2021. december 21.
Dunaújvárosi győzelemmel üldözzük a tabella első helyét
Ismét sikerült legyőznünk a Dunaújvárosi Acélbikákat az Erste Ligában, ezúttal saját otthonukban.

A december harmadik hetében esedékes válogatott szünetet követően Dunaújvárosban folytatta magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk az Erste Liga-mérkőzéseket. A szünetre a Ferencváros két győzelemmel, közte a Csíkszereda 6-0-s legyőzésével a háta mögött ment el és arra készült, hogy ezt a lendületet a nemzetközi hét után is magával vigye a Dunaújvárosi Jégcsarnokba is. Az elmúlt időszak eredményei alapján viszont az is várható volt, hogy a Dunaújvárosi Acélbikák ezúttal keményebben beleáll majd a mérkőzésbe, mint a korábbi találkozásokkor.

Sajnos a keretünk továbbra az elmúlt hetekhez hasonlóan továbbra is hiányos, több sérült és beteg is van jelenleg a csapat háza táján, így Fodor Szabolcs mindössze 18 fős keretet nevezett a DAB ellen.

A kezdőbedobást követően a Ferencáros lendületesen kezdett, a DAB együttese nem tudta egyből felvenni a tempót. A játék elején Hajósnak és Kulmalának is voltak veszélyes lövései, azonban kaput nem találtak. A 4 percben Kärmeniemit szórták ki akasztásért, ezzel jött az első hazai emberelőny, vele pedig a lehetőség a vezetés megszerzésére. A szezon eleje óta remeklő emberhátrányos védekezésünk ezúttal is kiválóan teljesített, így meghiúsultak a hazaiak tervei. A kiegészülést követően McFadden lépett el egyedül egy koronggal, ám a hazai kapusnál tovább nem jutott a pakk. A játék elejéhez képest a DAB lendületet vett és egyre gyakrabban veszélyeztették Arany kapuját. Végül egy eladott korongot követően ketten léptek el és Pinczés Olivér elhúzta kapusunk előtt a korongot, majd fonákkal tette be a rövidről a hálóba. (1-0) Nem sokáig örülhetett viszont, a gólja után ugyanis ünneplés közben kihajította ütőjét a palánkon túl a nézők közé, emiatt pedig sportszerűtlen magatartásért végleges fegyelmit ítéltek ellene a játékvezetők. A mieink nem sokáig hagyták előnyben az ellenfelet, a 18. percben egy gyönyörű összjátékot követően a pályafutása 400. Erste Liga-pontját jegyző Somogyi Balázs átadásából Hajós Roland egyenlített. (1-1)

A második játékrészre 1-1-el fordultunk, azonban ezen gyorsan változtatni akartak a mieink. Kulmala és Fowlie is elengedett nagy lövéseket, de sajnos újabb gól nem született. Krajcovic a harmad további részében sem igazán lazsált és a mieink próbálkozásait sorra hárította. A hazaiak sem tétlenkedtek, 2 emberelőnyük is volt a harmadban, mind a kettő alatt voltak komoly helyzeteik, viszont Arany Gergelyt sem kellett félteni, nem hagyta, hogy újra vezetést szerezzenek a hazaiak. Egy buli elhozatalát követően viszont a mieink megszerezték a vezetést, Tóth Adrián tálalt Nagy Gergőnek, aki gondolkodás nélkül lőtt el egyenesen a kapus mellett, ezzel pedig átvette a vezetést a Ferencváros. (1-2)

Az utolsó harmadban érezhető volt, hogy nem akarják olyan könnyen elengedni ezt a meccset a dunaújvárosiak. A mieink sem adtak alább a lendületből viszont, Nagy Gergő egy késleltetett emberelőnynél alighogy megérkezett a jégre hatodik embernek, egyből korongot kapott és a hazai kispad mellől bombázta be azt a kapuba. (1-3) Egy ütközést követően Fowlie majdnem a dunaújvárosiak kispadján kötött ki, ám végül mégis Seregélyt szórták ki 2 percre. Ezzel a lehetőséggel pedig már élni tudott a hazai csapat és Ivan Ribcsik oldalról tette be Arany kapujába a korongot. (2-3) Három perccel a vége előtt eldöntöttük a meccset, Boros és Kóger összjátékát Josh McFadden fejeztbe egy közeli lövéssel. (2-4) Ezután a DAB még felszívta magát és igyekezett szépíteni, de már nem sikerült nekik.

Kissé döcögősen indult a játék, azonban az első kapott gól után sikerült gyorsan észhez térni és ennek megfelelően folytatni a továbbiakban. Rendkívül fontos volt ez a három pont most, hiszen ezzel sikerült a második helyre lépni a tabellán, megelőzve az ősi rivális Újpestet, vesztett pontok tekintetében pedig még a listavezető Csíkszeredánál is jobban állunk. Folytatás csütörtökön a MAC HKB Újbuda ellen a Tüskecsarnokban, ezúttal papíron vendégként.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
Dunaújvárosi Acélbikák – FTC-Telekom 2-4 (1-1, 0-1, 1-2)
Dunaújvárosi Acélbikák: Krajcovic (Kovács) – Pozsár, Bubnov, Szappanos, Kabatayev, Török – Bobcek, Benke, Németh P., Szűcs, Rybchyk – Szécsi, Erdélyi, Horváth, Németh Á., Lőczi – Druja, Marosi, Gebei, Pinczés, Tamás I. – Vezetőedző: Leo Gudas
FTC-Telekom: Arany (Földes) – Kärmeniemi, Boros, Pavuk, Nagy, Kulmala – Seregély, McFadden, Tóth A., Fowlie, Komáromy – Bohunicky, Bán, Kóger, Hajós, Somogyi – Galántai, Farkas, Roczanov – Vezetőedző: Fodor Szabolcs
Gólok: Pinczés (14:11, Tamás I.), Ribcsik (48:03, EE, Szűcs, Szécsi), illetve Hajós (17:13, Somogyi, Kóger), Nagy G. (27:45, Tóth A.), Nagy G. (41:55, EE, Komáromy, Tóth A.), McFadden (57:41, Boros, Kóger).

Cikkajánló

„A célunk bennmaradni az A-csoportban”

Szurkolóinak hálás a szlovéniai vb-n feljutást kiharcoló, hétfőn hazatért magyar hokiválogatott - VIDEÓ

Kellettek a Fradi-gólok is: Legyőztük Romániát!

Nagy Gergő és Kulmala Rasmus is betalált a 4-2-re nyerő magyar jégkorong-válogatottban.

Kikapott Románia, megvan a feljutás!

Románia 5-4-es veresége után a magyar csapat már biztosan feljutott az A-csoportba.

Vereség Szlovéniától a vb-n

A magyar férfi jégkorong-válogatott ennek ellenére akár már szombaton továbbjuthat.

Kulmala gólpassz, legyőztük Litvániát!

A magyar férfi jégkorong-válogatott három fradistával a soraiban 2-1-re verte Litvániát.

Remek játékkal négygólos magyar siker a vb-nyitányon

A magyar férfi hokiválogatott három fradistával 5-1-re győzte le Dél-Koreát a Divízió I/A vb nyitónapján.

Itt a vb-keret: négy Fradi-játékos utazik Ljubljanába!

Sean Simpson kijelölte a férfi jégkorong-válogatott szlovéniai Divízió I/A vb-n résztvevő végleges keretét.

Nagy Gergő gólt lőtt, de Dél-Korea győzött

A magyar férfi jégkorong-válogatott 4-2-re kikapott Dél-Koreától az utolsó vb-felkészülési meccsen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most