2024. július 19.
Az ECHL-ből érkező védővel bővül a keretünk
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunknál folytatja pályafutását a kanadai hátvéd, Tyson Helgesen.

Az elmúlt hetek során folyamatosan érkeztünk magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk új nyári igazolásairól szóló hírekkel. Nincs még azonban vége a keret alakításának, ezúttal is egy újabb érkezőt köszönthetünk, ugyanis

mindenben megállapodott szakosztályunkkal, így az FTC-Telekom színiben folytatja pályafutását a kanadai Tyson Helgesen.

Tyson Helgesen 1997. június 10-én született a kanadai Fairview-ben, Albertában. A 191 centiméter magas, 93 kilogrammos védő a Grande Prairie Storm csapatánál kezdett jégkorongozni, majd két szezonon keresztül, 2011 és 2013 között a CSSHL-ben (Canadian Sport School Hockey League) játszott, először a Pursuit of Excellence Varsity-vel az U17-ben, majd Pursuit of Excellence Prep-el az U18-ban, valamint ezzel párhuzamosan a 18U együttesével a NAPHL 18U ligában (Northern American Prospects Hockey League). A 2013/14-es szezonban a kanadai Whitecourt Wolverines AJHL-es (Alberta Junior Hockey League) csapatát erősítette, majd még a szezon vége előtt az amerikai Spokane Chiefs-hez igazolt. A következő négy szezonját a WHL-es (Western Hockey League) Chiefs-nél töltötte, aminek 2016-tól a csapatkapitánya volt. Fejlődése a pontok terén is meglátszott, első teljes szezonjában, 2014/15-ben összesen 62 meccsen 18 pontot, 2015/16-ban 69 meccsen 27 pontot szerzett, míg csapatkapitányként 2016/17-ben 72 találkozón 8+21 ponttal, 2017/18-ban pedig összesen 78 mérkőzésen 7+28 ponttal segítette a csapatát. 2018 tavaszán négy meccs erejéig az AHL-es (American Hockey League) Hartford Wolf Pack színeiben is jégre léphetett. Innen igazolt haza Kanadába 2018 nyarán és lett a Mount Royal University tagja a következő négy szezonra. 2022 márciusában, szezon közben igazolt az Egyesült Államokba, az ECHL-es (East Coast Hockey League) Rapid City Rush-hoz. A szezon végén meghosszabbította a szerződését, igy a 2022/23-as szezont már a dél-dakotai Rapid City-ben kezdte. A szezon során 66 meccsen lépett jégre, amelyeken két gólt lőtt és 14 gólpasszt osztott ki, márciusban pedig kölcsönjátékosként érkezett a kanadai Calgary Wrangler-hez, az NHL-ben szereplő Calgary Flames AHL-es farmcsapatához. Legutóbbi szezonjában, 2023/24-ben végig a Rapid City Rush-ban szerepelt, 70 mérkőzésen 5+15 pontot szerzett, innen érkezik az új idényre az FTC-Telekomhoz.

Az újonnan bejelentett Tyson Helgesen mellett a szintén 2024 nyarán érkezett Farkas Boldizsár, Mattyasovszky Gergely, Robbie Payne, Valentin Razumnyak és Paavo Tyni, valamint az érvényes szerződéssel rendelkező Turbucz Martin mellett még Arany Gergely, Banga Nándor, Bán Károly, Adam Brady, Jake Crespi, Földes László, Galajda Zsombor, Haranghy Bence, Lauri Kärmeniemi, Aku Kestilä, Nagy Kristóf, Németh Attila, Seregély Máté és Tóth Gergő neve ismert az FTC-Telekom 2024/25-ös szezonjára készülő keretből.

Férfi Jégkorong, az FTC-Telekom keretének eddig bejelentett változásai a 2024/25-ös szezon előtt:

Érkezett: Farkas Boldizsár (S-Kiekko), Tyson Helgesen (Rapid City Rush), Mattyasovszky Gergely (DVTK Jegesmedvék), Robbie Payne, Valentin Razumnyak (DVTK Jegesmedvék), Paavo Tyni (RoKi)

Távozott: Boros Dániel (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Farkas Simon (visszavonult), Julius Marva (?), Nagy Gergő (Budapest Jégkorong Akadémia HC), Erik Němec (Bietigheim Steelers, Oberliga, Németország), Vladimír Roth (?), Tóth Adrián (visszavonult), Yanick Turcotte (?)

Maradt: Arany Gergely (Szerződéshosszabbítás 2026-ig), Banga Nándor (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Bán Károly (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Adam Brady (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Jake Crespi (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Földes László (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Galajda Zsombor (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Haranghy Bence (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Lauri Kärmeniemi (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Aku Kestilä (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Nagy Kristóf (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Németh Attila (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Seregély Máté (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Tóth Gergő (Szerződéshosszabbítás 2025-ig), Turbucz Martin (érvényes szerződés)

Cikkajánló

Elindult a bérletértékesítés!

Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.

Finnországból igazoltunk magyar válogatott hátvédet

Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa

Harmadik szezonját kezdi meg a Fradiban csatárunk

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

Negyedik körben draftolt kanadai csatár érkezik

Az NHL-ben draftolt, komoly észak-amerikai tapasztalattal rendelkező Carter Savoie csatlakozik keretünkhöz.

Újabb válogatott védő hosszabbított

Horváth Milán a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Válogatott védőnk is hosszabbított

Hadobás Zétény második ICEHL-szezonját kezdheti szeptemberben férfi jégkorongcsapatunknál.

Válogatott kapusokkal vágunk neki az új ICEHL-szezonnak

A következő idényben is Nagy Kristóf és Bálizs Bence alkotja jégkorongcsapatunk kapuspárosát.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin