2019. december 22.
Dobbant a Fradi-szív, de ezúttal kevésnek bizonyult
Férfi hokisaink a karácsonyi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a DEAC csapatát fogadták.

Férfi jégkorongozóink a karácsonyi szünetet megelőző utolsó hazai mérkőzésen a DEAC csapatát fogadták. A cél természetesen ezúttal sem lehetett más, mint itthon tartani a három pontot, ezzel pedig tovább zárkózni az éllovas Csíkszeredára, valamint feledtetni a két nappal korábbi, Titánok elleni hosszabbításban elszenvedett vereséget.

A mieink keretében sérülés miatt továbbra sem volt ott a Farkas, Hegyi, Rantanen, Tóth Richárd alkotta négyes, habár utóbbi kettő már jégre lépett a találkozót megelőző pénteki edzésen. Ellenben ott volt a kapuban az az Arany Gergely, aki a fehérváriak elleni mérkőzést a kispadról nézte végig, most azonban ismét rajta volt a sor, hogy felvegye a versenyt a másik oldalon álló Hetényi Zoltánnal. A találkozót ünnepélyes korongbedobással indítottuk, amit a Ferencváros korábbi kiváló labdarúgója, Rab Tibor végezhetett el.

A kezdés után mi hoztuk el a korongot, majd egy Sarcia-lövés indította a találkozót, de védőnk próbálkozását egy vendég játékos blokkolni tudta. Pillanatokkal később ismét mi támadhattunk, de Pavuk lövésébe hiába ért bele Tóth Gergő, mellé ment. Másfél perc kellett a debrecenieknek, hogy ők is helyzetbe kerüljenek, de Aranynak nem okozott gondot rátenyerelni a lassan érkező korongra. Egy perccel később emberelőnybe kerültünk: Molnár kapott két percet testre ütésért. A rövid előnyben végig mi domináltunk, a helyzeteink is megvoltak, de előbb pontatlanok voltunk, majd amikor eltaláltuk a kaput, akkor Hetényi védett. A kiegészülés után is lendületben maradtunk, és hiába veszélyeztetett Nagy Gergő, a vendég portás ezt is hárította. Fél perccel később csapatkapitányunk már a büntetőpadon találta magát bottal akasztásért. Ezúttal tehát a DEAC került létszámfölénybe, amit meg is próbáltak kihasználni, de Essery lövése lejött Aranyról, az ismétlés azonban elmaradt. Alighogy kiegészültünk, ismét mi támadtunk. A visszaálló Nagy Gergő okosan tálalt az érkező Tóth Adriánnak, aki telibe lőtte a keresztvasat közvetlen közelről - legalábbis a játékosok és a kispad számára is így tűnt, ezért senki nem kért videózást. A fénykép- és videófelvételek alapján utólag úgy tűnik, benn lehetett a korong, de ezt nem lehet felróni senkinek, tiszta vasnak tűnt abban a pillanatban. A harmad felén túllépve Boros kapta a korongot, majd teljesen tisztán lövőhelyzetbe került, de az „egyetemisták” portása erre is odaért. A tizenharmadik percben egy lekészítés után Kulesov lőtte ki a hosszú oldalt (0-1). A hátrány tudatában magasabb fokozatra kapcsoltunk, jöttek is a helyzetek, de sehogy sem találtuk Hetényi ellenszerét. Két és fél perccel a vége előtt Léránt kétperces kiállítása miatt emberelőnyben támadhattunk, de a debreceniek kapusa előbb Kärmeniemi, majd Kulmala lövését is védeni tudta, így maradt az egygólos vendég előny. Hiába dolgoztunk ki megannyi helyzetet, hiába lőttük körbe Hetényit, nem találtuk a debreceni kapus ellenszerét, ők azonban az első komolyabb helyzetüket gólra váltották.

Már a második játékrész legelején emberelőnybe kerültünk Essery kiállítása miatt, de ezt sem tudtuk kihasználni. Ami nem ment fórban, az viszont ment azonos létszámban: Roczanov passza után Kärmeniemi vette be távolról Hetényi kapuját (1-1). Nem sokkal később ismét megkaptuk a lehetőséget, hogy a saját javunkra fordítsuk a találkozó állását, de hiába állt ki Mestyán két percre, nem tudtunk élni ezzel az eséllyel. Miután kiegészültek a vendégek, ők is támadásba lendültek, helyzetük is volt, de mellbe lőtték Aranyt. Ezután Filbrandt és Sarcia gyűrte egymást egy ideig, majd előbbi került a jégre, így védőnk kapott egy kétperces kiállítást durva játékért. Tizennégy másodperc elég volt a vendégeknek, amikor egy kisebb kavarodás után a korong elhúzott a kapu előtt, amire érkezett Vokla, és ismét előnyhöz juttatta a debrecenieket (1-2). Még a nyolcadik perc előtt ismét Sarcia volt főszerepben, ezúttal Markovval nem találta a közös hangot, így mindketten a büntetőpadon találták magukat, igaz, mi játszhattunk emberelőnyben, a debreceniek játékosa ugyanis 2+2 percet kapott. Gyakorlatilag felváltva követték egymást a helyzetek, hol a mieink, hol a vendégek alakítottak ki gólhelyzetet, de a kapusok résen voltak. A harmad felén túllépve Léránt szemtől szemben vehette célba a kapunkat, de Arany odaért az alsó sarokba tartó lövésre. Négy és fél perccel a játékidő vége előtt egy palánkról visszapattanó korongot Tóth Adrián lőtt kapura, de Hetényi ezt is hárította. Húsz másodperc volt vissza a harmadból, amikor Essery kapott két percet testre ütésért, de már nem sikerült helyzetet kialakítanunk, véget ért a játékrész. Kärmeniemi góljával ugyan sikerült nagyon gyorsan egyenlítenünk, de pár perccel később jött a vendégek válasza. Hiába támadtunk többször is emberelőnyben, hiába volt ismét több lövésünk, nem tudtuk áttörni a Hetényi vezette debreceni falat, a vendégek viszont ismét kihasználtak egyet kevés helyzetükből, így továbbra is a DEAC vezetett.

A záró játékrészt Essery áthúzódó kiállítása miatt emberelőnyben kezdtük. Egy perc után sikerült is komoly lehetőséget kialakítanunk, de az oldalról érkező lövés csak a vasat találta telibe. Pillanatokkal később Tóth Gergely is célba vette a vendégek kapuját, de Hetényi nem adta magát, akárcsak egy perccel később Pavuk próbálkozásánál sem. Az ötödik percben aztán kiszabadult a kezdeti nyomás alól a Debrecen, Essery pedig ezt könyörtelenül ki is használta, már kettővel vezetett a DEAC (1-3). Kevesebb, mint egy perccel később Mazzagnak is sikerült bevennie Arany kapuját, senkitől sem zavartatva érkezett Izacky remek passzára (1-4). Válaszul a negyedik debreceni gólra ismét nyomás alá helyeztük a kapujukat, záporoztak is a lövések, de hiába. Csapatunk becsületére válják, küzdöttek, kapartak, szinte csúsztak-másztak a jégen, de nagyon úgy festett, ezen a mai estén semmi nem jön össze. Már a kapust is lehoztuk, így hat az öt ellen támadhattunk. Három perccel a vége előtt Tóth Adrián keresztbe lőtt passzára érkezett Switzer, aki kettőre csökkentette a hátrányt (2-4). Pillanatokkal később óriási hangorkán támadt a csarnokban, ugyanis jött Kulmala, és visszahozta a meccsbe a Fradit (3-4). A szurkolók érezték, hogy itt bizony szükség van a buzdításra, és akárcsak a játékosok, ők is mindent beleadtak. Időt kért a DEAC, majd egy tilos felszabadítás után a Fradi is, volt lehetőség a figurát megbeszélni. Húsz másodperccel a vége előtt meg is volt a helyzet, ám az ismét hőssé váló Hetényi ezúttal is védett, majd egy előre vágott korongra startoltak rá a vendégek, jött egy visszakészítés, Essery pedig az üres kapuba lőtt (3-5).

A Ferencváros háromgólos hátrányban is hatalmasat küzdve, minden erejét beleadva, Fradi-szívvel ugyan visszajöttek a meccsbe, de ez sajnos a mai napon nem ért pontot. A helyzetek nem mentek be ezúttal sem, majdnem az egész mérkőzésen át kitartott a Hetényi vezette debreceni védelem. A vendégeket is dicséret illeti, hiszen éltek a momentumokkal, döntő pillanatokban rendkívül élesen használták ki az adódó kontrákat. Ezzel a vereséggel tovább távoldunk az éllovas Csíkszeredától. Ugyan ők nem játszottak mérkőzést, de a vesztett pontokat nézve már tizenegyre hízott a két csapat közti különbség, így pedig nagyon nehéz dolgunk lesz, ha be szeretnénk érni őket. Sokkal fontosabb kérdésnek tűnhet már a második hely megtartása az alapszakasz végére. Efelé már hétfő este tehetünk egy jókora lépést, a Tüskecsarnokban, a Hokiklub vendégeként, ahol nem kérdés, hogy kötelező a három pont begyűjtése az utolsó előtti otthonában.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 27. forduló
FTC-Telekom – DEAC 3-5 (0-1, 1-1, 2-3)
Pesterzsébet Jégcsarnok
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Kärmeniemi, Pulli, Hajós, Nagy G., Tóth Ad. – Sarcia, Tóth Gergely, Kulmala, Németh, Switzer – Jászai, Boros, Pavuk, Roczanov, Tóth Gergő – Pozsár, Tóth Re. Vezetődző: Fodor Szabolcs
DEAC: Hetényi (Gönczl) – Filbrandt, Kiss, Essery, Hári, Sági – Léránt, Vokla, Izacky, Mazzag, Novotny – Mestyán, Sándor, Berta, Kulesov, Molnár – Kozma, Markov, Salló Vezetőedző: David Musial
Kapura lövések: (15:6, 14:10, 21:6) 50:22
Védések: (5:15, 9:13, 3:19) 17:47 / 77:27% 94:00%
Kiállítás percek: (2:4, 6:10) 8:14
Emberelőny kihasználás: (6/0) 0.00% / (3/1) 33.33%
Emberhátrányos védekezés: (1/3) 66.67% / (0/6) 100%
Gólszerzők: Kärmeniemi (23:20, Roczanov, Pavuk), Switzer (57:34 Tóth Adrián, Sarcia), Kulmala (58:11, Pavuk, Pulli) illetve Kulesov (12:59, Molnár, Berta), Vokla (26:25, EE, Hári), Essery (45:16, Hári, Filbrandt), Mazzag (46:07, Izacky, Léránt), Essery (59:54, üres kapu, Mazzag, Vokla)

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin