2020. március 9.
Ferencvárosi előnyből jöhet a második felvonás
Férfi hokisaink ma is jégre lépnek az UTE ellen a magyar bajnoki döntő és Erste Liga-elődöntő második meccsén.

Nem akármilyen első mérkőzésen van túl a Ferencváros és az Újpest csapata az Erste Liga-elődöntőjében, mely egyben az OB I döntője is. Ahogy azt már többször hallottuk, láttuk és olvastuk, a két gárda legutóbb 28 évvel ezelőtt mérkőzött meg közvetlenül egymással a magyar bajnokság megnyerésért. Ennek megfelelően nagyon komoly érdeklődés övezte már a négy győzelemig tartó párharc első találkozóját is, ugyanis minden jegy gazdára talált, így telt ház előtt küzdhettek meg a felek a négy győzelemig tartó párharc első összecsapásán. Egy Derbihez méltó, nagy iramú, igencsak harcos mérkőzésből a Ferencváros jött ki jobban, ugyanis a címvédő 6-3-ra legyőzte ősi riválisát, így a lépéselőny a zöld-fehérek kezébe került.

A tegnapi találkozón a Ferencváros nem csupán a párharcban szerzett előnyt, de lélektanilag is a mieink kerültek kedvezőbb helyzetbe, hiszen magabiztos játékkal sikerült megverniük legnagyobb riválisukat. Ehhez azonban az is kellett, hogy egy olyan Újpest legyen az ellenfél, amely sokáig csak emberelőnyben tudta felvenni a mérkőzés ritmusát, nem tudta azt a játékot játszani, mellyel hengereltek a DAB elleni negyeddöntőben.

Ideje azonban továbblépni és kicsit megfeledkezni a tegnapi győzelemről, hiszen ma este egy teljesen új mérkőzés veszi kezdetét. Az Újpest minden bizonnyal sebzett vadként, kettőzött erőbedobással fog beleszállni a második ütközetbe, ugyanis egy újabb vereséggel nehéz helyzetbe kerülnének, annak ellenére is, hogy két alkalommal még Újpesten is biztosan megmérkőznek a felek. Ahhoz, hogy Baróti Zsolték megnehezítsék a címvédő dolgát, formajavulást kellene bemutatniuk, ugyanis a tegnap mutatott támadójáték kevés lesz az életveszélyesen rohamozó ferencvárosi gépezet ellen.

Az Újpest formajavulásához azonban Nagy Gergőéknek is lesz jó pár szavuk. Láthattuk, hogy mi mindenre képes a csapat, ha egymásért küzdve, teljes erőbedobással és maximális fókusszal vannak ott a jégen a legelső perctől kezdve. Nem utolsó sorban pedig feledtetni szeretnék szurkolóikkal a Titánok elleni hazai pályán elszenvedett, váratlan vereségeket, erre pedig pont kapóra jön az Újpest, hiszen különleges érzés, amikor az ősi riválist győzheted le, ráadásul egy olyan bajnoki döntőben, amiről közel három évtizede álmodnak a két csapat szerelmesei. Az első lépést megtettük, most jöhet a következő. Igaz, közel sem lesz egyszerű ennek megtétele, izzasztó, kőkemény hatvan perc vár Fodor Szabolcs együttesére, igaz, ha van csapat, melyet az ilyen párharcok éltetnek, akkor az a miénk.

Hétfő este 18 órától jön tehát a magyar bajnoki döntő, Erste Liga-elődöntő második összecsapása, ahol a címvédő FTC-Telekom hazai pályán fogadja az ősi rivális Újpestet. Az online elővételes jegyek mind elfogytak, a helyszínen még 85 db belépőt lehet vásárolni, 17.00-tól.

A mérkőzést az M4Sport élőben közvetíti.

Férfi jégkorong, Erste Liga, elődöntő, OB I, döntő
FTC-Telekom – UTE
2020. március 9. hétfő, 18.00, Pesterzsébet Jégcsarnok
Jegy: az online belépők elfogytak, a helyszínen még 80 db belépőt lehet vásárolni 17.00-tól
Tv: M4Sport

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin