2025. június 17.
Érden készül a magyar válogatott közvetlen utánpótlása
Két ferencvárosi jégkorongozót is behívtak a nyári edzőtáborba Majoross Gergelyék.

Az elit világbajnokságra készülő férfi felnőtt jégkorong-válogatott körül a nyáron sem áll meg az élet, hétfőn délután elkezdődött a nyári felkészülés Érden, ahova ezúttal az U25-ös korosztályt hívták be, akiket mint a felnőtt válogatott közvetlen utánpótlásaként tartanak számon. A szerdáig tartó edzőtábornak a célja, hogy a szakmai stáb a juniorokkal is jobban megismerkedhessen, illetve, hogy az előre nem látott eseményekre való gyors reagáláshoz legyen egy bővebb keret, amihez nyúlni tud majd a stáb.

Az elmúlt szezonban több játékosunk is behívót kapott válogatott összetartásokra, edzőtáborokra, ez pedig ezúttal sincsen másképpen. A hétfőtől szerdáig tartó érdi táborban ugyanis ott van Galajda Zsombor és Mattyasovszky Gergely is, akik az elméleti és gyakorlati foglalkozások után visszajelzést is kapnak majd a teljesítményükről, ami által még többet fejlődhetnek.

Az aktuális keret

Kapusok: Hegedüs Levente, Király Olivér, Vay Ádám

Hátvédek: Csollák Márkó, Franyó Krisztián, Horváth Donát, Nagy Dominik, Osztoics Márk, Szivák Gergő, Szongoth Döme

Csatárok: Ambrus Csongor, Dobos Mihály Bendegúz, Farkas László, Fehér Kolos, Galajda Zsombor, Horváth Bence, Lobenwein Bálint, Makai Miklós, Mattyasovszky Gergely, Mihalik András, Mihalik Gergő, Nemes Márton, Simon Levente, Szabó Rácz Maxim, Tóth Tamás

Cikkajánló

11 Fradi-játékos a vb-re készülő magyar válogatottban

Két kapusunk és kilenc mezőnyjátékosunk került be a magyar férfi jégkorongválogatott bő keretébe.

Távozik a kapitány, Brady Shaw

Férfi jégkorongcsapatunk első ICEHL-es szezonjában kanadai csatárunk viselte a „C”-t.

Szuper-edzés a Tüskecsarnokban!

Visszatért a Fradiba Szuper Levente, aki válogatott jégkorongozóinknak tartott extra edzést - VIDEÓ!

Drámai vereséggel ért véget a szezon

Férfi jégkorongcsapatunknak nem sikerült a mini-playoffba jutás az ICEHL-ben.

Három pontra van szükségünk

Az ICEHL-ben egy rendes játékidős győzelemmel jégkorongcsapatunk bebiztosíthatná helyét a mini-playoffban.

Fájó vereség az alapszakasz utolsó hazai meccsén

Nem bírtunk a Linzzel az ICEHL alapszakaszának utolsó előtti körében.

Végjáték a Tüskecsarnokban

Jön az alapszakasz utolsó két mérkőzése az ICEHL-ben, ahol csapatunknak újra saját kezében a sorsa.

Hibátlan hoki hétvége

Újabb lépéssel közelebb kerültünk az ICEHL rájátszás-kvalifikációjához.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin