
Magyar bajnok, Erste Liga-győztes, Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk nem lehetett teljesen elégedett a mögöttük hagyott idényben. Persze nem az elért sikerek miatt, hanem annak okán, hogy a koronavírus okozta járványhelyzet gyakorlatilag ideje korán véget vetett a bajnoki küzdelemnek.
A vírushelyzet miatt a játékosok a megszokottnál jóval korábban mehettek pihenőjükre. Mindenkinek volt ideje helyre tenni a dolgokat, szusszanni egyet az újabb óriási hajtás előtt. Volt néhány távozója a csapatnak, de bátran kijelenthető, hogy jól sikerült ezen játékosok pótlása.
A hosszú szünet véget ért, Fodor Szabolcs tanítványai pedig a megbeszéltektől eltérően egy héttel korábban mentek jégre. A bajnokcsapat magyar tagjai Érden találkoztak egy baráti összecsapásra, hogy minél előbb felvegyék a ritmust.
A légióskontingenssel kiegészülve augusztus 3-án, hétfőn már a teljes keret ott volt a Tüskecsarnokban, ahol Fodor Szabolcs és Yul Hennelly le is vezényelte az együttes első hivatalos tréningjét. Az edzést követően a vezetőedzőnk osztotta meg nézeteit az újrakezdéssel kapcsolatban.
- Harmadikán elkezdtük a munkát egy keményebb edzéssel, de másnap valamelyest lazábbra vettük, hogy a srácok hozzászokjanak a jéghez. Március elején félbeszakadt a szezon, így jóval hosszabb szünet volt, mint amit eddig megszoktak - mondta Fodor Szabolcs vezetőedző. - Ahogy mondtam, a kemény alapozást megkezdtük, ez jövő héten is folytatódni fog. Fokozatosan vesszük vissza a tempót, aztán jön a finomhangolás. Augusztus 21-én játszuk az első mérkőzésünket, méghozzá új hazai pályánkon, a Tüskecsarnokban a Dunaújváros ellen. Az ezt követő héten lesz még egy összecsapásunk, akkor Nyitrára utazunk egy újabb felkészülési meccsre.
Az első jeges edzés fotóit IDE KATTINTVA tekinthetik meg.
Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.
Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.
Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!
Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.
Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.