DEAC elleni pénteki ligamérkőzésen még biztosan nem lesz ott a meccskeretben, hétfőn a Gyergyó ellen azonban jó eséllyel bemutatkozhat a címvédő színeiben az Erste Ligában.

Aki Juusela gólja 2019 szeptemberében a Tipsport Ligában a DVTK Jegesmedvék ellen (a videón 5:02-től):

(Fotó: jatkoaika.com)

Cikkajánló

Finn csatárunk a következő idényben bizonyíthat

Topi Rönni jégkorongcsapatunkban folytatja, az előző szezon nagy részének kihagyása után.

Ötödik Fradi-szezonjára készül finn légiósunk

Aku Kestilä a következő szezonban is az ICEHL-ben szerepelő jégkorongcsapatunkat erősíti.

A következő szezonban is Fradi-színekben toplégiósunk

Jussi Tammela a Fradi második ICEHL-szezonjában is felnőtt jégkorongcsapatunk tagja lesz.

Szuper Levente: „A Fradinak nem mondanék nemet!”

A Ferencváros egykori bajnok jégkorongozója ma is büszkén őrzi első, 1985-ös igazolását.

Régi-új játékos csatlakozik keretünkhöz

Két mérkőzés után a teljes szezonra csatlakozik jégkorongcsapatunkhoz a válogatott Schlekmann Márk

Válogatott csatárunk második ICEHL-szezonjára készül

Laskawy Ferenc a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunkat erősíti.

Komoly változásokkal készülünk az új szezonra

Öt magyar és hat légiós távozik az ICEHL-ben szereplő jégkorongcsapatunktól, megkezdődött a keret átalakítása.

Eltemették legendás jégkorongozónkat, Dr. Bikár Pétert

Klubunk és a magyar válogatott egykori kiválósága a sportági Hírességek Csarnokába is bekerült.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin