2021. március 20.
Drámai vereség a hosszabbításban, bravúr kell vasárnap
Férfi hokisaink 2-1-es vezetésről a hosszabbításban 3-2-re kikaptak az Erste Liga-elődöntő harmadik meccsén.

Visszaszerezni a pályaelőnyt – ez volt a tétje magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk számára az Erste Liga négy nyert mérkőzésig tartó elődöntős párharcának harmadik és negyedik, csíkszeredai találkozója előtt, miután kedden és szerdán egy-egy ferencvárosi és vendégsikerrel zárult a két nagy rivális, az elmúlt évek két legeredményesebb csapatának első két összecsapása.

Tudtuk jól, hogy talán a mezőny egyik „legnehezebb” helyszínéről van szó, hiszen a Vákár Lajos Műjégpályára nem nyerni járnak általában a csapatok, de ezúttal a járványhelyzet miatt a hazaiaknak nélkülözniük kellett a rendszerint pokoli hangulatot teremtő közönségüket, és a februári alapszakasz-záró erdélyi túránkról pedig fel voltunk vértezve annak az élményével, hogyan is kell mérkőzést nyerni Csíkszeredában.

A meccskeretünkből továbbra is hiányzott az első mérkőzésen az ellenfél megmozdulása révén sérülést szenvedett Rasmus Kulmala, valamint a második meccsen Részegh Zsolttal szembeni ütközéséért kapott egymeccses eltiltását töltő Keaton Ellerby is.

A Himnusz és a Székely Himnusz taktusait követően nem kezdődött nagy tempóban a mérkőzés, a felek óvatosan álltak egymáshoz. Az első nagyobb lövés a hazaiaké volt, a 3. perc végén Wishart tüzelt a kékről, Arany védett. Talán egy picivel lendületesebben kezdett a Sportklub, de nagy helyzet egyik oldalon sem volt sokáig. Érződött mindkét csapat játékosain, hogy tudják, kulcsmeccs is lehet akár a mai. A 8. percben Becze lépett ki egyedül, közel járt a gólhoz, de nem talált a hálóba, és les miatt vissza is fújták. Nem sokkal később megvolt a mieink első nagyobb lehetősége, egy ígéretes kontrával Tóth Richárd ment el a jobb oldalon, és remekül centerezett Tóth Gergőnek, a visszazáró Tousignant nagyot mentett. A 12. percben Hegyi Ádám pillanatai következtek, előbb veszélyesen lőtt a kékről, majd nem sokkal később már saját kapujánál mentett kritikus pillanatban, miután Tousignant vezette keresztbe Arany előtt a korongot és már csak a lövés hiányzott. Néhány kósza lövés jutott mindkét oldalon a hátralévő percekben, igazi nagy lehetőségek nélkül, továbbra is óvatos volt a játék. A 16. percben jött a meccs addigi legnagyobb helyzete, Becze a kaput megkerülve tálalt az alapvonalról vissza lövésre Bírónak, Arany óriásit védett, a kipattanó után pedig Casaneanu próbálkozását is fogta. Még ugyanebben a percben Sági húzta ki ellenfele lábát, megvolt a meccs első kiállítása, a Sportklub azonban nem tudta érvényesíteni az emberelőnyt, remekül dolgozott a speciális egységünk. Kiegészültünk, öt az ötben pedig még a harmad vége előtt megszereztük a vezetést! Pavuk szerzett rendkívül szemfülesen korongot a hazai kapu mögött, és remekül tálalt vissza a kapu elé Somogyinak, aki a hálóba vágta az első gólunkat! (0-1) Az utolsó másodpercekben még majdnem volt válasza a Csíkszeredának, Blackwater szóló utáni lövését viszont Arany védte, így egygólos vezetéssel mehettünk szünetre!

A második harmad újabb hazai emberelőnnyel indult, miután Hajós ütközte le kőkeményen ellenfelét a palánknál. Ezzel sem sikerült azonban élnie a Sportklubnak, könnyedén kiegészültünk. Továbbra is kevés volt az igazi helyzet, bár a tempó nagyobb volt az első harmadban látottaknál, és inkább a mieink vették át a játék irányítását valamelyest. A 10. percben szép akció végén Tóth Gergő lőtt veszélyesen, Szamankov szépen védett. Két perccel később viszont már a túloldalon alakult ki veszélyes helyzet, sőt, egyenlítettek a hazaiak. Becze ugrott ki egyedül, majd kiszorított helyzetből félig háttal remekül tálalt a berobbanó Taratuhin elé, aki a hálónkba vágta a korongot. (1-1) A gól után a játék képe is kiegyenlítettebb lett, és továbbra sem vállaltak hatalmas kockázatot a felek. Az utolsó előtti percben egy hibából még lehetőséghez jutott a Sportklub, Arany akart egy begyűjtött korongot gyorsan kitenni a társnak, de ellenfélhez került a pakk, egy passz után pedig Casaneanu ajtó-ablak helyzetben nem talált kaput. Sőt, visszazárva a túloldalon szabálytalankodott is, jöhetett a meccsen az első emberelőnyünk. Kétszer is veszélyeztettünk, Somogyi majd Kóger révén, de egyikből sem lett gól, így véget ért a második harmad.

34 másodperc áthúzódó emberelőnnyel kezdtük a harmadik harmadot, ez azonban hamar letelt. Öt az ötben viszont közel jártunk a gólhoz, egy remek akció végén Hodgman passzából Kóger lőtt kapásból, Szamankov nagyot spárgázott. A 46. percben Hajós kapott legalább akkora passzt, mint az első gólnál Somogyi, ő azonban kihagyta a ziccert. Három perccel később Hodgman veszélyeztetett szólóból, megint a hazai kapus nyerte a párharcot. A harmadik játékrészben jóval veszélyesebbek voltunk ellenfelünknél, érett a vezető gólunk, ám hiába kerültünk még emberelőnybe is, miután Láday szabálytalanul ütközte le a saját kékvonalánál a kilépni készülő Hodgmant, létszámfölényben sem sikerült a hálóba találni. Kevesebb mint öt perccel a vége előtt végre góllá érett a nyomás, Tóth Gergely lőtt a kékről, kijött Szamankovról a lövés, a kapu előtt a korongra váró Kóger pedig lecsapott, és a hálóba lőtt! (1-2) Nagyon közel kerültünk a győzelemhez, viszont ahogy arra számítani lehetett, 2:18-cal a vége előtt Jason Morgan, a hazaiak mestere időt kért, és mivel a buli a mi harmadunkban következett, egyből le is vitte kapusát. A Sportklub el tudta vinni a korongot, majd gyors járatás után Combs tüzelt jobbról. A hazai játékosok gólt reklamáltak, elsőre úgy tűnt, a felső vasról jött ki a korong, a játékvezetők is így látták, de a következő játékmegszakításnál, bár a hazai edzőnek már nem volt challenge-lehetősége, a biztonság kedvéért visszanézték az esetet. Igazuk volt, a korong ugyanis belülről, a hálótartó vasról pattant ki, így egyenlített a Sportklub. (2-2) Sőt, az utolsó két percben vérszemet kapva a győzelmet is megpróbálták kicsikarni, a mieink hősiesen védekeztek, így következhetett a hosszabbítás.

Az már a ráadás előtt biztos volt, hogy drámai mérkőzés ez a mai, ráadásul a mieinknek nem az első a szezonban, a MAC HKB Újbuda elleni öt meccsből kettő is hosszabbításban dőlt el, az első ráadásul a maga közel 92 játékpercével megdöntötte a liga örökrekordját is. Ez a ráadás viszont sajnos nem tartott ilyen sokáig, ugyanis Loginov támadó harmadbeli korongszerzése és passza után Andrej Taratuhin már mindössze 29 másodperc elteltével eldöntötte a mérkőzést a Csíkszereda javára. (3-2)

Drámai körülmények között veszítettünk el egy szinte megnyert mérkőzést, innen pedig már bravúr kell, kulcsfontosságú lenne valahogy győzni a vasárnapi negyedik mérkőzésen, amely szintén 17.30-kor kezdődik majd.

Férfi jégkorong, Erste Liga, rájátszás, elődöntő, 3. mérkőzés
Sportklub Csíkszereda – FTC-Telekom 3-2 (0-1, 1-0, 1-1, 1-0 – h.u.)
Sportklub Csíkszereda: Szamankov (Adorján) – Loginov, Papp Sz., Fodor Cs., Taratuhin, Tousignant – Farkas T., Wishart, Blackwater, Combs, Rokaly N. – Láday, Salló, Becze, Bíró T., Casaneanu – Gecse H., Györfy T., Gecse O., Ilyés, Sándor. Vezetőedző: Jason Morgan.
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Boros, Hegyi, Hodgman, Kóger, Nagy G. – Kärmeniemi, Sarcia, Hajós, Németh A., Tóth A. – Tóth Gergely, Versteeg, Pavuk, Sági, Somogyi – Bán, Roczanov, Farkas S., Tóth Gergő, Tóth R. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Gólok: Taratuhin (31:54, Becze), Combs (57:51), Taratuhin (60:29, Becze, Loginov), illetve Somogyi (18:48, Pavuk, Sági), Kóger (55:06, Tóth Gergely, Nagy Gergő)
Kapura lövések: (11:9, 13:9, 6:13, 1:0) 31:31
Védések: (8:11, 9:12, 12:5, 0:0) 29:28 / 93.55% : 90.32%
Kiállítás percek: (0:2, 2:2, 2:0) 4:4
Emberelőny kihasználás: (2 / 0) 0.00% / (2 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 4:00 / 4:00
Emberhátrányos védekezés: (0 / 2) 100.00% / (0 / 2) 100.00%

Cikkajánló

„Csodálatos hat év volt, köszönöm, hogy megélhettem!”

Búcsúinterjú a Ferencvárost hat éven át csapatkapitányként szolgáló Nagy Gergővel.

Nagy Gergő távozik a Ferencvárostól

Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk kapitánya hat év után búcsúzik.

Házi pontkirályunk újabb egy évig a Fradinál

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a tavaly nyáron érkezett Adam Bradyvel.

Marad a Ferencvárosnál a rutinos hátvéd

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a csapatunkat már hat éve segítő finn Lauri Kärmeniemivel.

Szerződést hosszabbított Arany Gergely

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott csapatunk kapusával, aki újabb két évre írt alá a Fradival.

Galajda Zsomboré a szezon Fradi-gólja

A tavaly nyáron érkezett fiatal játékos elődöntős találatát szavazták meg a szurkolóink az év legjobbjának.

Távozik két cseh és egy finn játékos

Jégkorong szakosztályunk egy támadója és két védője nem hosszabbít szerződést a Ferencvárossal.

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin