2020. január 11.
Biztos másodikként megyünk Brassóba
Férfi jégkorongozóink az alapszakasz utolsó keleti túráját a Corona Brassó vendégeként zárják.

Magyar bajnok és Erste Liga-címvédő férfi jégkorongozóink az újév első két mérkőzését megnyerték (DEAC, Gyergyó), majd fájó, ám kijózanító vereséget szenvedtünk az alapszakasz és lehet, hogy a szezon utolsó Derbijén. Ezt követően nagy harci kedvvel utaztunk el az idény harmadik erdélyi túrájára, hogy bebiztosítsuk a második helyünket a tabellán, valamint az ezzel járó három bónuszpontot is megszerezzük.

Magabiztos gyergyói győzelmünknek, valamint a Brassó Újpest elleni meglepő vereségének köszönhetően már rögtön az első meccsnapon teljesítettük a kitűzött feladatot: hiába játszottak a brassóiak egy meccsel kevesebbet, az egymás elleni eredmények miatt – két rendes játékidős Fradi-siker, egy büntetőkkel elért Corona győzelem – csere már nem történhet, így mi teljesen nyugodt lelkiállapotban mehetünk az alapszakasz negyedik Brassó–Fradi összecsapására.

Ennek ellenére nem várhatjuk azt, hogy a Farkasok feltartott kézzel lépjenek pályára szombat este, ugyanis rájuk még várhat meglepetés az alapszakasz harájában. Mivel a Dunaújváros legyőzte az éllovás Csíkszeredát, a DEAC pedig a Hokiklub ellenében tartotta otthon a három pontot, így előbbi öt, utóbbi pedig három pontra csökkentette a különbséget a dobogó alsó fokát egyelőre magáénak tudó brassóiaktól, itt pedig lehet még helycsere.

A Gyergyó otthonából elhozott három pont nem csupán megerősítette a második helyünket a tabellán, hanem megmutattuk, hogy mekkora erő is lakozik a csapatban. Továbbá, hogy a hétközi Újpest elleni vereség csupán egy kisebb kisiklás volt és mind fizikailag, mind pedig mentálisan tökéletes állapotban van Fodor Szabolcs együttese.

Mindezek alapján kijelenthetjük, hogy a lélektani előny a mi kezünkben van, amire ezúttal is nagy szükség lesz, hiszen a hazaiak is nagyon készülnek a meccsre. A házigazda sebzett vadként, kettőzött erővel fog harcba szállni. Ilyen pofon után, mint amit legutóbb elszenvedtek, ki ellen lehetne leginkább rendbe szedni az önbecsülés, ha nem a rivális, címvédő ellen.

Jön tehát az alapszakasz negyedik Corona Brassó – FTC-Telekom összecsapása, magyarországi idő szerint 17.30-tól a Brassói Olimpiai Műjégpályán.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 35. forduló
Corona Brassó – FTC-Telekom
2020. január 11. szombat, magyarországi idő szerint 17.30, Brassói Olimpiai Műjégpálya

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin