2022. január 23.
Dobbant a Fradi-szív, megvan a Magyar Kupa bronzérme!
Férfi hokisaink 4-3-ra győzték le a DVTK Jegesmedvéket a Magyar Kupa székesfehérvári bronzmérkőzésén.

Ahogy férfi jégkorongcsapatunk vezetőedzője, Fodor Szabolcs fogalmazott az Exim Magyar Kupa Final Four szombati, Hydro Fehérvár AV19 elleni elődöntője után, minden évben nem lehet csodát tenni. Mint arra bizonyára sokan emlékezhetnek, 2020-ban a kupasorozat négyes döntőjének fináléjában a Fradi lehengerlő játékkal 6-3-as meglepetésgyőzelmet aratott a Magyarország legerősebb csapataként számon tartott, évek óta az osztrák ligában pallérozódó ellenféllel szemben, 25 év után ismét elhódítva a Magyar Kupát. A „visszavágóra” két évvel később, az ezúttal Székesfehérváron megrendezett négyes döntő elődöntőjében került sor, és ezúttal is kisebb csodaszámba ment volna, ha sikerül elkapni a hazai közönsége által is támogatott, még a hiányzóival együtt is kilenc légióst felvonultató fehérvári kirakatcsapatot. Az elmúlt egy hónapban a sérülések és betegségek a mieinket sem kerülték el, és bár három fő kivételével sikerült teljes kerettel kiállni az elődöntőre, a mögöttünk hagyott hetek azért éreztették hatásukat. Ennek ellenére két harmadon át sikerült egyenrangú partnernek lenni, végül a harmadik játékrészben a hazaiak a maguk javára billentették a mérkőzést. Az 5-0-s végeredmény talán kicsit túlzó az egész meccs képét nézve, de a lényegen nem változtat: maradt a vasárnap délutáni bronzmérkőzés.

A 2021-es, debreceni négyes döntőhöz hasonlóan ezúttal is a másik ágon most a címvédő DEAC ellen alulmaradó DVTK Jegesmedvék volt az ellenfél a harmadik helyért vívott mérkőzésen, és bár ez a Miskolc már nem az a Miskolc, amelyik akkor még a szlovák ligában küzdött, azt a két csapat idei egymás elleni Erste Liga-mérkőzései is megmutatták, egyáltalán nem lebecsülendő ellenfélről van szó. Annál is inkább, mert a szombati kerethez képest két kulcsemberünk, Nagy Gergő és Rasmus Kulmala sem tudta vállalni a játékot.

A találkozó elején a meccs tempóján érződött azért, hogy nem döntőről, hanem bronzmérkőzésről van szó, ennek ellenére mindkét fél tette a dolgát becsülettel. A mieink támadtak az első perctől kezdve jelentősen többet, a Jegesmedvék játékosai gyors kontrákra rendezkedtek be, ezek azonban nem okoztak nagy zavart a kapunkat ezúttal is védő Arany Gergelynek. A Fradi támadásai viszont bár az elején nem rejtettek magukban nagy veszélyt, a 9. percben góllá értek: Roczanov Dezső lódult meg egy semleges harmadban megszerzett koronggal, jobbról kissé befelé húzott, majd könyörtelenül lőtt a miskolci kaput védő Kiss Bence hálójába. (1-0) A vezető gól után sem változott érdemben a játék képe, kiegyenlített küzdelem folyt a jégen némi ferencvárosi fölénnyel. Azonban hogy milyen veszélyt rejtenek magukban az ellenfél gyors kontrái, azt a Walker-Seto páros illusztrálta a 13. percben, akik kettő az egyben léptek ki egy elcsent koronggal, előbbi passzolt, utóbbi pedig jobbról lőtt és kiegyenlített. (1-1) A gól után először a mérkőzés során néhány percre átbillent a kezdeményezés az ellenfélhez, Walker lövésénél a vezetéshez is közel járt a DVTK, Arany azonban nagyot védett. Ennél nagyobb helyzet már nem is adódott egyik oldalon sem a játékrész végéig, így döntetlennel mentek el a felek az első szünetre.

A második játékrész miskolci szempontból indult jobban. Bár a játék képe az első harmad végéhez hasonlóan kiegyenlített volt, enyhe ferencvárosi mezőnyfölénnyel, a vezetést mégis a Jegesmedvék szerezték meg a 25. percben. Hajnik vitte le a korongot a kapunk mögé, visszatálalt Elgestalnak, aki pedig a kapuval szemben nem hibázott. (1-2)

A találkozó hasonló mederben folyt tovább, mint a második harmad korábbi részében. Nem nehezedett igazán nagy nyomás a hatalmasat küzdő miskolci harmadra, igaz, még így is meg lett volna a lehetőség az egyenlítésre. Tamminen és Somogyi léptek ki kettő az egyben, finn támadónk a lövést választotta, amit Kiss Bence védett. Érkezett a túloldalon a válasz, Galanisz vezethette Aranyra ziccerben a korongot, de ez is kimaradt, a miskolci támadó kapu fölé durrantott. A 35. percben aztán mi jöttünk ki jobban az adok-kapokból, Tóth Adrián lépett ki egyedül egy koronggal, az őt üldöző Hajnik az ütőjét is elhagyta, így nem volt esélye utolérni támadónkat, akinek közeli lövése felperdült Kiss Bencén, majd a kapu elé berobbanó, menteni igyekvő Illésen megpattanva a hálóba csorgott, így egyenlítettünk. (2-2)

A második játékrész utolsó percében még emberhátrányba kerültünk, miután Tamminen szabálytalankodott az ellenfél kapuja mögött. Seto kapuvasig jutott, az eredmény viszont már nem változott a szünetig. A harmad végén még Tóth Gergő szólalkozott össze a kispadok előterében ellenfelével, a bunyó elmaradt, a felek megbeszélték az esetet, miközben a csapatok a kijárat felé korcsolyáztak.

Az első harmadban – bár gólok számában sajnos nem, – korongbirtoklást és lövéseket nézve jelentős fölényben játszottunk, ez a második harmadra eltűnt. Bízhattunk benne, hogy a záró harmadra sikerül visszaszerezni a fölényt, ehhez azonban először Tamminen áthúzódó kiállítását kellett kivédekezni. Ez sikerült, egyenlő létszámban viszont ismét megszerezte a vezetést a Miskolc: a 43. percben Pecsét hozott el egy bulit a harmadunkban, a hátratett korongból pedig Wehrs lőtt nagy gólt a kék vonal közeléből. (2-3)

Somogyi szabálytalansága után újabb emberhátrányt kellett kivédekeznünk, ezt sikerrel megtettük, majd 91-es számú támadónk ahogy visszajött a büntetőpadról, fél perccel később egyenlített: a kapu mögött összeszedett koronggal visszakanyarodott az alapvonal elé, ráhúzta a rövidre, majd saját kipattanóját juttatta a hálóba. (3-3)

Az 52. percben Tóth Adrián kapott nagyot a zsűrifülke előterében a palánknál Kiss Rolandtól, aki ezért kiült a büntetőpadra. Jól álltunk bele az emberelőnybe, de egyenlíteni nem sikerült, Fowlie majd Tóth Adrián lehetőségeinél is védett Kiss Bence. Négy és fél perccel a vége előtt ismét emberelőnybe kerültünk, miután Kiss Bence sodorta el egy ferencvárosi helyzetnél a kapuját, így játék késleltetéséért büntették. Ezt az emberelőnyt pedig már kihasználtuk, Tamminen kapott jó korongot a miskolci harmad közepén, középre húzott vele, majd szépen lőtte a botos felsőbe. (4-3) A hajrában ellenfelünk kapusát lehozva próbált meg az utolsó szalmaszálba kapaszkodni, ám hősiesen kivédekeztük az utolsó perceket, és megnyertük a mérkőzést.

4-3-as sikerével az FTC-Telekom 2022-ben is megszerezte a Magyar Kupa bronzérmét, így jó hangulatban és motiváltan vághat neki az Erste Liga alapszakaszának hajrájának és a rájátszásnak.

Férfi jégkorong, Exim Magyar Kupa Final Four, bronzmérkőzés
FTC-Telekom–DVTK Jegesmedvék 4-3 (1-1, 1-1, 2-1)
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Boros, McFadden, Fowlie, Tóth A., Tóth G. – Kärmeniemi, Seregély, Kóger, Somogyi, Tamminen – Bohunicky, Sarcia, Farkas S., Komáromy, Roczanov – Hegyi, Galántai. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
DVTK Jegesmedvék: Kiss B. (Duschek) – Doetzel, Wehrs, Galanisz, Seto, Walker – Kiss R., Szirányi, Galajda, Hajnik, Mattyasovszky – Hadobás, Hyvarinen, Elgestal, Farkas M., Miskolczi – Illés, Vojtkó, Pecsét, Ritó, Szabad. Vezetőedző: Tokaji Viktor.
Gólok: Roczanov (08:26), Tóth A. (34:04, Tóth G.), Somogyi (46:14, McFadden), Tamminen (56:24, EE, Somogyi, Fowlie), illetve Seto (12:36, Walker, Wehrs), Elgestal (24:12, Hajnik), Wehrs (42:22, Pecsét)
Kapura lövések: (18:6, 10:13, 9:11) 37:30
Védések: (5:17, 12:9, 10:7) 27:33 / 90.00% : 89.19%
Kiállítás percek: (2:0, 2:4) 4:4
Emberelőny kihasználás: (2 / 1) 50.00% / (2 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 2:48 / 4:00
Emberhátrányos védekezés: (0 / 2) 100.00% / (1 / 2) 50.00%

Cikkajánló

„A célunk bennmaradni az A-csoportban”

Szurkolóinak hálás a szlovéniai vb-n feljutást kiharcoló, hétfőn hazatért magyar hokiválogatott - VIDEÓ

Kellettek a Fradi-gólok is: Legyőztük Romániát!

Nagy Gergő és Kulmala Rasmus is betalált a 4-2-re nyerő magyar jégkorong-válogatottban.

Kikapott Románia, megvan a feljutás!

Románia 5-4-es veresége után a magyar csapat már biztosan feljutott az A-csoportba.

Vereség Szlovéniától a vb-n

A magyar férfi jégkorong-válogatott ennek ellenére akár már szombaton továbbjuthat.

Kulmala gólpassz, legyőztük Litvániát!

A magyar férfi jégkorong-válogatott három fradistával a soraiban 2-1-re verte Litvániát.

Remek játékkal négygólos magyar siker a vb-nyitányon

A magyar férfi hokiválogatott három fradistával 5-1-re győzte le Dél-Koreát a Divízió I/A vb nyitónapján.

Itt a vb-keret: négy Fradi-játékos utazik Ljubljanába!

Sean Simpson kijelölte a férfi jégkorong-válogatott szlovéniai Divízió I/A vb-n résztvevő végleges keretét.

Nagy Gergő gólt lőtt, de Dél-Korea győzött

A magyar férfi jégkorong-válogatott 4-2-re kikapott Dél-Koreától az utolsó vb-felkészülési meccsen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most