2019. március 27.
Fel kell venni a kesztyűt, kell az egyenlítés
Férfi hokisaink szokatlanul nehéz helyzetből várják az Erste Liga döntőjének második mérkőzését.

Minden ferencvárosi szurkoló, és az FTC-Telekom összes játékosa és stábtagja nevében mondhatjuk: nem olyan első mérkőzésre számítottunk a férfi jégkorong Erste Liga 2018/19-es döntőjének első összecsapásán, mint amilyet kedd este játszott a Fradi a Csíkszereda ellen. Mint ismeretes, a finálé első mérkőzésén a rivális Sportklub lendületesebben, pontosabban játszott, és végül 7-3-as győzelmet aratott.

Ez azért is váratlan, mert a szezon során eleve kevés vereséget szenvedett eddig a Fradi, de ekkora különbségűt is csak háromszor: a bajnokságban a Fehérvár lepett meg minket január eleji rossz szériánk közepén egy 1-5-tel, míg a középszakaszban Debrecenben rozsdásodott be a gépezet egy 2-6-os zakó erejéig, míg a Magyar Kupa elődöntőjében január 3-án a szlovák Extraligában rájátszásba jutó MAC Újbuda győzött a zöld-fehérek ellen 5-1-re. Ráadásul, azt lehetett sejteni, hogy míg a mieink egy hét pihenővel a hátuk mögött, meccsrutinból kiesve várták a finálét, addig a csíkiak lendületből, az Újpest ellen kétmeccses hátrányból megfordított szériából, egy második hosszabbításos hatodik mérkőzéssel a lábakban érkeztek Pesterzsébetre. Ez persze egyrészt várható volt, sőt, a pihentségünk (a negyeddöntőben a Vienna Capitals II-n, és az elődöntőben a DEAC-on is 4-0-s söpréssel jutottunk túl), ahogy a keddi mérkőzést követő sajtótájékoztatón Fodor Szabolcs vezetőedzőnk is fogalmazott, hosszú távon, a széria második felében még kifizetődhet. Másrészt ez egyáltalán nem lehet kifogás, hiszen mikor mutassa a Ferencváros a legjobb arcát, ha nem egy olyan döntőben, ahol utoljára 19 évvel ezelőtt járt, amit utoljára 22 évvel ezelőtt nyert meg, és ahová azóta, hogy az erdélyi és néha más környező országokbeli csapatokkal kiegészült regionális liga váltotta fel az OB I-et, még soha nem jutottunk el. Ez a tény telt házat vonzott a Pesterzsébet Jégcsarnokba, először azóta, hogy ez a pálya lett a Fradi "albérlete". A hangulat garantált volt, a közönség extázisban várta az összecsapást - a lelátón többen voltak olyanok, akik ott voltak az utolsó bajnokcsapat döntőjén az azóta már nem létező Budapest Sportcsarnokban is.

Akkor mégis mi lehetett a probléma? Az a találkozó elejétől fogva látszott, hogy a Sportklub más taktikával érkezett, mint korábban, vagy mint amit otthon, a Vákár Lajos Műjégpálya közönsége előtt játszottak korábban a szezon során. Hiába az alapszakaszban gólparádét rendező támadójáték, hiába a liga a Fradi melletti legjobb légiós támadótriója, a szeredaiak ezúttal nem próbáltak meg játékban, támadásban látványosan a mieink fölé kerekedni. Sőt, átadták szinte az összes területet, amikor viszont kellett, villámgyorsan, szorosan és pontosan zártak, és életveszélyes kontrákkal rohanták meg a sokszor egyedül maradó Arany Gergelyt. Megpróbálták a saját fegyverünket ellenünk fordítani, és ez bejött nekik - a meccs elején két ilyen villámkontrával adták meg az alaphangot. Ennek ellenére, hatalmas küzdelemmel és Fradi-szívvel ebből még sikerült felállnunk, de utána szerencsénk sem volt, a liga második legjobb mutatóival rendelkező kapusunknak pont akkor nem jöttek a bravúrjai, amikor a legjobban kellett volna. Persze, ilyen bárhol, bármelyik bajnokságban előfordul, és mindenki teljesen biztos lehet benne, hogy hálóőrünket a történtek, a második harmadban gyors egymásutánban bekapott három gól, és a csere csak megerősítették, és extra koncentráltsággal és motivációval érkezik majd meg a második csatára.

A Csíkszereda húzott tehát valami olyat, amiről talán-talán, az alapszakaszban Pesterzsébeten aratott magabiztos győzelmek után, és a középszakaszban a székelyek botladozását látva, annak ellenére, hogy a negyeddöntős erdélyi derbin a Brassót könnyedén takarították el, majd hatalmas karaktert mutattak az Újpest elleni párharcban, talán mégis már-már elhittük, hogy nincs bennük. Egy négy győzelemig tartó rájátszás-szériának azonban mindig megvan a maga története és dinamikája, és a Fodor Szabolcs vezetőedző irányította szakmai stáb is pontosan tudja, hogy a sok apró részletből összeálló nagy-nagy taktikai táblánál most kivételesen, és kissé váratlanul a mieink "kaptak sakkot" , most nekünk kell valami váratlannal előrukkolnunk.

Abban viszont mindenki legyen teljesen biztos, hogy van még sebességi fokozat a Fradiban is, és hogy nem lefutott ez a párharc. Kétségtelen tény emellett, ahhoz azonban, hogy ez így is maradjon, ma este már tényleg muszáj győzelmet aratni, hiszen 0-2-vel megérkezni a két csíkszeredai mérkőzésre, a legfinomabb kifejezéssel élve is kockázatos vállalkozás...

Ahhoz, hogy ez sikerüljön, a Fradi szurkolói ezúttal is minden létező támogatást megadnak majd a csapatnak, a mérkőzésre ugyanis az utolsó darabig elfogytak ezúttal is a belépők, egy célja tehát már beteljesült Nagy Gergőéknek: a csilláron is fradisták lógnak majd!

Az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály külön kérése minden hazai és vendég szurkoló felé, hogy akinek nincs érvényes belépője a mérkőzésre, ne induljon el a Pesterzsébet Jégcsarnokba, ugyanis helyszíni jegyértékesítés semmilyen körülmények között nem lesz!

Akinek nem jutott belépő, de szeretné látni, sikerül-e válaszolnia a csíkiak első "csapására" a Fradinak, az a televízióban tudja nyomon követni az eseményeket, az M4 Sport ugyanis élőben közvetíti a finálé második találkozóját.

Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, döntő, 2. mérkőzés
FTC-Telekom - Sportklub Csíkszereda
2019. március 27., szerda 20.00, Pesterzsébet Jégcsarnok
A mérkőzésre az összes belépő elfogyott!
TV: M4 Sport, ÉLŐ

Cikkajánló

Házi pontkirályunk újabb egy évig a Fradinál

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a tavaly nyáron érkezett Adam Bradyvel.

Marad a Ferencvárosnál a rutinos hátvéd

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a csapatunkat már hat éve segítő finn Lauri Kärmeniemivel.

Szerződést hosszabbított Arany Gergely

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott csapatunk kapusával, aki újabb két évre írt alá a Fradival.

Galajda Zsomboré a szezon Fradi-gólja

A tavaly nyáron érkezett fiatal játékos elődöntős találatát szavazták meg a szurkolóink az év legjobbjának.

Távozik két cseh és egy finn játékos

Jégkorong szakosztályunk egy támadója és két védője nem hosszabbít szerződést a Ferencvárossal.

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin