2020. december 18.
Ezúttal mi győztünk Katowicében!
Öt fradistával soraiban, a magyar jégkorong-válogatott 3-1-re legyőzte a lengyeleket.

Férfi jégkorong-válogatottunk, ahogy megírtuk, csütörtökön az utolsó másodpercekben kapott góllal kikapott a Lengyelországtól Katowicében, ahol a magyar és a lengyel válogatott két felkészülési mérkőzést játszott egymás ellen.

A második összecsapásra pénteken kora este került sor és magyar szempontból nem indult jól a mérkőzés, ugyanis az első harmadban a lengyelek megszerezték a vezetést. A második harmad elején sikerült kiegyenlítenünk, Bodó Cristopher talált a házigazdák kapujába. Ezt követően már csak magyar gólok estek, a záró harmadban Nagy Krisztián előbb vezetéshez juttatta válogatottunkat, majd két és fél perccel a találkozó vége előtt, ismét Nagy Krisztián lőtte a korongot a lengyel kapuba, ezzel kialakult a 3-1-es végeredmény.

Ferencvárosi részről ezúttal a kapusunk, Arany Gergely nem játszott, de jégre lépett Sarcia Antonino ( a képen 46-os mezben), Sági Martin, Nagy Gergő valamint Tóth Richárd is a csapatunkból.

(Fotó: Magyar Jégkorong Szövetség)

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin