2021. január 28.
Az alapszakasz utolsó Derbije jön, komoly téttel
Címvédő férfi jégkorongcsapatunk az Újpest otthonában lép jégre az Erste Liga alapszakaszában.

A visszavágás vágya: ha létezik pluszmotiváció, ami fűtheti bármelyik sportág bármelyik sportolóját a Ferencváros játékosaként egy Újpest elleni mérkőzés előtt, most ez a bizonyos vágy lehet az férfi jégkorongozóink esetében. Az előző Derbi ugyanis finoman szólva sem úgy alakult, ahogy azt a Fradi játékosai, szakmai stábja és a szurkolók elképzelték. December 28-án, a két együttes legutóbbi randevújakor úgy fogadta az FTC-Telekom a Tüskecsarnokban a lila-fehéreket, hogy hazai jégen több mint öt esztendeje nem szenvedett vereséget az ősi riválistól, sőt, a szezon első két Derbijét is a mieink nyerték meg, húsz nappal az említett mérkőzés előtt az Újpesti Jégcsarnokban ráadásul egészen imponáló játékkal 6-2-re tudtunk győzni. Ezúttal azonban semmi nem jött össze, és az UTE nemcsak győzelemmel, de ráadásul magabiztos, 5-1-es győzelemmel távozott a Tüskecsarnokból, megszakítva ezzel a 2015 decembere íródó hazai sorozatunkat.

Nagy Gergő az Újpest elleni idei utolsó alapszakasz-Derbire való felkészülésről:

A Fradi szurkolói mondhatják erre: rendben, évente egyszer, 5-6 egymás elleni mérkőzésenként egy alkalommal ki lehet kapni, ráadásul amióta Fodor Szabolcs az FTC-Telekom vezetőedzője, 17 Derbiből 14-et még így is a Ferencváros nyert meg, azonban ebből a decemberi 1-5-ből azért több tanulság is levonható. Az első és legfontosabb, hogy egy Derbi mindig Derbi, teljesen függetlenül a két csapat aktuális formájától vagy a tabellán elfoglalt helyétől, ennek a két csapatnak a játékosai mindig kettőzött erővel fognak küzdeni egymás ellen, még akkor is, ha az elmúlt mérkőzéseken a világjárvány miatt sajnos a közönség nem teremthetett fergeteges és egyedi hangulatot az összecsapásokon. A mindig szoros küzdelmet megerősíti az is, hogy az említett 17 meccsből öt is hosszabbításban dőlt el, és volt több 1-2 gólos különbségű csata is – a legutóbbi 6-2 illetve 1-5 a legnagyobb, és mindössze egyszer-egyszer előforduló különbségek az elmúlt években. A másik pedig valamilyen szinten ugyancsak a pandémia következménye: idén talán minden korábbi évnél szorosabb és kiélezettebb a küzdelem az Erste Liga alapszakaszában, senki nem mehet biztosra egyetlen mérkőzésen sem. Elég csak arra gondolni, a Fradi kevesebb mint egy héttel az ominózus Újpest elleni vereség után nyolcmeccses veretlenségi sorozatot épített, és közvetlen riválisok elleni rangadókon nyújtott egészen lehengerlő játékot, míg a kilencmeccses magyarországi túrája egyetlen, ráadásul súlyos, 7-3-as vereségét elszenvedő Csíkszereda két nappal ezt követően éppen a liga egyik legjobb formában lévő csapata, az Újpest otthonában aratott 7-2-es győzelmet. Ez alapján sem lehet tehát semmilyen következtetést levonni egy ilyen kiélezett rangadó előtt az esélyekről vagy a végkimenetelről.

Kiszámíthatatlan tehát, hogy mi lesz a végeredmény. Az FTC-Telekom a már említett formában és a liga jelenlegi leghosszabb, nyolcmeccses veretlenségi szériájával, az elmúlt két hétben a háta mögött a MAC HKB Újbuda, a Brassó, a Csíkszereda és a DEAC legyőzésével, (utóbbit ráadásul idegenben verte magabiztosan a Fradi) és a visszavágás vágyával várja az alapszakasz utolsó Derbijét. Ami az Újpestet illeti, az ő játékuk óriásit fejlődött a szezon eleje óta, és ez a tabellán elfoglalt helyükön is látszik. A lila-fehérek legutóbbi 12 meccsükön mindössze kétszer kaptak ki, az említett Csíkszereda-meccsen kívül a DEAC otthonában hosszabbításban, ez pedig 47 pontig és a tabella 5. helyéig repítette őket. Mindössze négy ponttal vannak viszont lemaradva a második pozíciótól, és két meccsel kevesebbnél járnak mint a DEAC, és egy mérkőzéssel kevesebbnél, mint a MAC HKB Újbuda.

Az alapjáraton is meglévő presztízsen túl pedig nem csak az növeli a meccs értékét, hogy talán mindkét csapat most van a legjobb formában az idei egymás elleni találkozókból, de az is, hogy a tabella és az alapszakasz végeredménye szempontjából is komoly a tét. A lila-fehéreknek, ahogy említettük, reális esélyük van odaérni a tabella második helyére, és ezzel remek pozíciót szerezni maguknak a rájátszásra. A Fradi pedig, amely köszönhetően fergeteges 2021-es sorozatának jelenleg tíz pont előnnyel áll a tabella élén, és már matematikailag is bejutott a playoffba, vesztett pontok tekintetében már csak hat ponttal áll a Brassó, és mindössze kettővel a szerdán meglepetésre hazai jégen a Vasas ellen pontot veszítő Csíkszereda mögött, egy újabb rangadón aratott sikerrel pedig újabb hatalmas lépést tenne az alapszakasz első helye, és ezzel az első ellenfélválasztás joga, valamint az egész rájátszásra vonatkozó pályaelőny felé.

Ami az aktuális kereteket illeti, az újpestiek sérülés miatt érzékeny veszteségeket szenvedtek a legutóbbi egymás elleni meccs óta. Az előzetes hírek szerint nem lehet ott csütörtök este a jégen a lilák csapatkapitánya és ikonja, Benk András, valamint a szintén meghatározó Kyle Just és Sikorcin Ladislav sem. A decemberi meccshez képest nem lesz már ott a közben eligazolt Mario Lamoureux sem, érkeztek viszont erősítések a szlovén Jure Sotlar és az amerikai-horvát Nathan Perkovich személyében. A Fradi oldalán december óta visszatért Farkas Simon, így összeállt a csapat sokat emlegetett „melós” sora Farkassal, Roczanovval és Tóth Gergővel, akik komoly támogatást adnak az első soroknak, de elkezdte a játékot Kóger Dániel is, aki 6 meccsen 5+6 pontnál jár, és rajtuk kívül nem kell újabb sérülttel számolnia Fodor Szabolcsnak.

A fentiek ellenére sem fognak az újpestiek természetesen feltartott kézzel kikorcsolyázni a jégre. Nagy a tét, hatalmas csata, rendkívül izgalmas mérkőzés várható. Ezt megérezték az M4 Sport szerkesztői is, akik műsorra tűzték a találkozót, így az Újpesti Jégcsarnokban 18.30-kor kezdődő, az aktuális járványügyi előírásoknak megfelelően zárt kapus Derbi a közmédia sportcsatornájának képernyőjén élőben lesz követhető.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
UTE – FTC-Telekom
2021. január 28. csütörtök 18.30
Újpesti Jégcsarnok, zárt kapuk mögött
TV: M4 Sport, élő

Cikkajánló

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

Vereség az Erste Liga-döntő második meccsén is

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-0-ra kaptak ki a Brassótól, rendkívül nehéz helyzetből folytatják a finálét.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin