2023. október 31.
Egygólos győzelem a Magyar Kupa-párharc első mérkőzésén
Magyar bajnok hokisaink 3-2-re legyőzték a FEHA19 csapatát a Magyar Kupa harmadik fordulójának első meccsén.

Egy nappal a hazaérkezés után újabb kihívás várt magyar bajnok hokisainkra, ugyanis október 31-én megkezdték a szereplést a Magyar Kupában a FEHA19 csapata ellen. Ismét volt egy kis változás a keretben, hiszen a Gyergyói HK elleni mérkőzésen kisebb sérülést szenvedő Roth egy meccs kihagyása után visszatért a jégre, de maradtak a Corona Brassó ellen összeállított sorok, a kapuban pedig ezúttal is Arany Gergely kezdett.

Lendületesen kezdődött a mérkőzés, Němec, La Porte és Crespi is közeljárt a mérkőzés első góljának megszerzéséhez, de jól zárt a fehérváriak védelme. Egy Aranyról kipattanó korongra viszont jól csapott le Farkas László és meg tudta szerezni a vezetést a FEHA19 csapatának (0-1). Újabb hatalmas lehetősége volt a vendégeknek, mikor Němec ült ki két percre, de sikerült kivédekeznünk a hátrányt. A szünethez közeledve, pedig Crespi vette észre az üresen maradt Turbucz Martint, aki egyedül tudott kapura törni a kapott koronggal és kiegyenlített (1-1).

Gyors góllal nyitott a Fradi a második harmadban, Crespi kékvonalas lövésébe ért még bele a kapu előtt Nagy Gergő, ami így átcsorgott Márkus alatt (2-1). Anatoli Bogdanov pedig rendhagyó módon a második harmadban időt kért, ami után láthatóan keményebben állt bele a játékba a FEHA19 csapata. Ismét hátrányban találtuk magunkat, mikor Roth kapott kisbüntetést. Egy percig nyomást tudtak gyakorolni a vendégek a harmadunkra, amikor is Crespi tudott indulni a koronggal és bepasszolta a kapu elé remekül érkező Aku Kestilänak, aki emberhátrányban megszerezte a csapat harmadik gólját (3-1). Újabb ferencvárosi kiállítás következett, amit ezúttal ki tudott használni a FEHA19 és némi korongjáratás után Dobos Mihály tudott szépíteni (3-2). Közel egy perccel a vége előtt La Porte és Racsinszkij akadtak össze, amit a játékvezetők 5+20 perc végleges büntetéssel sújtottak, ezen felül Racsinszkij még plusz két percet is kapott testre ütésért, így egyperces emberelőnyben kezdhettük a harmadik harmadot, ami végül kihasználatlanul maradt.

Az utolsó játékrész mintha inkább a kiállításokról szólt volna, előbb Bán ült ki, amit nem tudott kihasználni a FEHA, majd Csollák találta magát a büntetőpadon, akihez egy perccel később csatlakozott Zezelj és az FTC-Telekom részéről Tóth Adrián. Mindkét oldalról voltak komoly próbálkozások, de egyik oldal sem jutott túl az ellenfél kapusán. Fodor Szabolcs a találkozó végéhez közeledve időt kért átbeszélni a taktikát, Bogdanov pedig a kapus lehozatal mellett döntött az 58. percben, azonban egyik félnek sem sikerült újabb gólt lőnie, így a Magyar Kupa-párharc első mérkőzése 3-2-es ferencvárosi győzelemmel zárult.

Férfi Jégkorong, Magyar Kupa, 3. forduló

FTC-Telekom – FEHA19 3-2 (1-1, 2-1, 0-0)

FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Seregély, Kärmeniemi, Nagy G., Brady, Galajda – Boros, Crespi, Němec, Kestilä, La Porte – Bán, Roth, Kulmala, Németh A., Turbucz – Haranghy, Tóth A., Banga, Farkas S., Tóth G., Vezetőedző: Fodor Szabolcs

FEHA19: Márkus (Melnichuk) – Racsinszkij, Csollák, Dobos, Ambrus, Blasko – Falus, Hazeldine, Nádor, Zezelj, Farkas L. – Bogesics, Salamon, Fekete, Németh Z., Keceli-Mészáros – Bajkó, Farkas I., Alapi, Balasits, Dézsi, Vezetőedző: Anatoli Bogdanov

Gólok: Turbucz (15:07, Crespi) Nagy G. (20:29, Crespi, Galajda), Kestilä (27:32 EH, Crespi) illetve Farkas L. (06:27, Nádor, Hazeldine), Dobos (37:58 EE, Falus, Hazeldine)

Cikkajánló

Két hazai meccs, egy akció – duplázzuk a hokit!

Két ICEHL-mérkőzés a Tüskecsarnokban: váltsd meg jegyedet a pénteki és a vasárnapi meccsre kedvezményesen!

Megvan „B” csapatunk ellenfele az MK második körében

Második számú jégkorongcsapatunk a MAC Budapest AHC-val találkozik a Magyar Kupa következő fordulójában.

Új igazolásaink a minigolfban is bizonyítottak!

ICEHL-es jégkorongcsapatunk új igazolásai, Ortenszky Tamás és Farkas Olivér is kisebb ütőre váltott - VIDEÓ!

Rosszul sikerült utolsó harmad, vereség Ljubljanában

Férfi jégkorongcsapatunk az Olimpija Ljubljana otthonában szenvedett 5-1-es vereséget.

Jön az első forduló visszavágója!

Férfi jégkorongcsapatunk vasárnap 16 órakor Ljubljanában lép jégre.

Tóth Gergely kapáslövése döntött a Bécs ellen

Szoros mérkőzésen 3-2-re győztük le a Vienna Capitals együttesét a Tüskecsarnokban.

David Silye: „Nagyon jól sikerült a beilleszkedés”

Férfi jégkorongcsapatunk egyik legeredményesebb játékosát kérdeztük tapasztalatairól és európai élményeiről.

ICEHL: következik a fővárosok derbije

Férfi jégkorongcsapatunk a Vienna Capitals együttesét fogadja a Tüskecsarnokban pénteken.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin