2022. február 6.
Az alapszakasz utolsó idegenbeli mérkőzése jön
Magyar bajnoki címvédő férfi hokisaink Győrben üldözik tovább az alapszakasz tabellájának második helyét.

Szurkolói szemmel nézve talán a szezon legszórakoztatóbb mérkőzését játszotta a Ferencváros magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapata pénteken Miskolcon, a csapatok és a szakmai stábok viszont talán annyira nem voltak elégedettek a 15 gólt, és hosszabbításos Fradi-győzelmet hozó összecsapáson. Egyrészt azért, mert a védekezés finoman szólva sem volt hatékony egyik oldalon sem, másrészt azért, mert így „csak” két pontot tettek zsebre a mieink, márpedig olyan kiélezett a küzdelem az alapszakasz hajrájában a pozíciókért, hogy minden egyes pontnak kiemelt jelentősége lehet.

Jelenleg az UTE és a Gyergyó is két-két ponttal előzi meg a zöld-fehéreket a második helyért vívott harcban, azt pedig továbbra is hangsúlyozni kell, mennyire nem mindegy, hogy másodikként vagy negyedikként vág neki valaki a rájátszásban. Sem a későbbi pályaelőny, sem a negyeddöntős ellenfélválasztás szempontjából. A lila-fehérek egy meccsel többet, míg az erdélyiek eggyel kevesebbet játszottak le, így bár még elérhető a második hely, három meccsel a vége előtt már tényleg nem lehet, nem szabad hibázni.

Vasárnapi ellenfelünk, az UNI Győr ETO HC már az előző szezonban, még Vasas-színekben is rendre megnehezítette a Fradi dolgát, és idén is okozott már némi fejtörést a csapatunknak. Hazai jégen kétszer is nagyon szoros csatában kerekedtünk felül a győrieken, míg november közepén idegenben csak a hosszabbításban dőlt el a javunkra a meccs. Ladányi Balázs csapatának keményen védekező, kellemetlen stílusa valahogy nem igazán fekszik a mieinknek, ráadásul nem csak a Fradi, hanem más élcsapat dolgát is bármikor képesek megnehezíteni, de nincs más út, meg kell próbálni három ponttal hazatérni a Győri Jégsport Központból. Ha valamit lehet meríteni a pénteki, káoszos miskolci mérkőzésből, az az, hogy a legnehezebb pillanatokban, akár kétgólos hátrányban is mindig volt válasza a Fradinak, és a hosszabbításban is sikerült jobban bírni idegekkel.

Az idegekre vasárnap este is szükség lesz. Hatalmas küzdelemre, izgalmas mérkőzésre lehet számítani, nagyon bízunk benne, hogy a végén Fradi-győzelemmel. Hogy így lesz-e, kiderül 17.30-tól a Győri Jégsport Központban. A mérkőzést az Erste Liga TV élőben közvetíti.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
UNI Győr ETO HC – FTC-Telekom
2022.február 6., vasárnap 17.30, Győri Jégsport Központ
Jegyek: ITT
Élő közvetítés: Erste Liga TV

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin