2021. március 17.
Ezúttal semmi nem jött össze, vereség a második meccsen
Férfi hokisaink 5-1-re kikaptak a Csíkszeredától a négy sikerig tartó Erste Liga-elődöntő második meccsén.

Nagyszerűen kezdte a Sportklub Csíkszereda elleni elődöntőt magyar bajnok, Erste Liga-győztes és a Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk. Fodor Szabolcs együttese parádés helyzetkihasználásának és ragyogó emberhátrányos védekezésének köszönhetően 5-1-re győzte le a nagy rivális csíkiakat a Tüskecsarnokban rendezett első elődöntős mérkőzésen. A keddi meccs legfontosabb hozadéka, hogy a mieink behúzták az elsőt a négy nyert találkozóig tartó szériában, ezzel megadva a kellő löketet a folytatásra, valamint megtartották a most már az utazás miatt jelentőséget nyert pályaelőnyt.

Ahogy a kudarcokat, úgy a sikeresen megvívott mérkőzéseket is rendkívül gyorsan el kell felejteni egy rájátszás-párharcban, ahol néha 24 órán belül jön a következő kihívás, egy teljesen új mérkőzés. Így volt ez most is, rögtön másnap, szerdán újra találkoztak a felek.

A Ferencváros keretében érzékeny veszteség volt a keddi mérkőzésen sérülést szenvedő Rasmus Kulmala hiánya, a finn támadó ugyanis a csapat házi pontkirálya volt az alapszakaszban, és a MAC HKB Újbuda elleni negyeddöntős párharcban is a mieink egyik legeredményesebb játékosa volt. Így most Hajós Roland és Kóger Dániel volt Németh Attila társa a második sorban, míg Hodgman Pavuk és Tóth Richárd alkották a harmadik támadóegységet, Sági Martin pedig bekerült 13. csatárnak a meccskeretbe.

Már a keddi mérkőzésen is látszott, hogy a Csíkszereda megpróbálta elkerülni azt, hogy a Ferencváros nyomást tudjon gyakorolni rájuk, és már a találkozó elejétől kezdve megpróbálták irányítani az eseményeket, és ráerőltetni az akaratukat a mieinkre. Ez ugyan a mezőnyben sikerült is nekik, ám helyzeteiket nem tudták kihasználni, a Fradi pedig rendkívül okosan és taktikusan játszva két villámgyors kontrából vezetést tudott szerezni, amivel megalapozta a győzelmét. A szerdai mérkőzésen is a vendégek kezdtek aktívabban, de hasonlóan alakult a forgatókönyv, mint az első mérkőzésen. Arany Gergely és a védelmünk remekül állt bele a mérkőzésbe, és bár tőlünk szokatlan a kontrajáték, ellentámadásokból veszélyesek tudtunk lenni. Sőt, a 11. percben eredményesen tudtunk befejezni egy támadást, és Pavuk Attila révén megszereztük a vezetést! (1-0) Ezúttal viszont nem tartott sokáig az előnyünk, mindössze 29 másodperccel később ugyanis egyenlített a Sportklub, Alekszandr Loginov távoli lövése valahogy utat talált a hálónkba. (1-1) Mezőnyben továbbra is a vendégek voltak aktívabbak, lövések számában is felülmúlták a mieinket, nem tudtak viszont eredményesek lenni belőle. A harmad végén még Nagy Gergő és Papp Szabolcs szedtek össze egy páros kiállítást, így négy a négy ellen kezdték meg a felek a második játékrészt a szünet után.

A második játékrészt villámgyors góllal kezdte a Sportklub, bár a mieink lendültek akcióba, egy korongszerzést követően John Anthony Combs lépett ki villámgyorsan, és jobbról a hosszúba vágta a korongot, egy perc után vezettek a vendégek. (1-2) Rögtön óriási helyzettel válaszoltunk, három az egy ellen mentünk a mai napon Adorjánt váltó Szamankov kapujára, de Somogyi végül nem tudott eredményes lenni. Látszott, hogy igyekszünk kilépni az első harmadban látott játékból, többet birtokolni a korongot, és többet vállalni támadásban, át is vettük a kezdeményezést, többet is lőttünk, előbb Pavuk hagyott ki egy helyzetet, majd a bal oldalon kilépő Németh Attila lőtt egy hatalmas kapuvasat, Wishart kiállítása után emberelőnyben. Ez volt az előnyünk legnagyobb lehetősége, de rögtön azután, hogy kiegészült az ellenfél, el is cserélték magukat, így Hodgman léphetett ki teljesen egyedül, belelőtte viszont Szamankovba a ziccert. Többet támadtunk, egyértelműen átvettük az irányítást a mezőnyben, így a csíkiak kényszerültek kontrákra. A 29. percben Becze és Fodor léptek ki egy ilyennel kettő az egyben, Arany Gergely védett hatalmasat. Egy perccel később viszont már ő sem segíthetett, Blackwater indult meg egy korongszerzéssel a kapunk felé a jobb oldalon, remekül tálalt a túloldalra Combs elé, aki a kapu előtt keresztbe korcsolyázva elfektette Aranyt és elegánsan a kapunkba lőtt. (1-3) Pont fordított volt tehát a dinamikája a mérkőzésnek, mint a keddi összecsapásnak, ezúttal a mieink játszottak a második harmadtól egyértelmű fölényben, gólokat mégis az ellenfél szerzett. A 31. percben közel jártunk a szépítéshez, sakk-mattig sikerült játszani egy helyzetet, Szamankov hatalmasat védett. A túloldalon közel járt az újabb találathoz a Csíkszereda, a játékvezetők meg is nézték videón az esetet, de végül nem ítéltek gólt. Több helyzetet is láthattunk ezután mindkét oldalon, Szamankov és Arany is védett nagyokat. A 34. percben Kärmeniemit állították ki, de nem tudott élni az előnnyel a Sportklub, sőt, egy perccel később Combs szabálytalankodott, így következett egy percnyi négy a négy elleni játék, majd egy perc hazai emberelőny. Nem sikerült azonban érvényesíteni ezt sem, így kétgólos hátrányban mentünk el a második szünetre.

A harmadik harmad egy hatalmas Ellerby-ütközéssel indult, miután Becze gyötörte kanadai védőnket, ő Részeghen vett elégtételt. Némi tanakodás után sima kétperces kiállítás lett a vége, majd Combs hasonlóan a második harmad végéhez ezúttal is az előny felénél szabálytalankodott, így négy a négy elleni játék, majd hazai előny következett. Ezzel sem sikerült élnünk, majd öt az öt ellen kiegyenlített játékot láthattunk, a csíkiak kétgólos előnyben szépen kontrollálták az eseményeket. Sőt, Becze a kaput megkerülve hozta nagy helyzetbe Papp Szabolcsot, Arany nagyot védett. Fél perccel később viszont szinte lemásolta egyik korábbi gólját a Csíkszereda, Farkas Tamás szabadított fel kézzel, majd Blackwater hozta kihagyhatatlan helyzetbe Combst, aki meglőtte mesterhármasát. (1-4) Reménytelen helyzetbe kerültünk, de becsületből azért megpróbáltunk támadni. Az 51. percben Németh passza után Kóger került ziccerbe, de az oldalhálóba lőtt, majd az 53. percben először kintről, majd két kipattanó után közelről sem lehetett gólt lőni Szamankovnak – ez a védéssorozat tökéletes tükörképe volt szinte az egész mérkőzésnek, helyzetkihasználásban semmi sem jött össze. Becze pofozkodott a kapu előtti tömörülésben, két percet kapott érte. Nagyon beleálltunk az emberelőnybe, de Kóger kapáslövése, majd később egy keresztpassz utáni balról leadott löket sem jutott túl Szamankovon, sőt közvetlen közelről sem sikerült a kipattanót bekotorni, ihletett formában védett a fehérorosz ma. Az 57. perc végén Fodor Szabolcs időt kért, és minden mindegy alapon lehozta kapusát, de Ty Wishart szinte a buli után rögtön egész pályáról lőtt az üres kapuba, végleg lezárva minden kérdést. (1-5) Az utolsó percben még Pavukot és Versteeget is kiküldték szabálytalanság miatt, de a végeredmény már nem változott.

Ezúttal szöges ellentéte volt a helyzetkihasználásunk a keddi első mérkőzésének, szinte semmi sem jött össze, 5-1-es győzelmével pedig a Sportklub 1-1-re módosította a négy nyert meccsig tartó párharc állását. Folytatás szombaton és vasárnap Csíkszeredában.

Férfi jégkorong, Erste Liga, rájátszás, elődöntő, 2. mérkőzés
FTC-Telekom – Sportklub Csíkszereda 1-5 (1-1, 0-2, 0-2)
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Ellerby, Hegyi, Tóth A., Nagy G., Somogyi – Tóth Gergely, Versteeg, Hajós, Kóger, Németh A. – Boros, Kärmeniemi, Hodgman, Pavuk, Tóth R. – Sági, Sarcia, Farkas S., Roczanov, Tóth Gergő. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Sportklub Csíkszereda: Szamankov (Adorján) – Loginov, Papp Sz., Becze, Taratuhin, Tousignant – Farkas T., Wishart, Blackwater, Combs, Rokaly N. – Gecse, Láday, Bíró T., Fodor Cs., Részegh Zs. – Györfy T., Salló, Casaneanu, Gecse O., Sándor. Vezetőedző: Jason Morgan.
Gólok: Pavuk (10:23, Hodgman, Sági), illetve Loginov (10:52, Becze, Papp Sz.), Combs (20:45, Farkas T.), Combs (29:03, Blackwater), Combs (48:06, Blackwater, Farkas T.), Wishart (56:49, üres kapu, Combs)
Kapura lövések: (13:17, 15:7, 10:8) 38:32
Védések: (16:12, 5:15, 6:10) 27:37 / 84.38% : 97.37%
Kiállítás percek: (4:2, 2:4, 6:4) 12:10
Emberelőny kihasználás: (4 / 0) 0.00% / (5 / 0) 0.00%
Emberelőnyben töltött idő: 5:59 / 4:48
Emberhátrányos védekezés: (0 / 5) 100.00% / (0 / 4) 100.00%

Cikkajánló

Győzelem Csíkszeredában, újra nálunk a pályaelőny

Bajnok hokisaink 4-1-re legyőzték a Csíkszeredát, pénteken jöhet az ötödik meccs.

Újabb idegenbeli mérkőzéssel folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink ismét az egyenlítésért küzdenek az Erste Liga elődöntőjében, ezúttal idegenben.

Vereség Csíkszeredában az elődöntő harmadik meccsén

Férfi hokisaink 4-0-ra kikaptak a Csíkszeredától, szerdán az egyenlítésért lépünk jégre, szintén idegenben.

Csíkszeredában folytatódik az elődöntő

Magyar bajnok hokisaink idegenben, 1-1-ről folytatják az elődöntős párharcot.

Óriási győzelem, egyenlítettünk az elődöntős párharcban

Jégkorongozóink parádés játékkal 6-1-re győztek a Csíkszereda ellen, így 1-1-gyel utazhatnak a folytatásra.

Az egyenlítés a cél az elődöntő második meccsén

Kevesebb, mint 24 órával az első összecsapás után már jön is a következő meccs a Csíkszeredai Sportklub ellen.

Vereség az elődöntő első mérkőzésén

A Csíkszereda 4-2-re győzött a Tüskecsarnokban, oda a pályaelőnyünk.

Magyar bajnokként kezdjük el az Erste Liga elődöntőjét

31-szeres bajnokként fogadjuk pénteken 18.30-tól a Csíkszeredát a Tüskecsarnokban a párharc első meccsén.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin