Bálizs Bence idén hatodik alkalommal lett a Vedres Mátyás-kupa győztese, sorozatban pedig negyedszer kapta meg a szezon legjobb kapusának járó elismerést a Magyar Jégkorong Szövetség szezon végi díjazásán. A hálóőr a 2026/27-es bajnokságban is a Ferencvárost fogja erősíteni az ICEHL-ben, így a második Fradi-szezonját kezdi majd szeptemberben. Az előző szezonban klub- és válogatott szinten is remek teljesítményt nyújtott, ezekről a tapasztalatokról és sikereiről nyilatkozott a fradi.hu-nak.
- Hogyan értékelnéd a 2025/26-os szezont az osztrák bázisú bajnokságban?
- Jó volt újra ebben a bajnokságban játszani. Azt kaptam, amit vártam, ellenben én nem mindig szerepeltem úgy, ahogy szerettem volna. Ebben a következő szezonra szeretnék változtatni!
- És válogatott szinten?
- Válogatott szinten kicsit már frusztráló, hogy a szezon közben, a válogatott szünetekben, amikor magasabb vagy hasonló kvalitású csapattal játszunk, akkor nem sikerül győznünk. Most már kellene nyernünk mérkőzéseket, legfőképpen hazai közönség előtt.
- Hatodszor nyerted el ezt az elismerést, sorozatban pedig negyedszer. Melyikre vagy a legbüszkébb és miben fejlődtél a legtöbbet az első óta?
- Szerencsésnek érzem magam, hogy a karrierem folyamán többször játszhattam döntőket és nyertem bajnokságokat. Szóval amióta ezeket megtapasztaltam inkább ez éltet, hogy ilyen vagy hasonló sikereket szeretnék elérni. Az egyéni díjak jók, de különösképpen nem mozgatnak meg. Csapatszinten szeretek bármit elérni.
- Az elit-világbajnokságon a válogatott ismét kiharcolta az A-csoportos bennmaradást, amiben neked is nagy szereped volt. Mit jelent számodra ez a siker, és milyen tapasztalatokat szereztél?
- Jó érzés, hogy jövőre is ott lehetünk. De ahogy korábban említettem, ezen a téren is többre vágyom, azt szeretném, hogy egy kicsivel többet tudjunk elérni csapatszinten, mint három pontok. Nem könnyű fal, amit meg kell mászni, de úgy gondolom, hogy érdemes ilyeneket célként kitűzni.
- Van olyan kapus, akire példaképként tekintesz, vagy akitől sokat tanultál?
- Nem mondanám, hogy példaképem lenne bármelyik kapus. Inkább azért szeretek nézni másokat, hogy meglássam, hogy én mit tudnék beépíteni a saját játékomba és attól jobbá válni.

A kanadai David Silye az AHL-ből igazol az osztrák bajnokságban szereplő felnőtt jégkorongcsapatunkhoz.
A magyar válogatott hátvéd marad az FTC-Telekom jégkorongcsapatánál az új ICEHL-szezonban is.
Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.
Klubunk egykori jégkorongozóját a budapesti Új köztemetőben kísérték utolsó útjára.
Bencze Sebestyén a Fradiban töltött utánpótlásévek után most a felnőtt jégkorongcsapatnál kap lehetőséget.
Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.
Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa
Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz