Magyar bajnoki címvédő, Erste Liga-győztes férfi jégkorongcsapatunk csattanós választ adott a győzelem nélküli előszezon után esetlegesen felmerülő kritikus, vagy aggódó hangokra: Fodor Szabolcs együttese 3-1-es győzelemmel indította az új idényt az alaposan megerősödött Gyergyói HK ellen Pesterzsébeten.
A folytatás azonban nem lesz egyszerű. A címvédő rögtön a magyar jégkorong csúcsrangadójával folytatja a menetelést, hiszen hétfőn este az Újpest vendégeként lépünk pályára az idény első Hokiderbijén. A lilák is pénteken kezdték meg az új szezont, hazai pályán fogadták az előző szezonban az alapszakaszban sereghajtóként végző, a rájátszásba nem bejutó Hokiklub Budapestet. A második harmadban ugyan az újpestiek szerezték meg a vezetést, de a vendégek még ebben a harmadban egyenlíteni tudtak, majd a záró játékrész legvégén egy emberelőnyt váltottak gólra, így hatalmas meglepetésre elvitték mindhárom pontot a Megyeri útról.
A nyári pihenő alatt egyáltalán nem unatkozott az ősi rivális sem, volt bőven játékosmozgás lila oldalon. Hét új játékost mutattak be a holtszezonban, köztük az Újpestben már korábban megforduló szlovén válogatott Eric Pance-t, valamint a magyar válogatottban is bemutatkozó Odnoga Mátyást. Távozókból és visszavonulókból sem volt hiány: öten döntöttek úgy, hogy távoznak a liláktól, míg hárman végleg befejezték a profi jégkorongot.
Az Újpest a tavalyi idény alapszakaszát a negyedik helyen zárta, mindössze egy ponttal megelőzve a DEAC-t, így mehettek a felsőházba. Ott a mieink mögött, a második helyen zártak a tabellán, majd a Fehérvári Titánokkal mérkőztek meg a negyeddöntőben. A lilák mind a négy meccsüket behúzták, így 4-0-val léptek tovább az elődöntőbe, ahol a későbbi döntős Csíkszereda azonban 4-2-vel az útjukat állta. A többit már jól ismerjük: az így játék nélkül magyar bajnokká váló Fradi ugyan az Erste Liga-finálé első meccsen kikapott a Csíktól, de utána behúzták mind a négy mérkőzésüket, így történetük során először övék lett az Erste Liga trófeája is.
A két csapatnak jégkorongban is hatalmas közös múltja van, a párharc presztízsének mértékét jól mutatja, hogy 2015 óta nem kevesebb, mint húsz alkalommal csaptunk össze a lilákkal. A mérleg a mieink felé billen: 13 Fradi-diadal, ellenben a hét újpestivel. A legutóbbi öt meccset rendre a Ferencváros nyerte, legutóbb pont Újpesten egy Nagy Gergő-triplával 5-4-re tudtunk diadalmaskodni. A lilák legutóbb 2018. szeptember 10-én, ugyancsak hazai pályán győztek le minket. Akkor Jászai révén már az első harmadban vezetést szereztünk, és csak a záró játékrész legvégén, emberelőnyből sikerült kiegyenlíteniük, majd a hosszabbításban tudtak lőni még egy gólt.
Az Újpestnek a nagy várakozások és az igazolások ellenére nem sikerült jól nem csak a ligarajt, de az előszezon sem, többek között tíz gólt is kaptak egy a norvég Stavanger elleni felkészülési találkozón, de a Visegrád Kupában is az utolsó helyen végeztek csoportjukban. Csak remélhetjük, hogy nem ma fordul meg a szerencséjük, és nem ma kezdik meg a kimászást a gödörből...
Az UTE - FTC-Telekom férfi jégkorong Erste Liga alapszakasz mérkőzés 18.00-kor kezdődik az Újpesti Jégcsarnokban. A helyszínen NEM KAPHATÓAK VENDÉGBELÉPŐK, így akinek nincs jegye, fokozottan kérjük, hogy ne induljon el a helyszínre!
A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.
Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 2. forduló
UTE – FTC-Telekom
2019. szeptember 16., hétfő 18.00, Újpesti Jégcsarnok
TV: M4Sport, ÉLŐ
A mérkőzésre a helyszínen nem kaphatóak vendégbelépők!
Lauri Heino, Michael Keränen és Leo Ring is máshol folytatja pályafutását.
A hokisainkhoz a vb előtt érkező válogatott kapust, Bálizs Bencét kérdeztük a magyar sporttörténelmi sikerről.
Az utolsó harmad döntött a Svájc-Kazahsztán mérkőzésen válogatottunk elit világbajnoki tagságáról.
Hét ferencvárosi szezon után nem hosszabbít szerződést férfi jégkorongcsapatunk két tagja.
Felnőtt férfi jégkorong-válogatottunk Bálizzsal a kapuban 1-0-ra kikapott az elit vb utolsó meccsén.
A magyar felnőtt férfi jégkorong-válogatott 10-0-ás vereséget szenvedett a tavalyi döntős svájctól.
Az ICEHL-hez csatlakozó férfi jégkorongozóinknál folytatja pályafutását a kanadai csatár, Maxim Trépanier.
Felnőtt férfi jégkorong-válogatottunk váratlanul nagy, 8-2-es vereséget szenvedett a dánoktól.