2025. október 16.
Érkezik a Black Wings Linz
Péntek este fogadják férfi jégkorongozóink a sereghajtót a Tüskecsarnokban.

Felnőtt férfi jégkorongcsapatunk újabb komoly megmérettetésre készül hazai pályán, pénteken 18:30-tól lépünk jégre a Black Wings Linz együttese ellen. Mi egy fantasztikus, ötpontos hétvége után várhatjuk a soron következő összecsapást, azonban a Linz csapata jócskán beragadt az évad elején, jelenleg az utolsó helyről futnak neki a holnapi találkozónak, de mit is jelent ez pontosan?


Az öt megszerzett pont, és a tabella utolsó helye ne tévesszen meg senkit. Az évad első összecsapását megnyerték a Vorarlberg ellen 5-2 arányban, ezt követően jött két vereség, ami pusztán csak egy gólon ment el a Hydro Fehérvár AV19 (1-0), és a Vienna Capitals ellen (7-6). Ezt követően beleszaladtak egy 8-3-as pofonba hazai pályán a Villach ellen, és megint jött két egygólos zakó a Bolzano (3-2), és a rekordbajnok Klagenfurt ellen (3-2). Pontosan egy hete volt Philipp Lukas vezetőedző csapatának arra, hogy kijavítsa a hibákat, regenerálódjon, és felkészüljön a következő hétvégére. Miután a Linznek sikerült elejtenie a nagyvadat, a Salzburg csapatát és ezzel megszakítania a vereségsorozatát, a legutóbbi mérkőzésen, a Laibach ellen ismét egy kisebb visszalépést tett: az oberösterreichi együttes végül 4:8 arányban alulmaradt. Mindez azt jelenti, hogy holnapi ellenfelünk javarészt kifejezetten szoros meccseket tud játszani majdhogynem mindenkivel, általában az utolsó húsz percben mentek el ezek a találkozók. A holnapi mérkőzés előtt több hír is érkezett: Rasmus Tirronen kapus és Gerd Kragl hátvéd is visszatér a sérüléséből, és újra ott lesz a keretben. Michael Kernberger viszont nem tart a csapattal Magyarországra. A „stahlstadtiak” ezen a hétvégén két idegenbeli túrával összesen mintegy 1200 kilométert tesznek meg, és közel 24 órát fognak zötykölődni a buszon, a pesti mérkőzés után legközelebb a Val Pusteria ellen kell megmutatniuk mit tudnak. Philipp Lukas, a vendégek vezetőedzője így nyilatkozott:


„Az Olimpija elleni meccs már a múlté. Természetesen csalódást keltő vereség volt, de akár nyerünk, akár veszítünk, mindig igyekszünk előre tekinteni. Nem az a teljesítmény volt, amit a Salzburg elleni jó meccs után vártunk magunktól. De egy nagyon jó hetet zártunk, sok kezdeményezéssel és elkötelezettséggel a csapatban. A feladat most sem lesz könnyebb, mindent újra ki kell érdemelnünk. Budapest eddig pozitív meglepetést okozott az eredményeivel – bátran, felszabadultan játszanak, nincs rajtuk nyomás, és talán most jobban teljesítenek, mint amire ők maguk is számítottak.”

Ahogy felvezető cikkünkben kezdtük, mi viszont egy remek hétvégén vagyunk túl. Egy héttel ezelőtt egy elképesztően brusztolós meccs után Sofron, Laskawy és a hosszabbításban Shaw találatával két ponttal távoztunk a Graz99ers otthonából, míg vasárnap matiné időpontban vertük a Vorarlberg Pionners együttesét 1654 szurkolónk előtt. Nem volt időnk azonban sokáig örülni a pontoknak, a héten újra kőkemény munkába állt bele jégkorongcsapatunk, erről Timo Saarikoski és Galajda Zsombor beszélt.


„Az utóbbi két meccsen öt pontot szereztünk, de ez most nem segít rajtunk. Persze, az önbizalom jobb, de a legfontosabb, hogy készen álljunk – védekezésben és támadásban is, minden egyes cserében, ezt a két dolgot egyszerre kell végeznünk. Szerintem hogyha a statisztikákon, más egyéb tényezőkön túl sokat agyalunk, akkor annak túlgondolás lesz a vége, és ez különösen a játékosokat zavarhatja meg. Ezért a lényeg, hogy mindenki a saját feladatára koncentráljon. Készüljön ugyanúgy a meccsre, mint az előző két találkozón” – nyilatkozott vezetőedzőnk.


„Mi ezen a héten is nagyon keményen készültünk, kielemeztük őket, úgyhogy tudjuk, mikre kell figyelni, mi az a játék, amivel sikeresek tudunk lenni.  Nem szeretnénk elbízni magunkat, ezért is mondtam, hogy nagyon keményen dolgoztunk. Mindenkinek ez egy hatalmas élmény, hogy ebben a ligában játszhatunk – fogalmazott fiatal csatárunk.

Az öltöző
Változatlanul mellőznünk kell Alexander Ytterelt alsótest sérülés, Seregély Mátét agyrázkódás végett, továbbá Topi Rönni sem teljesen egészséges, jelenleg Hadobás Zétény áll a legközelebb a visszatéréshez, neki a bokája sérült.


Továbbá, ahogy arról szintén korábban beszámoltunk, Valtteri Koskela csatlakozik csapatunkhoz. A fiatal finn a Jukurit csapatából érkezik kölcsönszerződéssel a nemzetközi szünet végéig, erről Fodor Szabolcsot, General Managerünket kérdeztük:


„Valtteri személyében egy olyan játékos érkezik hozzánk, aki tökéletesen illik a csapat filozófiájába. Fiatal, motivált, nagy munkabírású, és tele van bizonyítási vággyal. Bár a LIIGÁBAN eddig még nem tudta kiharcolni a stabil helyét, most megkapja tőlünk a lehetőséget, hogy megmutassa, mire képes. Jelenleg azon dolgozunk, hogy a szükséges papírok péntekig elkészüljenek. Ha minden rendben lesz, a szurkolók már holnap Fradi-mezben láthatják őt a jégen. A BJA jelenleg a Kontinentális Kupában szerepel, ezért az együttműködés ellenére ezúttal ők sem tudtak több játékost biztosítani számunkra. Jó hír viszont, hogy Jurkovics Bence velünk tart a hétvégén.”

Szurkolói információk


A pénteki mérkőzés 18:30-kor kezdődik, a kapukat 17:30-tól nyitjuk.
Ettől az időponttól kezdve a helyszínen is lehet jegyet vásárolni.
Jegyvásárlás: EZEN A LINKEN


A hazai oldalon több pénztár működik:
az 1-es pénztárnál jegy- és bérletvásárlás, a 2-es és 3-asnál beléptetés zajlik.
A vendégoldalon egyetlen pénztár üzemel, ahol forintalapú készpénzes vagy bankkártyás fizetés lehetséges. Az autóval érkező szurkolók számára a Tüskecsarnok környékén több parkolási lehetőség áll rendelkezésre. Parkolni a Hevesy György utcában, a Magyar Tudósok körútján és a Bogdánfy úton lehet, ezek a területek 18 óráig díjkötelesek.

A FIGHT FOR CANCER, és a PINK OKTÓBER kampány nevében, az NHL mintájára a kihelyezett táblákra szurkolóink felírhatják, ők kikért harcolnak a rák elleni küzdelemben, továbbá játékosaink a mérkőzés előtt rózsaszín sálban korcsolyáznak ki a jégre.

Cikkajánló

Hibátlan hoki hétvége

Újabb lépéssel közelebb kerültünk az ICEHL rájátszás-kvalifikációjához.

Utoljára a Cápák ellen

ICEHL-es csapatunk ma közelebb kerülhet a rájátszás-kvalifikációhoz.

Fontos győzelem a Pioneers Vorarlberg ellen

Egy lépéssel közelebb a rájátszáshoz az ICEHL-ben

Utolsó idegenbeli túránk következik az alapszakaszban

Férfi jégkorongcsapatunk két kiemelten fontos meccset játszik az ICEHL-ben.

Vereség a Graz ellen

Férfi jégkorongcsapatunk 8-3-ra kikapott osztrák riválisától az ICEHL-ben.

Utoljára a Graz99ers ellen

Zárjuk kétmeccses hétvégénket.

A Villach nyerte az alsóházi rangadót

Férfi jégkorongcsapatunk kétgólos vereséget szenvedett az ICEHL-ben.

Kétmeccses hétvége következik

A Villach elleni sorsdöntő meccsel kezdi a hétvégi hazai duplázást az ICEHL-ben hokicsapatunk.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin