Férfi jégkorongcsapatunk valósággal berobbant az ICE Hockey League-be. Az FTC-Telekom az alapszakasz negyedénél már öt győzelemnél jár, amivel stabil playoff-kvalifikációs kört érő helyen áll a tabellán, csupaszív, elveszett korongot nem ismerő, a végsőkig küzdő, és egyúttal eredményes játékával pedig hétről-hétre kivívja nem csak a magyar, de az osztrák közönség elismerését is. A sikerekhez nagyban hozzájárul a ligában korábban MVP-címig (a legértékesebb játékos) jutó Brady Shaw, aki sok társával együtt a nyáron csatlakozott az új ligára készülő kerethez, eddig pedig csapatkapitányhoz és korábbi eredményeihez méltóan teljesít, 12 meccsen már 14 pontnál jár, amivel a legjobb tízben van jelenleg a liga kanadai táblázatán. Játékosunkat NHL-es kötődéséről, budapesti életéről és pályafutása fontosabb állomásairól is kérdeztük.

- Édesapád edző az NHL-ben, ezért már korán elkezdtél jégkorongozni. Mindig komoly elvárásai voltak veled szemben?
- Már kétéves koromban korcsolya volt a lábamon. Amint megtanultam állni, egy pár kori várt rám, és tudom, hogy apukám alig várta, hogy megtanítson korcsolyázni. Sosem voltak kimondott elvárások, de mindig nagyon támogató volt és hagyta, hogy az a játékos legyek, aki lenni akarok. Ő hátvéd volt az NHL-ben, nekem viszont azonnal megtetszett a gólszerzés. Úgy döntöttem, hogy csatár leszek, és ezt támogatta. Szóval igen, nagyon jó munkát végzett, nagyon sokat támogatott.

- Gyerekkorodban kipróbáltál másik sportot is?
- Igen, minden sportot szerettem. Fociztam, amerikaifociztam, baseballoztam, és lacrosse-oztam is. A jégkorong és a futball volt a két kedvencem és később rájöttem, hogy kicsit jobb vagyok a hokiban, szóval maradtam a hokinál.

- Mindig profi jégkorongozó szerettél volna lenni?
- Igen, mindig is ez volt az álmom. Nyilván minden kanadai gyerek álma, hogy egyszer az NHL-ben játsszon. Ez számomra nem valósult meg, de szerencsésnek érzem magam, hogy a korom ellenére még most is ez lehet a munkám, utazhatok és világot láthatok, miközben hokizok. Ez egy valóra vált álom.

- Édesapád mennyire követi a meccseidet? Van, hogy szakmailag véleményez téged?
- Mindig nézi a meccseimet, amikor csak tudja. Elég elfoglalt a New Jersey Devils meccsei miatt, videózik, edzi őket. Amikor lehetősége nyílik rá, akkor viszont megnézi a mérkőzéseimet. Mindig ad néhány tippet, de fiatalabb koromban inkább edzősködni próbált velem, ami frusztrált. NHL-edzőként magasan van nála a léc, de manapság már nagyon sokat segít és inkább támogató apaként nézi a meccseim, mint edzőként.

- Kanadában felnőni jégkorongozóként egy teljesen más életérzés. A kanadai jégkorongkultúrából mi volt számodra a legmeghatározóbb? Mi az, amit magaddal hoztál onnan?
- Kanadában őrületes, ami körülveszi a jégkorongot. Minden gyerek, akit ismertem, jégkorongozott. Akik jobbak voltak, azok később is folytatták. A legnagyobb dolog az volt számomra, hogy a hoki miatt a Vermonti Egyetemen tanulhattam, ahol négy évet töltöttem és megszereztem a diplomámat, miközben jégkorongoztam is. Ingyenes volt az oktatás, ami nagyszerű. Büszke vagyok arra, hogy ebben részem lehetett. Ezután is folytattam a hokit, mint munkát és ezzel az álmom vált valóra.

- Több sikeres szezon után pár éve Európába kerültél. Mi volt ekkor a legnagyobb kihívás számodra? Hogyan sikerült alkalmazkodni?
- A kultúrát és a nyelvet tekintve mindenképp kiléptem a komfortzónámból. Észak-Amerikában nőttem fel, ott minden ismerős volt: a nyelv, az éttermek, a bajnokságok rendszere. Amikor idegenbeli meccsekre utaztunk, pontosan tudtam, hogy mire számíthatok, mit fogok enni, ilyesmi. Aztán Dániába mentem, ahol teljesen más a kultúra, az ízek, a nyelv. Kellett egy kis idő, míg megszoktam. Ugyanakkor imádom az új élményeket. Apukám munkája miatt gyerekkoromban sokat költöztünk különböző városokba. Ez sokat segített abban, hogy olyan kényelmetlen helyzetekben is helyt álljak, ahol sok új dologhoz kell alkalmazkodni. Meg kellett találnom, hogy mi működik és mi nem.

- Gyorsan sikerült az átállás, a dán bajnokságban te szerezted a legtöbb pontot a 2020/21-es idényben, majd az Innsbruck csapatának tagjaként elnyerted az osztrák bajnokság legértékesebb játékosának járó díjat. Hogyan tudnád összehasonlítani az európai játékszínvonalat az amerikaival?
- Egy kicsit más. Európában nagyobb a jégpálya mérete és kevésbé fizikális a játék. Nem játszol annyi meccset, ezért fontos, hogy minél előbb megtaláld a saját játékodat. Otthon, Amerikában, hosszú a szezon, 70-80 meccset kell lejátszanod. Belefér néhány rossz meccs is, de itt Európában nem. A szezon elején már készen kell állni és végig kiegyensúlyozottnak kell lenni. Utána pedig ligáról ligára kitapasztalni a saját játékod, és azt, hogy hogyan legyél sikeres. Úgy érzem, hogy remekül változtattam a játékom kis részletein a siker érdekében, bármelyik ligában is játszom.

- Kicsit több, mint egyéves kitérő után visszatértél az osztrák bajnokságba. Milyen érzés volt visszatérni az ICEHL-be?
- Izgatottan tértem vissza. Úgy gondolom, hogy a liga, és minden meccse versenyképes. Minden csapatnak minden este esélye van megszerezni a győzelmet. Továbbá ez a világ egy csodás része, főleg Budapesttel kiegészülve. Ausztria egy gyönyörű ország, és ott van még Ljubljana és a két dél-tiroli csapat is. Ez a világ egy gyönyörű része, imádok itt élni.

- A Ferencváros idén először indul az ICEHL-ben. Előzetesen mit tudtál a csapatról?
- Őszintén szólva nem sokat. A Ferencvárosról csak a focicsapat miatt hallottam. Azt viszont tudtam, hogy Budapest egy világszínvonalú város, szóval fejest ugrottam az ismeretlenbe. De eddig egy nagyon pozitív élmény.

- Ismertél korábban valakit a csapatból?
- Nem ismertem senkit, kivéve Tyler Coultert, akivel együtt játszottam Innsbruckban. De rajta kívül egy teljesen új csapat volt ez számomra, ami izgalmas, mert lehetőség nyílik megismerni új embereket és életre szóló barátságokra tehetek szert. Visszatérve arra, hogy gyerekkoromban sokat költöztünk, megtanultam megismerkedni sok új emberrel a világ minden tájáról és tisztelni a különböző kultúrákat.

- A 2021/22-es szezonban játszottál először Magyarországon, akkor a Fehérvár AV19 színeiben. Jártál már akkor Budapesten?
- Igen, a feleségem és én sokat jártunk Budapesten. Amikor szabadnapunk volt, akkor bejöttünk a városba, több étteremben is jártunk. Nagyon vártuk, hogy ideköltözzünk, mert már valamennyire ismertük Budapestet. Nagyszerű, hogy még jobban felfedezhetjük a várost.

- Milyen érzés Budapesten élni?
- A feleségemmel imádunk itt élni. Van egy kutyánk, aki Budapestről származik. Három vagy négy éve fogadtuk örökbe, amikor Székesfehérváron játszottam. Szerintem örül, hogy hazajöhetett, kevesebbet ugat, mint a többi magyar kutya (nevet). Imádunk itt lenni és felfedezni a város eldugott részeit is és új éttermeket kipróbálni.

- Van valamilyen hobbid?
- Tylerrel a szabadnapjainkon kosarazni szoktunk. Szeretünk aktívak lenni, akár kutyasétáltatásról, akár kosárlabdázásról van szó.

- Mit szoktál csinálni a nyári holtszezonban?
- A feleségem és én, az ő családja és az én családom 16 órányi autóútra vagyunk egymástól. Nyáron sok időt töltünk utazással. Az egyik lánytestvérem Kanadában, míg a másik az Egyesült Államokban él. Ebben a 2-3 hónapban próbálunk minél több minőségi időt a családunkkal tölteni. Sajnos ez sok utazással jár. A feleségem Chicago külvárosából származik, ami egy remek hely. Az én szüleim egy kanadai tónál laknak, úgyhogy ott is eltöltünk egy kis nyugodt időt. A kutyám imád a tónál lenni, gyakorlatilag ki kell őt húznunk mindig a vízből (nevet). Imád úszni és a kis labdáját kergetni. Órákon át képes ezt csinálni!