Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunkra az Erste Liga (és egyben az OB I) alapszakaszának hajrája közepette egy másik kihívás is várt január utolsó hétvégéjén. Mint ismert, az FTC-Telekom január elején kettős győzelemmel lépett túl a FEHA19 együttesén a Magyar Kupa negyeddöntőjében, így a 2017/18-as szezon óta nyolcból hetedszer is bejutott a sorozat legjobb négy csapata közé. A négyes döntőnek bár a Magyar Jégkorong Szövetség volt a házigazdája, lényegében hazai pályán szerepelhettek a mieink, hiszen a Final Fournak a Tüskecsarnok adott otthont. A sorsolás értelmében a mieink péntek délután a DEAC együttese ellen kezdtek az első elődöntőben, míg az esti programban a Hydro Fehérvár AV19 és a BJA HC csapott össze egymással.
Csapatunk továbbra is nélkülözni volt kénytelen a teljes szezonra kidőlt Farkas Boldizsár és Valentin Razumnyak mellett Michael Keränent és Lauri Heinót is, viszont Leo Ring és a hosszú ideje hiányzó Németh Attila visszatértek a meccskeretbe. A kapuban ezúttal Arany Gergely kezdett, váltótársa Janis Kalnins volt.
Nem kezdtük jól a találkozót, a DEAC szinte az első adandó lehetőségét gólra váltotta. A 3. perc elején Anton Shenfeld kapott korongot a kapunkkal szemben, és ki is használta a kínálkozó lehetőséget (1-0). A gólszerző rögtön a találat után kisebb nézeteltérésbe keveredett Tóth Gergővel, de a játékvezetők nem engedték elfajulni a konfliktust. Az első harmad első felét a DEAC irányította, a mieink bár néhányszor kitörtek a szorításból, de Aranynak jelentősen több dolga volt, mint a túloldalon kollégájának, Hetényinek – jól mutatja ezt az első játékrész végére kialakult 13-5-ös kapuralövési mutató is a debreceniek javára. A mieinknek is volt azért lehetősége a gólszerzésre, de Tóth, Turbucz és Mattyasovszky sem tudtak egyenlíteni. Kicsit több, mint egy perccel az első szünet előtt Mattyasovszkyt szórták ki két percre palánkra lökés miatt, majd öt másodperccel a dudaszót megelőzően Booth-ra is ráfújtak két percet bottal lökésért, így kettős emberhátrányban kezdtük a második harmadot.
Remekül vizsgázott a speciális játékunk, kivédekeztük a kettős emberhátrányt. Sőt, Booth olyan remek ütemben ugrott vissza a jégre a büntetőpadról, hogy rögtön helyzetbe kerültünk a DEAC kapuja előtt, a középre tett korongból Brady lőtt, Hetényi bravúrral védett. Már-már úgy tűnt, sikerült nyomást tennünk a feketemezesek harmadára, de egy gyors kontra végén Crespi csak szabálytalanul tudta megállítani a debreceni akciót. Így ismét emberhátrányban kellett védekeznünk – sikeresen megoldottuk ezt is, igaz, a DEAC közel járt az újabb gólhoz, Culigin lövése a kapuvason csattant. Teljes létszámban ismét rohamozni kezdtünk, ennek pedig egy emberelőny lett a vége, Bukor akasztott. Az emberelőnnyel nem sikerült élni, sőt, egy alkalommal Aranynak kellett bravúrral védenie, hogy ne kapjunk gólt. Öt az ötben viszont beérett a második harmadban bemutatott nyomás, David Booth húzott el a jobb szélen, fonákkal középre tett korongja pedig egy debreceni korcsolyáról a hálóba pattant, így ex-NHL-es amerikai klasszisunk lett a gólszerző (1-1). Teljesen más harmadot játszottak a csapatok, mint amilyen az első volt, a hátralévő időt lényegében végigtámadták a mieink, de csak nem akart összejönni a vezető gól, egy alkalommal Brady közeli belepiszkálása végén közvetlenül a gólvonal elől tisztáztak a debreceniek. Az utolsó perc kezdetén a DEAC közel járt hozzá, hogy szinte a semmiből gólt szerezzen, Arany pillanatokon belül két nagy és fontos védést mutatott be.
Ferencvárosi szempontból nem is kezdődhetett volna jobban a harmadik harmad: bár az első másfél percben debreceni rohamokat kellett kivédekezni, a 42. perc legvégén Leo Ring csent el egy passzt a semleges harmadban, majd egészen a kapuig gyalogolt vele, és nem hibázta el a nagy lehetőséget (1-2). Sőt, két és fél perccel később már kettővel vezettünk, miután Tóth Gergő szerzett remek ütemben korongot az ellenfél harmadában, és a villámgyorsan duplázó Ring elé tálalt, aki a hálóba lőtt (1-3). A DEAC lassan éledezett a sokkból, a harmad feléhez közeledve komolyabban rohamozni kezdték a kapunkat, a 48. percben pedig Brady hibája után emberelőnybe is kerültek, igaz, nem sokáig, ugyanis Mihalik András alig fél perc után teljesen feleslegesen mutatott be egy kései palánkra lökést korábbi csapattársán, a Fradihoz szezon közben csatlakozó Molnár Dávidon, így négy a négy ellen folytatták a felek, majd bő fél percre emberelőnybe kerültünk – gól viszont még egyenlő létszám mellett született, Shenfeld szúrt bele jó ütemben a kapunk előtt Culigin korongjába (2-3). Izgalmas percek következtek, mindkét oldalon volt több lehetőség is az újabb gólok megszerzésére, a DEAC az egyenlítésért, a Fradi a meccs eldöntéséért küzdött. Egy perccel a vége előtt végül ellenfelünk meg tudta tartani a korongot a harmadunkban, így Hetényi lekorcsolyázott a jégről, ám a debreceniek hat az öt ellen, üres kapuval sem tudtak egyenlíteni. Sőt, egy korongszerzés után David Booth még elkorcsolyázott, és az utolsó másodpercben az üres kapuba passzolta önmaga második, csapata negyedik gólját (2-4).
A Ferencváros az első harmad gyenge játéka után meg tudott újulni, és hátrányból fordítva 4-2-re legyőzte az elmúlt évek alapján kupaspecialistának nevezhető DEAC-ot, így ott lesz a Magyar Kupa döntőjében, amit szombaton 19.00-kor rendeznek, szintén a Tüskecsarnokban.
Férfi jégkorong, Magyar Kupa, elődöntő
DEAC – FTC-Telekom 2-4 (1-0, 0-1, 1-3)
DEAC: Hetényi (Szeles) – Usztyinenko, Szmirnov, Mozer, Galoha, Culigin – Kloz, Dobmayer, Mihalik G., Novotny, Mihalik A. – Jeliszejev, Bukor, Bucskin, Kreisz, Shenfeld – Jakabfy S., Révész, Kozma, Jakabfy Cs. Vezetőedző: Vaszjunyin Artyom
FTC-Telekom: Arany (Kalnins) – Seregély, Crespi, Turbucz, Brady, Booth – Hrabal, Kärmeniemi, Molnár, Kestilä, Mattyasovszky – Helgesen, Haranghy, Banga, Ring, Tóth G. – Kárpáti, Galajda, Bán, Németh A. Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Gólok: Shenfeld (02:12, Bucskin, Novontnyi), Shenfeld (49:15, Culigin, Jeliszejev), illetev Booth (29:19), Ring (42:00), Ring (44:26, Tóth G.) Booth (59:59, üres kapu)
Kapura lövések: (13:5, 18:16, 12:10) 43:31
Védések: (5:12, 15:18, 7:11) 27:41
Kiállítás percek: (0:4, 2:2, 2:2) 4:8
Férfi jégkorongozóink 4-2-re kikaptak a negyeddöntő ötödik meccsén, a címvédő jutott az elődöntőbe.
Hatodik meccs, vagy vége a szezonnak - ez a kérdés férfi jégkorongozóink számára.
Férfi jégkorongozóink 6-2-re kikaptak a Corona Brassótól a második hazai negyeddöntős meccsen.
Férfi jégkorongcsapatunk 5-2-re kikapott hazai pályán a címvédő Corona Brassótól.
Férfi jégkorongozóink egy-egy győzelemmel és vereséggel a hátuk mögött folytatják az Erste Liga-negyeddöntőt.
Férfi hoksiaink hosszabbításban 5-4-re kikaptak a címvédő Corona Brassótól a negyeddöntő második meccsén.
Férfi hokisaink 6-2-re legyőzték a tavalyi bajnok Corona Brassót a negyeddöntő első találkozóján.
Férfi jégkorongozóink vasárnap Brassóban kezdik a tavalyi bajnok elleni negyeddöntős párharcot.