2019. október 11.
Erdélyi túra, első felvonás: Csíkszereda
Férfi hokisaink az idei első erdélyi túrán előbb a Csíkszereda, majd a Gyergyó vendégeként lépnek jégre.

Múlt vasárnap oktatófilmbe illő teljesítményt nyújtott férfi jégkorongcsapatunk, amikor hazai közönség előtt fogadtuk a Hokiklubot. A két csapat korábban már összefutott a Tüskecsarnokban, akkor a Fradi kilencet lőtt, ami ezúttal sem volt másképp. Ez volt sorozatban a harmadik összecsapás, amikor győztesen hagytuk el a jeget, és megerősítettük vezető helyünket az Erste Liga tabelláján.

Szerda este buszra szállt csapatunk, és a szokásos módon igencsak embertpróbáló, tizenkét órás út után érkezett meg Székelyföldre, Csíkszeredába. Előbb pénteken a tavalyi döntős ellenfelünkkel, a Csíkszeredával nézünk farkasszemet, majd másnap a Gyergyó fogad minket. De most maradjunk az előbbinél.

A két csapat az örökké emlékezetes áprilisi Erste Liga-finálé óta egyszer már találkozott az új idény alapszakaszában, Pesterzsébeten. Akkor nagyon jó sorozatban voltunk, hiszen a rajttól kezdve minden összecsapásunkat rendre megnyertük, így zsinórban hat győzelemmel a zsebben fordultunk rá a Csík elleni rangadóra. Ott is minden jól indult, hiszen a vezetést is megszereztük, sőt kétgólos fórunk is volt, de a csíkiak megleptek minket, a hajrában hosszabbításra mentették a találkozót, ahol végül a győzelmet is megszerezték.

Az erdélyiek ezt követően a Tüskecsarnokba látogattak, ahol az utolsó harmadik hatalmas meglepetésre egygólos hátrányban játszottak, de a végjátékban bedarálták az elfáradt Hokiklubot. Mielőtt hazamentek volna, tettek egy kitérőt Debrecenbe, ahonnan 6-3-as sikerrel távoztak. A folytatásban az ekkor még veretlen Sportklub a hibátlanul álló DAB-ot fogadta a Vákár Lajos Műjégpályán, ahol egy igencsak kiélezett csatát vívtak, de végül a házigazda 5-3-mal behúzta ezt a mérkőzést is. Ezután viszont ők is elvesztették a veretlenségüket, ugyanis a Debrecen az egymás elleni csíkszeredai mérkőzésük utolsó játékrészét alaposan megnyomva, 47 másodperc alatt lőtt kettőt, majd berámolva még egyet, háromgólos győzelemmel távoztak. Legutóbbi Erste Liga-mérkőzésén a csíkiak erdélyi rangadót játszottak a Brassó vendégeként, ahol meglepően sima, 4-0-s győzelmet arattak.

A Fradi a Sportklub elleni mérkőzés után a DAB ellen kapott lehetőséget a javításra, és hiába lőttünk ötvenszer kapura azon a találkozón, a vendégek elképesztően pontos helyzetkihasználásuknak és hősies védekezésüknek köszönhetően három ponttal távoztak Pesterzsébetről. Ezután az alapszakasz első etapjának a végén a DEAC vendégeként léptünk jégre, ahol a mérkőzés utolsó percében sikerült kapus nélkül egyenlíteni, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezni. Ezt követően Káposztásmegyerre látogattunk, ahol a Vasast sikerült 6-1-re legyőznünk, majd az eddigi utolsó összecsapásunkon a Hokiklubot ütöttük ki 9-1-re.

A bajnokság jelenlegi első és második helyezettje, a két tavalyi döntős méri össze erejét péntek este Csíkszeredában a Vákár Lajos Műjégpályán, ahol mindkét csapat célja a három pont megszerzése. A Fradi szeretné megőrizni vezető pozícióját a tabellán, és ellépni a riválistól, de a csíkiak célja is tabella első helye. Reméljük, hogy zöld-fehér alakulatunk visszavág a hazai, hosszabbításban elszenvedett vereségért, és ott marad az első helyen.

Jön tehát az új idény második Csíkszereda – FTC-Telekom csúcsrangadója, magyarországi idő szerint 17.30-tól a Vákár Lajos Műjégpályán.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz, 12. forduló
Sportklub Csíkszereda – FTC-Telekom
2019. október 11. péntek, 17.30 (magyarországi idő szerint), Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin