2026. június 4.
Eltemették legendás jégkorongozónkat, Dr. Bikár Pétert
Klubunk és a magyar válogatott egykori kiválósága a sportági Hírességek Csarnokába is bekerült.

Hozzátartozói, barátai és egykori sporttársai kísérték utolsó útjára a május 1-jén 81 éves korában elhunyt korábbi legendás jégkorongozót és sportvezetőt, Dr. Bikár Pétert. A csobánkai szerb ortodox temetőben megtartott gyászszertartáson a Ferencvárost Raffa György és Tobak Csaba képviselte, akik elhelyezték klubunk koszorúját.

A nemzeti csapattal az 1964-es innsbrucki téli olimpián is jégre lépő játékos 1970 és 1975 között erősítette a Ferencvárost, és ez idő alatt nem kevesebb mint négy bajnoki címhez segítette hozzá klubunkat. Emellett kétszeres Magyar Kupa-győztesnek mondhatta magát zöld-fehérben, és tagja volt az 1973-74-es idény legendás BEK-menetelésének is, melynek során a mieink az olasz HC Bozent és a nyugatnémet Füssent is kiejtették a sorozatból.

Aktív pályafutásának befejezése után sem szakadt el a sportágtól, a magyar válogatottnál előbb az orvosi stáb tagjaként, majd edzőként tevékenykedett. Részese volt annak a sikernek, amelyet nemzeti csapatunk 1983-as, világbajnoki B-csoportba jutása jelentett. A Magyar Jégkorong Szövetség 2014-ben – édesapja, a szintén egykori válogatott dr. Bikár Deján mellé – beválasztotta a Magyar Jégkorong Hírességek Csarnokába.

Emlékét örökre megőrizzük.

Cikkajánló

Tóth Gergely is marad, tovább erősödik a Fradi

A magyar válogatott hátvéd marad az FTC-Telekom jégkorongcsapatánál az új ICEHL-szezonban is.

Újabb válogatott játékossal hosszabbítottunk

Molnár Dávid a következő szezonban is férfi jégkorongcsapatunk játékosa lesz.

Eltemették Terjék Istvánt

Klubunk egykori jégkorongozóját a budapesti Új köztemetőben kísérték utolsó útjára.

U19-es utánpótláscsapatunkból igazoltunk csatárt

Bencze Sebestyén a Fradiban töltött utánpótlásévek után most a felnőtt jégkorongcsapatnál kap lehetőséget.

Elindult a bérletértékesítés!

Mától elérhetők a szezonbérletek az FTC-Telekom jégkorongcsapatának 2026/27-es ICEHL-szezonjára.

Finnországból igazoltunk magyar válogatott hátvédet

Farkas Olivér négyévnyi finn légióskodás után lesz ICEHL-ben induló jégkorongcsapatunk játékosa

Harmadik szezonját kezdi meg a Fradiban csatárunk

Mattyasovszky Gergely a következő szezonban is felnőtt jégkorongcsapatunk játékosa lesz

Újabb Fradi-szezonokra készülhet csatárunk

Galajda Zsombor továbbra is jégkorongcsapatunkat erősíti.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin