2023. január 21.
Egy nap pihenő sincs, újabb fontos meccs jön
A Csíkszereda legyőzése után egy nappal a DEAC-ot fogadják a közvetlen rájátszás-helyekért harcoló hokisaink.

Amint arról korábban beszámoltunk, magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk a szezon hajrára szempontjából rendkívül fontos győzelmet aratott szombat délután a rivális SC Csíkszereda ellen a Tüskecsarnokban. A Fradi, a csíkiak és a DEAC ugyanis néhány mérkőzéssel az Erste Liga alapszakaszának vége előtt óriási harcban vannak egymással az 5-7. helyeken, és mint ismert, csak az első hat hely ér közvetlen rájátszást az alapszakasz követően, a 7. helyezettnek három győzelemig tartó kvalifikációs párharcot kell vívnia a 8-10. együttesek valamelyikével.

A szombati győzelemnek köszönhetően a Fradi lépéselőnybe került a Sportklubbal szemben, hiszen úgy zárkóztunk fel egyetlen pontra a címvédő mögé a hatodik helyre, hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszottunk le, nekik már csak három, míg a mieinknek öt találkozója van hátra. A sors úgy hozta, hogy az egyik közvetlen rivális után rögtön összecsapunk a másikkal is, hiszen nem egészen egy nappal a csíkiak elleni remek győzelem után vasárnap délután az a DEAC érkezik a Tüskecsarnokba, amelyik a mieinkkel azonos pontszámmal, igaz, két lejátszott meccsel többel áll a tabella hetedik helyén. Nem nehéz kiszámolni tehát, mekkora lépést jelentene a legyőzésük az első hat felé vezető úton.

A debreceniekkel az elmúlt években többször is éles, szoros mérkőzést játszottunk, a kapujukban Hetényi Zoltán nem egyszer szinte áthatolhatatlan falat húzott már fel, így kulcsfontosságú lesz a támadásbefejezések hatékonysága. A másik terület, amiben javulnia kellett a szezon első feléhez képest a Fradinak, a kapusok formája. A Csíkszereda ellen Nagy Kristóf remekül, 96%-os védési mutatóval tette a dolgát, a gyors debreceni kontrák ellen is szükség lesz a kiemelkedő kapusteljesítményre.

Nem lehetetlen vállalkozás legyőzni a DEAC-ot, hiszen ez már az idei szezonban kétszer is sikerült, ráadásul mindkétszer idegenben. A Szuperkupa szeptemberi döntőjében viszont legyőzték a Fradit a debreceniek a Tüskében, ahogy novemberben is a fekete-fehérek távoztak Budapestről egy 4-0-s győzelemmel, éppen itt az ideje visszavágni ezekért a meccsekért…

Jegyeket online elővételben az Eventim hálózatában lehet vásárolni ITT, illetve meccsnapon, amennyiben marad belépő. A hazai szurkolóknak helyszíni jegyértékesítés is lesz a Tüskecsarnok 1-es, hazai bejáratánál. Felhívjuk a vendégszurkolók figyelmét, hogy vendégbelépőket nem értékesítünk a helyszínen, azok kizárólag online elővételben vásárolhatóak meg!

Online jegyvásárlás a mérkőzés napján is lehetséges az első harmadszünetig. Az online belépőket nem szükséges kinyomtatni, elegendő mobileszközről bemutatni a vonalkódot belépéskor. A hazai és vendégjegyekre vonatkozó minden fontos információ IDE KATTINTVA érhető el.

A DEAC elleni mérkőzésre diákkedvezményt hirdetett az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály, vagyis az idei tanévre, vagy aktuális egyetemi félévre érvényes diákigazolványok felmutatásával egy diák belépővel két fő tekintheti meg a mérkőzést! További részletek ITT olvashatóak.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
FTC-Telekom – DEAC
2023. január 22., vasárnap 15:30, Tüskecsarnok
Jegyek: ITT
Élő közvetítés: ersteligatv.hu

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin