2026. október 15.
Az utolsó helyezett Vorarlberg érkezik
Férfi jégkorongcsapatunk pénteken a Pioneers Vorarlberg együttese ellen lép pályára a Tüskecsarnokban.

Öt nap után újra mérkőzést játszanak jégkorongozóink az ICEHL-ben, ezúttal hazai pályán. Csapatunk számára a múlt hét felemásan sikerült: a Tüskecsarnokban sikerült megszereznünk a Vienna Capitals ellen a 3 pontot, majd vasárnap Ljubljanában szenvedtünk vereséget. Jelenleg így 8 mérkőzés után 10 ponttal állunk a tabella 13. helyén.

A speciális helyzetek tekintetében az emberelőny-kihasználásban (32,14%) és az emberhátrány-kivédekezésben (83,87%) is másodikak vagyunk a ligában, ami kiemelkedő teljesítmény. Legeredményesebb játékosunk továbbra is kanadai csatárunk, Carter Savoie.

Pénteki ellenfelünkkel az előző szezonban már négyszer találkoztunk, és mindegyik mérkőzés Fradi-győzelmet hozott. Idegenben és hazai pályán is kétszer sikerült felülmúlni az osztrák együttest.

A Pioneers Vorarlberg csapata a tabella utolsó helyezettje, 10 mérkőzésen mindössze 1 pontot gyűjtött. Ők kapták a legtöbb gólt a ligában, és a lőtt gólok számában sem emelkednek ki. Emberhátrányuk viszont jól működik, holtversenyben másodikak velünk ebben a mutatóban. Egyetlen pontjukat viszont a Klagenfurt ellen szerezték, 4-4-es döntetlent játszottak, majd büntetőlövésekkel maradtak alul.

Az előző szezonhoz képest játékoskeretük jelentősen kicserélődött, csupán hat maradó játékost jelentettek be a nyáron. Ligán belül a Klagenfurt és a Villach csapatából is igazoltak.

Kapusunk, Bálizs Bence nyilatkozott a mérkőzés előtt:

- Azt gondolom, hogy nincsen kötelező győzelem, hanem minden mérkőzésre úgy kell, és úgy is fogunk kimenni, hogy három pontot szeretnénk szerezni. Megpróbáljuk a legjobb játékunkat nyújtani. Szerintem az elmúlt mérkőzéseken viszonylag stabilan teljesítettünk, ezt kell továbbvinnünk. Oda kell figyelnünk arra, hogy minél kevesebb eladott korongunk legyen. Azt gondolom, hogy a speciális játékunk elég jól működött az elmúlt mérkőzéseken, ezt kell tovább folytatni, és behúzni a három pontot. Arra számítok, hogy mi diktáljuk a tempót. Ez némileg ellentmond annak, hogy a szezon nagyrésze hogyan néz ki. Ezt mindig kicsit nehezebb felvennie egy olyan csapatnak, amely általában kapar a mérkőzéseken, és próbálja a másik játékát elrontani. Itt viszont nekünk kellene diktálnunk a tempót, viszont azt gondolom, hogy a tavalyi évben ezt megtanulhattuk, és fel tudjuk venni ezt a szerepet.

Szurkolói információk:

A mérkőzés 18:30-kor kezdődik, a kapukat pedig 17:30-tól nyitjuk. Ettől az időponttól kezdve a helyszínen is lehetőség nyílik belépőjegyek megvásárlására. A hazai oldalon az 1-es pénztár áll rendelkezésre. Itt jegyvásárlásra lesz lehetőség, továbbá azok a bérletesek, akik még nem vették át plasztikkártyájukat, ebben a pénztárban megtehetik. A vendégoldalon egyetlen pénztár működik, ahol készpénzes vagy bankkártyás fizetés lehetséges.

A pénteki és vasárnapi mérkőzésre minibérletet értékesítünk, ami elérhető az Eventim oldalán.

Szurkolóink számára nyereményjátékkal is készülünk a találkozón: a VIP-upgrade sorsolás keretében az első harmadszünetben egy szektor–sor–szék kombinációt sorsolunk ki. A kisorsolt széken ülő szurkoló egy kísérőjével együtt a VIP-szektorban folytathatja a mérkőzés megtekintését. Érdemes tehát a szünetben figyelni a sorsolást, hiszen a megvásárolt belépő akár VIP-belépővé is válhat!

A második szünetben korongdobás játékban próbálhatja ki magát néhány szerencsés szurkolónk.

A mérkőzést élőben a Sporteurope.TV fizetős streamjén keresztül lehet követni, magyar kommentárral is.

A bejárattól jobbra, a H-szektor mögött gyereksarok várja az érdeklődőket, ahol a kicsik számára játékokkal, arcfestéssel és csillámtetkókkal készülnek a szervezők.

Az autóval érkező szurkolók számára a Tüskecsarnok környékén több parkolási lehetőség áll rendelkezésre. Parkolni a Hevesy György utcában, a Magyar Tudósok körútján és a Bogdánfy úton lehet.

Férfi Jégkorong, ICEHL alapszakasz:

FTC-Telekom - Pioneers Vorarlberg

2026.10.16. 18:30

Budapest, Tüskecsarnok

Jegyek: ITT

Cikkajánló

Két hazai meccs, egy akció – duplázzuk a hokit!

Két ICEHL-mérkőzés a Tüskecsarnokban: váltsd meg jegyedet a pénteki és a vasárnapi meccsre kedvezményesen!

Megvan „B” csapatunk ellenfele az MK második körében

Második számú jégkorongcsapatunk a MAC Budapest AHC-val találkozik a Magyar Kupa következő fordulójában.

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

ICEHL: következik a fővárosok derbije

Férfi jégkorongcsapatunk a Vienna Capitals együttesét fogadja a Tüskecsarnokban pénteken.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin