2021. november 19.
Edzőváltáson átesett ellenfél érkezik a Tüskecsarnokba
Budapesten először találkozik az idei Erste Liga-szezonban a Ferencváros és a DEAC együttese.

Szépen lassan közeledve a férfi jégkorong Erste Liga alapszakaszának feléhez nagyjából körvonalazódni látszik, hogy négy-öt csapat vív majd egészen szoros harcot a rájátszásban ellenfélválasztási elsőbbséget és pályaelőnyt biztosító első helyért. A 2018 óta a mezőnyből minden évben kiemelkedő Ferencváros és Csíkszereda mellől idén visszaesett a koronavírus-járvány által is megtépázott Brassó, amelyik több magyarországi meccsét is kénytelen volt kihagyni és így 5-0-s vereséggel elkönyvelni, felnőtt viszont a liga nagy párosa mellé a Gyergyó és az Újpest, de pontszámok tekintetében még versenyben van a MAC HKB Újbuda is. A pénteki játéknap előtt, amelyen ötmeccses teljes fordulót rendeznek, a listavezető lila-fehéreket és a negyedik Ferencvárost mindössze két pont választja el egymástól.

A presztízs és az erődemonstráció, valamint a lendület megőrzése mellett ezért is nagyon fontos az olyan mérkőzések megnyerése, ahol az éllovasok a tabella alsó feléhez tartozó csapatokkal találkoznak, pláne hazai jégen. Papíron ilyen meccs vár pénteken az FTC-Telekomra, ám a DEAC együttesével több szempontból is érdemes nagyon óvatosnak lenni.

Szeptember közepén a klubszezon nyitányaként már összecsapott a Tüskecsarnokban a kupagyőztes debreceni együttes és a magyar bajnoki címvédő Ferencváros, akkor imponáló magabiztossággal győztük le 6-2-re a fekete-fehéreket. Igaz, az elmúlt három szezonban jól látható volt, hogy a DEAC játékát és eredményességét mennyire meghatározza a kiemelkedő kapusteljesítmény, és azon a találkozón sérülés miatt Hetényi Zoltán nem állt rendelkezésre. Az Erste Ligában sem javult aztán a Debrecen teljesítménye, így a csapat 2018-as ligában való debütálása óta hiába jutott David Musial vezetésével kétszer elődöntőig, egyszer negyeddöntőig a csapat, és hiába nyert idén tavasszal Magyar Kupát, öt győzelem és 11 vereség után november elején a cseh mester és a klub közös megegyezéssel szerződést bontottak egymással. Egy nappal később ki is nevezték Musial utódát a 43 éves, másfél évtizede Debrecenben dolgozó György József személyében, akivel már meg is van az első győzelem, kedden a jó formában lévő Dunaújváros ellen győzött otthon 5-2-re a DEAC. Nem csak az edzőváltás dobta fel a debreceniek játékát, Hetényi Zoltán is visszatért a kapuba, így egészen biztosan nem lesz könnyű dolga a Ferencvárosnak a cívisvárosiakkal szemben, akik minél hamarabb meg akarják kezdeni a pontok gyűjtögetését, hogy odaérhessenek a biztos rájátszást jelentő 6. helyre a tabellán.

Az FTC-Telekom – DEAC mérkőzés 18.30-kor kezdődik a Tüskecsarnokban. A mérkőzésre online elővételben ITT, valamint a helyszínen is kaphatóak belépők. Novemberben a Ferencváros hazai mérkőzéseire diákkedvezményt hirdettek, érvényes diákigazolványokkal egy jeggyel két ember nézheti meg a mérkőzést.

A találkozót az Erste Liga TV élőben közvetíti.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – DEAC
2021. november 19., péntek 18.30, Tüskecsarnok
JEGYEK: ITT
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: Erste Liga TV

Cikkajánló

Hazai pályán szerezhetjük meg a vezetést

Pénteken 2-2-es összesítésről folytatódik az Erste Liga-elődöntő a Tüskecsarnokban.

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin