2021. december 10.
Értékes három ponttal távoztunk Debrecenből
Magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapatunk remek, 6-3-as győzelmet aratott a DEAC otthonában.

A Ferencváros férfi jégkorongcsapata a Csíkszereda elleni, hétfői csúcsrangadón aratott 6-0-s győzelemből merített lendülettel érkezett a Debreceni Jégcsarnokba. Az elmúlt időszak mérkőzéseit elnézve borítékolható volt, hogy a DEAC nem fogja könnyen adni a pontokat. Ennek ellenére fontos lett volna győzelemmel hazatérnie a mieinknek, a tabella élén ugyanis óriási a harc, így a válogatott szünet előtt rengeteget jelenthetett egy rendes játékidős három pont bezsebelése.

Ami a keretünket illeti, Nagy Kristóf, Sarcia Antonino és Juhani Tamminen is sérülés miatt hiányzott, de Komáromy Botond sem utazott el a csapattal pénteken.

A kezdő korongbedobást követően a mieink lendületesen kezdtek, amit a játék előrehaladtával átvett a DEAC is. Hiába tartottuk nagyobb nyomás alatt ellenfelünket, veszélyes helyzetet nem sikerült kialakítani. Az első komolyabb lehetőség Bohunicky előtt adódott, aki középről engedett el egy lövést, de Hetényi volt a végállomás. A 12 percben Seregély Máté a hazai kapu mögül passzolt vissza a kapu elé és Galántai Richárd volt az, aki közelről a rövid oldalon emelte be a korongot a hálóba. (0-1) Nem sokkal később Kulmalát kiszórták két percre, és az egyébként az egész szezonban remeklő hátrányos védekezésünkön ezúttal rést talált a debreceni csapat, Hugo Turcotte egyenlített. (1-1) Tóth Gergő veszélyes kísérlete után Bohunickynek akadt nézeteltérése Daleckyvel, hátrányba ugyan nem kerültünk, de a 17. percben Novotny villant, ezzel pedig a hazaiak megszerezték a vezetést. (2-1) Azonban ezt nem hagyták szó nélkül a zöld-fehérek és Tóth Adrián egyéni villanása után Josh McFadden szúrt bele jól a korongba közvetlen a kapu előtt, így még a szünet előtt egyenlítettünk. (2-2)

Küzdelmes mérkőzés képe rajzolódott ki már az első harmadban

A második harmad elején egyik csapatnak sem sikerült jelentős előnyre szert tenni. A hazaiak veszélyeztettek elsőként, ám Arany lepkéssel védett. Ismét hátrányba kerültünk, miután Tóth Gergőt akasztásért két percre a büntetőpadra küldték, ezúttal azonban sikerült kivédekeznünk. Somogyi indult meg a koronggal a hazai harmadba, amit végül Hetényi kapuja előtt Kóger Dánielnek adott át, aki sikeresen zárta az akciót, újra vezettünk! (2-3) A harmad vége előtt Kulmala adta át a korongot Josh McFaddennek, aki meghúzott egy cselt majd keresztbe beemelte a kapuba. (2-4) Ám a mieink nem hagytak időt felocsúdni a DEAC-nak. Míg a hazaiak Fowlie-ra és Tóth Gergőre figyeltek, addig az üresen hagyott Tóth Adrián élt a lehetőséggel és a kapott korongot újabb gólra váltotta. (2-5). Néhány perccel a játékrész vége előtt György József, a debreceniek vezetője időt kért, de szépíteni már nem tudtak.

A második harmadban háromszor örülhettek játékosaink

Az utolsó játékrészre a fekete-fehérek kapusát, Hetényi Zoltánt Gönczi Lajos váltotta. A 43. percben Sági Martint kiszórták, ezzel pedig jöhetett az első emberelőnyünk a meccsen. Pavuknak és Kulmalának is voltak veszélyes kísérletei, azonban a beugró Gönczi szépen helyt állt. Fowlie sikertelen kísérlete után Tóth Gergő és Bogesic akadt össze komolyabban. Majd egy ütközést követően a játékvezetők Kärmenieminek ítéltek kétperces pihenőt, amivel Dalecky élt és megszerezte a hazaiak harmadik gólját. (3-5) Dalecky gólja után a bulit a Ferencváros hozta el és Rasmus Kulmala lépett el a koronggal egyedül, végig vitte a kapuig és egy cselt követően betette a röviden a hatodik és egyben a mérkőzés utolsó gólját. (3-6)

Magabiztos és nagyon fontos győzelmet arattunk a DEAC elleni alapszakaszbeli utolsó mérkőzésen, így bár továbbra is harmadikak vagyunk a tabellán, már csak négy ponttal állunk a Csíkszereda és egyetlen egységgel az Újpest mögött úgy, hogy mindkét riválisnál két meccsel kevesebbet játszottunk. Jó pozícióból mehetünk el tehát az egyhetes decemberi válogatott szünetre.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
DEAC–FTC-Telekom 3-6 (2-2, 0-3, 1-1)
DEAC: Hetényi (Gönczi) – Gőz, Klimek, Kulesov, Molnár D., Spirko – Kloz, Vokla, Dalecky, Mazzag, Sági – Bogesic, Sándor, Berta, Hári N., Turcotte – Kókai, Almási, Kozma, Novotny. Vezetőedző: György József.
FTC-Telekom: Arany (Földes) – Boros, Kärmeniemi, Kulmala, Nagy G., Pavuk – McFadden, Seregély, Fowlie, Tóth A., Tóth G. – Bohunicky, Hegyi, Hajós, Kóger, Somogyi – Bán, Farkas S., Galántai, Roczanov. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Gólok: Turcotte (14:06, EE, Kloz, Vokla), Novotny (17:07, Klimek), Dalecky (57:42, Gőz, Almási), illetve Galántai (12:00, Seregély), McFadden, 18:49, Tóth A.), Kóger (26:20, Hajós, Somogyi), McFadden (36:28, Nagy G., Kulmala), Tóth A. 36:49, Fowlie, Tóth G.), Kulmala (58:06)
Kapura lövések: (12:15, 10:26, 9:16) 31:57
Védések: (13:10, 23:10, 15:8) 51:28 / 89.47% : 90.32%
Kiállítás percek: (4:4, 0:4, 11:9) 15:17
Emberelőny kihasználás: (5 / 2) 40.00% / (3 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 8:10 / 5:24
Emberhátrányos védekezés: (0 / 3) 100.00% / (2 / 5) 60.00%

Cikkajánló

A Bolzano ellen zárjuk a hetet

Férfi hokisaink vasárnap kora délután fogadják az olaszokat az ICEHL-ben.

Micsoda este a Tüskecsarnokban!

Harmadjára is legyőzték férfi hokisaink a Pusertal csapatát.

Idén harmadjára: Pustertal Wölfe

Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.

Parádés győzelem a Salzburg ellen

A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.

Érkezik a Red Bull Salzburg

Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.

Egy pontot szereztek hokisaink

Döntetlen után hazai siker.

A sárkány otthonába utazunk

A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.

Vereség a Volán ellen

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin